Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1899
o lásadók kezeibe, a kiknek a rajok bízott csemeték testi, erkölcsi és szellemi neveléséről fogalmunk sincsen; vagy ha volna is, arra éppen semmi vagy csekély gondot fordítanak. A legtöbb szállásadó nem képes vagy legtöbbször nem mer a rájok bizolt ifjak ellenőrzésére vállalkozni. De hogy is merészelné egy némelyik szegény özvegy asszony a „koszton urfit“ vagy pláne „urat“ rendreutasitani, kihágásait megakadályozni, vagy szabadságát bármiképen is megnyirbálni; vagy — Isten ments — hibáit, iskolai törvényekbe ütköző tetteit a tanári kar tudomására hozni! S ennek szomorú következményeit — sokszor már későn — megérzi majd a szegény szülő, meg az iskola s első sorban maga az ifjú. Így történik meg azután, hogy a tanuló, a kiért szülei gyakran utolsó falatokat is megvonják maguktól, hogy gyermekükből embert neveljenek, hogy az egykor büszkeségük, esetleg támaszuk lehessen, idő múltán testileg, erkölcsileg megromlott, szellemileg is elsatnyult ifjúvá válik. Keresik az okát, s csak igen ritkán gondolnak arra az igazi okra, mely e szomorú tapasztalatnak gyakran egyetlen magyarázata, hogy t. i. gyermekük számára nem kerestek oly második otthont, mely az édes családi otthont legalább nagyjában pótolhatta volna. Sok szülő az ifjaknak nemcsak szellemi, de testi és erkölcsi nevelését is az iskolától, a tanártól várja; de jogtalanul. Az iskola súlyt fektet, s a mennyire tőle telik, kellő gondot is fordít a nevelés minden ágára. A tornával, játékokkal, kirándulásokkal, egészségtan tanításával (intézetünkben e tárgynak még eddig nincs tanszéke) ápolja a testi nevelést; a vallás tanítással, szent beszédekkel és szent gyakorlatokkal a szív és lélek nemesítésére .A
