Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1915
Az iskolaév elején a városban lakó összes tanulók szállásait a szállásvizsgáló tanári bizottságok megvizsgálták. Ezek közül úgy higiénikus, mint morális tekintetben kifogás alá esetteknek megváltoztatását az igazgatóság elrendelte. Hogy minden kifogásolt körülmény a záros határidő alatt elháríttatott-e, azt az osztályfőnökök elh nörizték. Mindkét félévben az igazgatóság jelenlétében megvizsgáltam minden egyes tanulót, megfigyelve testi fejlődésük állapotát, megtartva az általános szemvizsgálatot is, anélkül azonban, hogy fertőző szembántalomban szenvedőt találtam volna. A tornatanítás ezen év folyamán szünetelt, mert a torna tanára, mint nyug. cs. és kir. százados, hadiszolgálatot teljesít. A szépírás, vagy rajz technikai része alól felmentés nem volt. Szegény tanulókat ez év folyamán is, mint a megelőzőkben, díjtalan gyógykezelésben részesítettem. A leggyakoribb megbetegedést a torok, hörgők, gyomor és bél- huzam hurutos, lobos bántalmai adták. Halálozás intézetünkben ezen iskolai évben nem volt. Megnyugvással jelenthetem, hogy a tanítás menete a tanulók testi fejlődését nem hátráltatta. Csengery Gyula ár. iskolaorvos. — 34 —