Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1913
7 a szünidőben barátkozik? akivel együtt tölti a napját? akivel együtt jár ki az erdőbe, a mezőre, a fürdőre ? 4. Nagy tévedés uralkodik különösen egy pontban a szünidőt illetőleg és ez : az ifjak Munkássága. Diákok és szülök abban a balhiedelemben vannak, hogy a szünidő arra való, hogy azalatt a tanuló semmit se csináljon. Sző sincs róla: az iskola folytonos szellemi munkája nagyon kimeríti a test és lélek erőit és ezért elsősorban pihenésre szánt pár hét az a szünidő. De vájjon hányán voltak tényleg oly lelkiismeretesek és kitartók a munkásságukban, hogy abba belefáradtak, s pedig akkora mértékben, hogy a felüdüléshez két havi teljes tétlenségre legyen szükségük? Nemde a tapasztalat azt igazolja, hogy éppen a jeles elöinenetelü ifjak alig egy-két napos pihenés után önszántukból előveszik könyveiket, tanulmányaikat és merő szórakozásból és időtöltésből ismételgetnek vagy készülgetnek ? Ezzel szemben éppen a restek hangoztatják unos-untalan a kimerültséget és a pihenés szükségességét! A szülő pedig elég hiszékeny és engedi, hogy drága gyermeke egészen a restségnek karjaiba dőljön — teljes két hónapig. Ezalatt persze azt a keveset is elfelejti, amit a tanév végén tudogatott. Miért nem ül a jó tanuló a szünidőben is tétlenül s miért tétlenkedik a hanyag? Azért, mert a jellem, az általános emberi jellem, amely amabban fejlődőben van, s emebben mégcsak meg sem indult, a legszorosabb ösz- szefüggésben van a munkássággal. Amelyik szülőnek gyermeke dologtalan, rest és tunya, az nemcsak tehetségtelen csupán, vagy nehéz felfogású, vagy gyenge idegzetű stb. amint mondani szokás, hanem határozottan jellemtelen; most is az, mint ifjú, hogy aztán az
