Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1906
— 79 — útat rendezett Arad—Temesvár—Herkules-fürdö—Orsova- Zimony—Belgrad—Szeged útiránnyal. A kirándulásban, mely 7 napot vett igénybe, 12 tanuló vett részt egy tanár vezetésével. A kiránduló csapat megtekintette az említett városok nevezetességein kivül Herkules-fürdöt, kirándult a Koronakápolnához, Ada-Káléhbe, Zimonyban meglátogatta a milleniumi emléket, elragadtatással gyönyörködött a dunai út alkalmával a páratlan szépségű Kazánszorosban, de legmaradandóbb benyomást tett mindnyájuk lelkére Belgrádnak, a hajdani Nándorfehérvárnak történelmünkben nagy szerepet játszó erőssége, melynek részletes megtekintésére 3 órát fordítottunk. E kirándulásban a Segítő-egyesület 75 koronát bocsátott a kiránduló egyesület rendelkezésére, melyet egyletünk saját pénztárából 29 koronával 104 koronára kiegészített s ez összegből fedezte egy tanulónak teljesen, kettőnek pedig felerészben a tanulmányúiban való költségeit. Köszönetét mondunk e helyen mindazoknak a ne- meslelkü emberbarátoknak, kik a tanulmányúiban résztvett tanulóinknak elszállásolását és ellátását a legszerényebb feltételek mellett magukra vállalták s ezzel lehetővé tették, hogy viszonylag oly csekély költséggel előre tervezett tanulmányútunkat nemcsak keresztül vihettük, de meg is bővíthettük. Midőn jelen sorainkkal évi működésűnkről beszámoltunk, annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy az a meleg érdeklődés, melylyel különösen pártoló tagjaink egyesületünk iránt viseltetnek, évröl-évre emelkedni fog s igy egyesületünk is sikeresebben tud a cél felé lörni, melyet maga elé tűzött. Adja Isten, hogy úgy legyen !