Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1901

Tanulmányi állapot A tanítás miként a megelőző években, úgy ez évben is az állami tanterv és az intézet részére megállapított tanmenet szerint történt. Az új tan­terv életbe lépett az 1—VI. osztályban s a hittan a 11. osztályban. A tanítás általában kellő eredménynyel végződött. A tanulók közül azok, a kik jóindulatot s kellő szorgalmat tanúsítottak, a tanévet kellő sikerrel végezték. Annak okát, hogy az ifjúságnak egy része nem tudott kellő eredményt elérni, a kedvezőtlen szállásviszonyokban kell keresni és abban, hogy az idegenajkú ifjak a nyelv nehézségeivel küzdöttek. Mint sok más helyen, úgy itt is az ifjúság egy része a kevésbbé müveit iparosoknál fogad szállást, a hol nem sokat lát és hall abból, a mi egy serdülő ifjúnak épü­lésére szolgálhatna. A szülök szűk anyagi viszonyaiból lehet a bajt megmagyarázni, a mely bajon segíteni a ta­nári testület hatáskörén kívül esik. E bajon csak interná- tussal lehelne segíteni. A tanári testület időszakonként a. saját kebeléből szállásvizsgáló bizottságot küldött ki, a mely megvizsgálta a tanulók szállásait, ezenkívül az igazgató és osztályfők is látogatták időközönként a szállásokat, tanács­csal szolgáltak a szülőknek és a szállásadó gazdáknak, de azért a városban elszórtan elszállásolt tanulók ellenőrzése és házi fegyelmezése a tanárok részéről kellő eredmény­nyel nehezen eszközölhető. Deczember hó elején egy kissé zavarólag hatott a tanításra a városi rendőrség eljárása. A városi rendőrség ugyanis deczember hó 5-én a főmérnök javaslata alapján betiltotta a tanítást az intézet összes helyiségeiben mind­addig, a mig az első és második emelet mennyezetének korhadt gerendáit újakkal ki nem cserélik. A tanítás e miatt decz. íj. és 7-én szünetelt. E két nap alatt átköltöztettük — 18 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom