Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879

— 31 —

Képzelhető, hogy ennyi szellemes ifjú ember között a „vidám öröm“ is sokszor megjelent ama bús időkben. A kedélyes, jóizü tréfák mestere rendesen Mentovich, azoknak czélpontja Losonczi volt. Az akkor is komoly természetű Arany, csak néha volt oly kedélyhangulatba hozható, hogy a „Vasvári verebek“ kezdetű népdalt elénekelje. Itt lakása alatt Szász Károlylyal és Jánosi Ferencz- czel átdolgozták Schödler „Természet könyvét,“ mely sokáig kedves olvasmánya volt a komolyabb szellemi foglalkozást szerető magyar olvasó közönségnek. Itt az iskolai zártudósitást néhányszor Mentovichnak kellett megkésziteni, és pedig, mert németül nem akart fogalmazni, deákul. Ez alkalommal történt, hogy egyik tudósításában igy referál: „a német nyelvben haladnak az ifjak, „séd litteram eh nullo modo possunt pronunciare.“ A következő évben már haladást kíván jelezni, midőn Írja: „litteram eh jam nonnulli incipiuntpronunciare.“ Szülőföldét itt sem feledi, itt is sóhajtva kérdi:

„Hol vagy bérczeiddel, szülőföldem, Erdély?!“

Nagy-Kőrösön 1854-ben „Szárazlombok“ szerény czim alatt egy költemény füzetet bocsátott közre. Szokás Körösön, mint egyebütt is sok helyt, temetés alkalmával verses búcsúztatót olvastatni. Ilyet is sokatirt Mentovich, megkérésre, melyeket „Halotti bucsuhangok“ czimen ki is adott. Ugyan itt, egy kisebb költői beszélylyol — «Idegen“ — a Vasárnapi Újság 20 aranyos pályádijját ő nyerte el.

1856-ban iskolánkhoz a mennyiség- és természettan rendes tanárává választatván, ettől fogva véglehelletéig szemünk előtt, közöttünk élt és működött: „Supreinisgratus et imis.“

Mielőtt, mint tanárt méltatnám, lássuk röviden itt kifejtett irodalmi működését. Legelőbb szerkesztette és kiadta a „m.-vásárhelyi füzeteket,“ moly ismeretterjesztő és szépirodalmi folyóirat volt. Később fő munkatársa lett, nemcsak névleg,a „Székely Néplapénak, azután a „Székely Iűrlapnak“. Ez utóbbit szerkesztette is, de ezzel felhagyott, meggyőződését semmiféle tekintélynek alárén-