Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
— 54 becsület, vagy élet és szerencse közül mindenkor a halált választja a becsülettel s így Mária kezét visszautasítja. Az a hatás, amelyet ezen üzenet után látunk az úrasszonyon, csakugyan legfényesebb bizonyítéka a szerep magára vett voltának, gyöngeségének, kicsinyes hiúságának, fonák helyzetének: sírva fakad, halvánnyá lesz, visszahanyatlik az ágyra, pereg a könnye, „Melyet önt szerelem, önt szégyen és harag, Kik most kebelében együtt viharzanak.1 Majd felszökik ismét és bosszúval telve panaszkodik, hogy néki, a menyasszonynak, akiért a félvilág rajongott, versenytársa akadt egy másik menyasszonyban, a csontos, száraz halálban s az a büszke lovag nem öt, hanem ezt választotta, Ez a kép, amelyet itt fest Arany János ecsetje, egy a maga szépségén elbizakodott asszony mesteri töp- renkcdése, amely nem tudja elhinni, s hogy akadhasson a világon valaki, aki nem öt bámulja. Vagy ha akad, csak azért lehet, mert azt a másik választottat nem ismeri. Ezt kell, a Halált kell megismernie Wesselényinek, vagy legalább rémképeit, hadd törjék meg egészen. Ez az a boszú, amelyet egy nő megsértett hiúsága kíván : egyebet nem, csak azt, hogy a majd saját döre voltát átkozó erős lovagnak, mikor már fölvezették a vérpadra, egy gyenge nö dobja oda a hideg „kegyelmet“. Pedig szívében nyilván egyéb is forr, mint a hideg kegyelem megadása. Cselekedetei is azt mutatják, hogy vállalkozásra, utolsó hódításra készül: leveti páncélját, mert ezt férfira valónak találja, amelyben hódítani nem tud. Felveszi kösöntyűit s azt a ruháját, melyben — a mint mondja — „én a nőknek királynéja vagyok“. S így 1 M. o. ív.
