Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879

— 9 —

szabta időben fölkelni ma nagy erőfeszítésébe került, annak holnap már kevesebbe fog kerülni, s igy haladva tovább, annyira szokásává válbatik később, hogy azon kíváncsiság is talpra állítja, hogy lássa, vájjon tanítványai fölkeltek-é? Ezt esztendő folyamában, fogjátok néha tapasztalni részemről. Megfordítva, a ki ma egyetlen pillanattal szerzi meg az álomra kiszabott időt, annak holnap, már kettőre van vágyódása, s igy tovább, úgy, hogy később mikor egyik vagy másik leczkeórán, tanulótársai — jóiétól helyébe jót várva — betegnek jelentik bé a hiányzót, s aztán a tanító csupa részvétből meglátogatja a beteget, úgy találja, hogy a láz, mely nem is volt, szerencsésen megszűnt, s az ekkor már— iskolai műszóval „nebuló“ nem csak a lelkiismeret, de a poloskák mardosásait sem érezve, alussza az igazak álmát. Az ilyenből nőhotte ki magát azaszomoruan novetségesalak, kitől,mikor Pesten kérdezte az utazó: hol az egyetem? ezuezurázni méltó naivsággal felelte: nem szolgálhatok, hiszen csak második éve, hogy beírattam magamat az egyetemi hallgatók közé. E kép tovább folytatását Göthérc bízom, aki ép oly találóan, mint szépen festi eleiki processust a légyről Írott parabolájában. A légy mérges folyadékra szálva

„ . . . Habzsolja az áruló italt Mely elkábitja édes maszlagéval S nem veszi észre, hogy máris kihalt Minden kis tagja, hogy nem bir magával;

Nem mossa szárnyát ujjai hegyével Picziny fejét nem emelheti fel,

És gyönge élte a kéj árba fül.

Már alig áll tántorogva piczi lába,

Csak szivja-szivja, és azon szivtába Ezer szemére halálköd borul. —

Fentebb mondám, s itt sincsen semmi okom visszavonni, hogy az ember csak bizonyos határok között idomíthatja, változtathatja természeti hajlamait. Ámde, a ki oly erős hajlamot érez a firkálásra, faragásra, hogy azt ereje teljes megfeszítésével is, scmmiletteképen legyőzni nem tudja: az menjen kőfaragónak, képirónak, kőmivesnek vagy ácsnak, ott ezen hajlamait fejtheti, működtetheti haszonnal és gyönyörűséggel, magára és má-