Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
65 igaz embernek s segítségével a murányi „kertekalljáig verekednek“, azon az úton, amelyet egyszer már megtettek volt. Ott vagyunk tehát megint abban a körben, amelyből kiindultunk s amelyből már alig várjuk, hogy egy lépést tehessünk a vég felé : valami újat szeretnénk hallani. 1ÍIO—201. libben azonban nem egykönnyen részesedünk. Még egy elmélkedés vár ránk arról, hogy „szerencse, szerelem két egyenlő dolog“ s mivelhogy „Vénusz lyánya az tengernek“, a hajós és szerelmes szerencséje között sok a hasonlatosság. A hasonlóság főbb pontjait rendre meghallhatjuk ismét s a konklúzió Wesselényire alkalmazza az összehasonlítás eredményeit. 201—210. Megint „próbák“: most majd úgy jártak, mint Königgriicnél: saját elmaradt társaikkal találkoznak, ellenségnek vélik őket s már-már lövöldöznek, mikor kiderül a félreértés. Nagy az öröm. — Most már hozzákezdenek a létrakereséshez, de munkaközben megint semmitmondó próbákon esnek körösztül. A „Werda“-t kiabáló vártás megijeszti őket (hát még ők is megijoszthelők ?), de csak egyet szól, aztán bévonul a faköpönyegbe. A másik várta horkol a kapuban. („Nagy vigyázás vagyon erős kapujára! De később tudjuk meg, hogy Mária elfogatta őket“) s haditanácsot ülnek rajta, megöljék-e, vagy se. Persze szegény régen fölébredt már álmából, a haditanácsot is végig hallotta s jobban hallgat kínjában a halottnál is : nem ölik meg. 216 -219. Mert bármekkora szenvedések vannak is az életben, mégis mindenki szereti. Lám Wesselényi is mennyit szenved, „alig bírják lankadt lábai“ s mégis előre törtet a boldog életért, dicsőségért. 220-230. Solymosi megint a visszatérést ajánlja, mert lám, — úgymond-, világos, mennyire rászedlek bennünket. Wesselényi azonban most már minden harag, szenvedély nélkül, hidegen, fogadkozik, hogy elmenni nem lehel innen, vagy élet, vagy halál. Föl nem tkavarodó haragja világosan bizonyítja, hogy már ő is kételkedik, s inkább a halálra gondol. „Lassan Wesselényi! távul még az halál“ szólítja meg őt a lírikus epikus, mintha éreznők, hogy most olyan stádiumban van az ügy, hogy még a vezér is buzdítást követel. E buzdítás jól est ék, 230—240. ha a költő el nem nyújtaná az okoskodásba. A rózsa a legszebb virág, de tövise van. Ezt az örök igazságot kell Wesselényinek meghallgatnia buzdításul olyanformán, hogy meghallja Ovidiusból a rózsa keletkezésének történetét, analógiákkal fölruházva. 240—267. Végre hát Vadászi Pál megtalálja a létrát. A megtalálásának mi, az olvasók örülünk legjobban, mert most már közeledünk mindennek a megoldásához. Mekkorát csalódunk azonban, mikor a cselekvény itt, a legérdekesebb pontján megroppanik! Előbb értesülnünk kell mindarról, ami azóta történt Murányban, hogy a kötelesek a létrákat megtoldottá!:, fölkötözték. Mária dolgairól tudunk meg mindent. Szolgáit magához hivatja s elszámlálva előttük azt őt ért sok méltatlanságot, részvétre hangolja őket asszonyi furfangossá5
