Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1909
— 4 — Canulmányi állapot A tanítás az állami tanterv és utasítások s az intézet részére megállapított állandó tanmenet szerint történt. A tanítás általában kielégítő eredménnyel végződött. A szállásviszonyok általában türhetök voltak. A tanári testület a tanév lefolyása alatt a szállások megvizsgálására bizottságokat küldött ki a saját kebeléből s ezenkívül az osztályfők is látogatták az egyes szállásokat, hogy személyesen győződjenek meg arról, hogy mennyiben tartják be a tanulók a számukra megállapított napirendet. A tanév lefolyása alatt a szülök közül többen jelentkeztek az igazgatónál s az osztályfőknél s tudakozódtak gyermekeik tanulmányi előmeneteléről. Ez érdeklődő szülök szívesen fogadták tanácsainkat és utasításainkat. Vallás-erkölcsi állapot Az ifjúság a téli időszakban vasár- és ünnepnapokon, az őszi, tavaszi és nyári időszakban pedig naponként hallgatott szentmisét az intézet kápolnájában. Ezenkívül részt vett a körmeneteken s az iskolai év lefolyása alatt négyszer gyónt és áldozott. De voltak többen olyanok is, akik Szűz Mária ünnepein, sőt vasár- és ünnepnapokon is gyóntak és áldoztak. A tanárok a tanulókkal együtt jelen voltak a szentmiséken és körmeneteken s a nagyböjti szt. gyónást és áldozást az ifjúsággal együtt végezték. Püspök úr önagyméltósága ez évben a lelkigyakorlatok vezetésére Fiedler Lipót jézustársasági atyát kérte fel. A lelkigyakorlatok február hő 17—20. napjain voltak. fegyelmi állapot. Az ifjúság erkölcsi magaviseleté a kivánalmaknak általában megfelelt. A tanulók közül ez évben is többet kellett inteni, sőt dorgálni is, de súlyosabb természetű fegyelmi vétség csak 2 esetben fordult elő. Jandijnjentesség. A tanári testület ez évben a következő tanulókat részesítette tandíjmentességben. Egész tandíjmentességben részesültek: Büchler Antal, Deutschek