Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904

32

Listiusékat hát köti a szövetség, s im Mária maga mondja, hogy maga van, egyedül, ö a „murányi árva gerlice,“ aki e versek tanúsága szerint szabadítóját üdvözli Wesselényiben.

Az is nyilvánvaló e szerint, hogy mind az a vonakodás, az az eleinte elég erős magatartás, amelyet Mária Wesselényi kérésével szemben tanúsít, nem valóság, nem a való érzés következése, hanem csak asszonyi rátartósság, hiúság, semmi más. Az a rátartósság, amely érdekesebbnek hiszi magát a férfi elölt, ha egy darabig állja az ostromot; s boldogabbnak tudja magát sok tapasztalata révén az ilyen esetben, mert tényleg, nehezebben megvítt várat jobban meg szokás becsülni.

Ez is benn van Gyöngyösiben. Mikor ugyanis Wesselényi az első találkozás alkalmával mindenféle okok emlegetésével akarja Máriát a vár átadására, a királyhüségre való visszatérésre bírni, Mária pedig szinleg egymásután adja a kitérő feleleteket, így jellemzi Gyöngyösi:

„Hévül most Mária, megakad szavában,

A szemérmetesség lángol orcájában;

Erre mit feleljen; forralja magában Csak ő maga tudós titkos szándékában 2

Igenis. Tudja ö már réges-régen, mit cselekszik a jövendőben, csak azt kell még „forralnia,“ mit feleleljen a szépelgő lovagnak, aki öt „violájának“, „Elbágyadtságát üdítő harmatijának stb. nevezi. Hadd szóljon többet is, hadd nevezze egyébbnek is, hadd lásson az erős lovag erőt a gyenge asszonyban is, annál nagyobb lesz a szerelme, forróbb a kívánsága, igazabb csodálata és vonzódása.

2 M. V. II. 275.