Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1941
6 nem jó gazda, de megint jó gazda csak művelt és becsületes ember lehet. Mint társadalomnevelö egy csomó szaggatott és rendszertelennek látszó ötlettel — amint ő egyszer felsorolta, helyesb ekével, lóherével, jobb vendéglővel, versenyfutással, tudós társasággal, új magyar dictionariummal — egy olyan rendszeres és gyökeres szellemi átalakítást indított meg, amilyen csak kettő volt ezer esztendő alatt: egyik Szent István korában, másik az újkor kezdetén. Ő a magyar életnek nem egy adott kérdését oldotta meg, mint Martinuzzi vagy Deák Ferenc, nem egyik ágtevékenységét fejlesztette, mint Werbőczy, nem részideákat testesített meg, amit Arany a költészetben, Liszt a zenében, hanem magához a nemzeti lélek szubsztanciájában nyúlt s a magyar embernek egy másfajta típusát akarta kitermelni. Olyan valamit kísérelt meg ezelőtt száz esztendővel, ami csak ma sikerült nagy diktátoroknak: új világot akart Magyarországon teremteni, egy új ember típus által; de nem erőszakkal, hanem ihletéssel. Ma, amikor ismét kilép nagycenki sírjából, mint annyiszor már halála óta, mi kérdezzük, hogy ismeri-e nemzete ? Portréja még ma sem kész, mindig új vonásokkal tökéletesedik. Leonardo da Vinci sohasem készült el az Utolsó Vacsora Krisztus-fejével. Mi magyarok sohse készülünk el Széchenyi végleges képmásával. Munkái ma sem közkincsei a nemzetnek, kevesen ismerik, még kevesebben olvassák, mert nehéz olvasmány. Reá is el lehet mondani, amit Dante mondott az Isteni Színjátékra : üljön le padkára és élesítse meg az eszét, aki felakarja fejteni titkait. Széchenyi nem jó, nem élvezetes író, stílusa terjengős, szétfolyó, nyelve nagyrészben elavult, könyveiben nincs beosztás. Már kortársainak is nehéz olvasmány volt, mint azt Kemény Zsigmond bevallja. Pedig Széchenyi könyvei a magyar nemzet Szent könyvei, a magyarság léte vagy nemléte, minden sorskérdése, a magyarságot pusztulással fenyegető minden veszély ott zúg írásaiban. Széchenyi az örök magyar probléma. Ezért nem készülhetünk el soha Széchenyi megismerésével. Nagyságának legcsalhatatlanabb mértéke, hogy ismert emberi fogyatkozásai nem kisebbítik, sőt fokozzák, emelik emberi és államférfiúi nagyságát. Nincs a világbirodalomban, sem a világtörténelemben író, államférfi, aki életútja minden napjáról önmaga olyan őszintén meggyónt volna, mint Széchenyi István. Mint író egyike a legegyénibbeknek. Nem írói becsvágyból, hanem nagyszabású agitátori tevékenysége kedvéért lett íróvá. A magyar államférfiak és írók között senki sincs, akinek pályáján annyi valódi, vagy látszólagos ellentét mutatkoznék, mint a gróf Széchenyi Istvánén — mondja Gyulai Pál. íme egy főúr, aki egész életén át előjogai ellen küzd ; ime egy hideg, számító ész, aki folyvást a szív felindulásai közt él. íme egy mélyen vallásos ember, akit fájdalmában semmi sem vigasztal s kétségbeesése halálba űz. íme egy könnyűvérű huszártiszt, aki hazáján kívül tölti ifjúságát, távol minden politikai küzdelemtől s egyszerre a nemzeti újjászületés mozgalmát indítja meg. íme egy államférfiú, aki egy párthoz sem tartozik, de mindenik párt az ő hatása alatt
