Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904

— 34

Lássuk csak magát a tényálladékot. Mária levélben értesíti Wesselényit, hogy a létra a vár egyik részén, meghatározott időben készen várja, rajta feljöhet. Különféle akadékok következtében azonban Wesselényi a meghatározott időt elkési s Mária már azon gondolkodik, hogy megcsalta öt a lovag, tán puha ágyban alva neveti az ö tervezgetéseit. Haza megy izgatottan házába s gondolkodik: „Ha a Veselényi, akit is várt készen,

Végezett dolgában fogyatkozást tészon,

Fogadása szerént a lajtrán nem lészen,

Esküszik magának, hogy ily utat vészen :

Hogy lévén mindnyájan most mély aluvásban A várőrzőket is hányatván fogságban,

Sógora részéről kik vannak a várban,

Hivassa egyenként azokat házában.

Amely elérkezék, mindjárt fejét vegyék,

Ha más s harmadik jő, azzal is azt tegyék,

Negyednek, ötödnek azont cselekedjék,

Hasonló mustrára a többit is vigyék“1

így aztán mégis a császár hűségére „tartatja“ a várát. Mekkora dicső „igyekezet egy asszony szívétől“ !

„Mintha magát látnád Pallást, a Máriát, Hasomlóságának nem is tudom hiát,

Megvonná ez is úgy, mint annak kézíját,

Magához övedzné harcoló kardszíjját.“2

Förtelmes bátorság egy gyenge asszony szívében, melyet valamiképen estik az önzésből fakadt igen-igen merész játék fejthet meg. Az az önzés, amely a maga jóvoltáért mindenét kész föltenni a forgandó kockára s ha a jelekből azt látja, hogy kockája már-már rosszra fordúl, szerencséje veszö-félben, a legsötétebb s legkegyetlenebb terveket is kész megfogantatni szívében s ha a

1 III. 282, 283, 284.

III. 287.