Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1908

11 Vallás-erkölcsi állapot. Az ifjúság a téli időszak­ban vasár- és ünnepnapokon, az őszi, tavaszi és nyári időszakokban pedig mindennap szent misét hallgatott az intézet kápolnájában. Ezenkívül részt vett a körmeneteken s az iskolai év lefolyása alatt négyszer gyónt és áldozott. De voltak többen olyanok is, akik Szűz Mária ünnepein, sőt vasár- és ünnepnapokon is gyónlak és áldoztak. A tanárok a tanulókkal együtt jelen voltak a szt. miséken és körmeneteken s a nagyböjti szt. gyónást és áldozást az ifjúsággal együtt végezték. Püspök úr önagyméltósága, hogy a nagyböjti szent­gyakorlatok az ifjúság lelkére nagyobb hatást gyakorol­janak, ez évben a lelkigyakorlatok vezetésére t. Kulcsár István jézustársasági atyát kérte fel. A lelkigyakorlatok március 11—14. napjain voltak. A Mária-Kongregáció ez évben nem működött. fegyelmi állapot. Az ifjúság erkölcsi magaviseleté a kivánalmaknak általában megfelelt. Ez é^ben is többet kellett a tanulók közül inteni, sőt feddeni is, de súlyosabb természetű fegyelmi vétség csak egy fordult elő. Ztandijipentesség. A tanári testület ez évben a kö­vetkező tanulókat részesítette tandíjmentességben. Egész tandíjmentességben részesültek: Éger János, Tyma Edvárd Vili. oszt., Büchler Antal, Deutschek Géza, Hartvig István VII. oszt., Czimbalmos Mihály, Kacsó László, German Pompejusz, Lörinczi Gyula VI. oszt., Lakó János V. oszt., Borbély Adolf, Hartly Domokos, Ustya Emil, Veress Jenő IV. oszt., Csákány Antal, Friedl Ferenc, Frink János, Holló Gyula, Laczkó Antal, László Ferenc, Makkai Domo­kos, Sermesán Tivadar, Wagner Sándor III. oszt., Kozák Lajos, Nuridsány Zoltán, Simon Ádám, Tyma Frigyes, Szántó Elek II. oszt., Bocskor István, Eröss József, Kibédi

Next

/
Oldalképek
Tartalom