Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879
36 — kinek előadása tiszta, világos, kellemes, ki tárgyát teljesen hatalmában tartván, tanítványai tehetségét — ha szükség — megkerülni képes ; ha jó tanító az, ki átlátta, hogy, mint Herbert Spencer mondja: „nem a rakásra gyűlt ismeretnekvan becse, mely mint valami szellemi kövérség halmoztatik össze: hanem annak, mely, hogy úgy szóljunk, szellemi izommá dolgoztatik,“ s ez irányban történő működését siker kiséri, szóval: hajó tanító az, ki mind tudománya, mind bánásmódja, mind példája által, tanítványaira nemes irányban hatni képes; akkor kedves barátim! Mentovichban jó tanítót veszitettünk, mert e tulajdonokat még ellenségei sem tagadták meg tőle. Ha kérdezné valaki közületek, hogy elköltözött jelesünk, vájjon mint ember, iró, vagy mint tanító volt-éki- tünőbb? annak br. Eötvös ezen szavaival felelnék: „mint a tiszta ég, akár egy darabját, akár egész boltozatát lássuk ; mint az öszhang, ha távolról, vagy közelről halljuk; mint a napsugár, mely fényt és meleget terjeszt mindenre, a mire esik: ilyen vala ő; tiszta, öszhangzó világos és meleg. Jellemének nincsenek fényoldalai; egy egész az, eszményképe a becsületnek, férfiasságnak és jóságnak.“ Ez elköltözött jelesünknek, számotokra kis alakban készült szellemi photographiája. Ha hozzá képzeli ifjú phántáziátok, jól megtermett testalkatát, kellemes megjelenését, szép és jóságos arczát, élénk szelíd tekintetét, mindig derült homlokát, mely csak akkor vonult ránczokba néha, ha rósz fát tettetek a tűzre, vagy valamely könnyű feladat megfejtésében ügyetlenkedtetek : előttetek áll kedves öregünk egészen. Egy híres költő mondotta volt, hogy a mi bennünk jó, az velünk sírba száll, s csak a gyarló az, a mi megmarad. Ellenkezőleg, a gyarlóság száll velünk sírba, és a jó, ami megmarad. Mind az, mit elvesztett öregünkben szerettünk, mind az, amit bámultunk, reánk maradott örökségképen, becsüljük meg a ritka hagyományt. Ez a valódi tisztelet, ez az igaz kegyelet. Tartsuk élénk emlékünkben azt, ki megtestesülése volt a jóságnak, ember