Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1914

18 — A bentlakó növendékek egészségi állapota felett — különös tekintettel a VI.—Vili. osztályűakra — idönkint szemlét tartottam. Súlyosabb kőreset, eltekintve két tüdő- lobtól — egyik mellbártyalobbal — nem fordult elő. Az iskolaév elején a városban lakó összes tanulók szállásait a szállásvizsgáló tanári bizottságok megvizsgál­ták. Ezek közül úgy higiénikus, mint morális tekintetben kifogás alá esetteknek megváltoztatását az igazgatóság el­rendelte. Hogy minden kifogásolt körülmény a záros ha­táridő alatt elháríttatott-e, azt az osztályfőnökök ellenőrizték. Az év kezdetén az igazgatóság jelenlétében meg­vizsgáltam minden egyes tanulót, megfigyelve testi fejlő­désük állapotát, megtartva az általános szemvizsgálatot is, anélkül azonban, hogy fertőző szembántalomban szenvedőt találtam volna. A tornatanítás ezen év folyamán szünetelt, mert a torna tanára, mint nyug. cs. és kir. százados, hadiszol­gálatot teljesít. A szépírás, vagy rajz technikai része alól felmentés nem volt. Május hő elején úgy a tanári testület mint az ösz- szes tanulók a városi tiszti főorvos úr által védhimlő- oltásban részesültek. Szegény tanulókat ez év folyamán is, mint a meg­előzőkben, díjtalan gyógykezelésben részesítettem. A leg­gyakoribb megbetegedést a torok, hörgők, gyomor és bélhuzam hurutos, lobos bántalmai adták. Halálozás intézetünkben ezen iskolai évben egy volt. Megnyugvással jelenthetem, hogy a tanítás menete a tanulók testi fejlődését nem hátráltatta. Csengery Gyula dr. iskolaorvos

Next

/
Oldalképek
Tartalom