Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1912
— 6 — előtt beszédet intézett az ifjúsághoz, délután résztvett az ifjúság gyóntatásában, november 29-én pedig megáldoz- tatta az ifjúságot s azután meglátogatta az összes osztályokat. Dr. Fejér Gerö, t. kanonok, ig. tan. előadó úr, december hó 3—5. napjain tartotta meg látogatását. Ez idő alatt meglátogatott minden osztályt több órában. Megvizsgálta a szertárakat, könyvtárakat, az ifjúság írásbeli dolgozatait s végül értekezletet tartván, észrevételeit a tanári testülettel közölte. Jskolai ünnepségek. A tanév ünnepélyes megnyitásán és bezárásán kívül a lefolyt iskolai évben a következő ünnepélyeket tartottuk. November hó 5-én Szent Imre Herceg, az intézet védöszentjének a tiszteletére ; március 15-én és április hó 11-én Magyarország újjászületésének emlékére. Ez ünnepségeken a tanuló ifjúság szavalattal, felolvasással, énekkel és zenével működött közre. A szülök és a tanügy barátai az ünnepségeken szép számmal jelentek meg. — Május 18-án Rimeg Ödön tanár ismertette a békenap jelentőségét. Jótékonyság. A „Szegény tanulókat segélyező egyesület“ céljaira ez évben is többen adakoztak. Az Agrárbank 150 koronát, a Marosvásárhelyi Takarékpénztár 50 koronát adott. Jótevőinkről, valamint azon nagylelkű családokról, melyek az iskolai év lefolyása alatt szegény ta nulóinkat ebéddel látták el, a VII. pontban fogunk megemlékezni és az egyesület részére adott kegyes adományokról elszámolni. tanév bezárása. A VIII. oszt. évzáró vizsgálatát május hő 10-én tartottuk, a hittani érettségi vizsgálatot pedig május hó 14-én. Az érettségi írásbeli vizsgálat május hó 16., 17. és 19-én volt, a szóbeli pedig június 17.,