Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1899

- 20 — nevelése czéljából, az igazgató és tanárok vezetése alatt, a téli időszakban vasár- és ünnepnapokon, az őszi, tava­szi és nyári időszakokban pedig mindennap jelen volt az isteni tiszteleten. Ezenkívül részt vett a körmeneteken s az iskolai év lefolyása alatt 4-szer szent-gyónást és áldo­zást végzett. Többen voltak azonban olyanok is, kik Má­ria ünnepein is gyóntak és áldoztak. A tanári testület e tekintetben is jó példát matatott. A tanárok minden va­sár- és ünnepnapon meghallgatták az exhortatiót s jelen voltak az isteni tiszteleten, kivéve, ha valakit betegség, vagy más legyőzhetetlen akadály visszatartott; a húsvéti szent-gyónást és áldozást az ifjúsággal együtt végezték. Az isteni tisztelet alkalmával a tanuló ifjúság gyakran éne­kelt vegyes karban s énekével növelte a vallásos buzgó- ságot. Az ifjúság hitéletének emelésére és élénkítésére ez évben is jótékony hatást gyakoroltak Püspök úr ő Méltó­ságának látogatásai. Kegyes Föpásztorunk ez évben is két­szer látogatta meg az ifjúságot. Első alkalommal október hó 2-án jelent meg az ifjúság között, midőn Szász-Régen, Abafája, Görgény-Szt.-Imrén stb. végzett bérmaútjáról visz- szatért. Ez a látogatás nem volt ugyan felvéve előre a programúiba, de ö Méltósága mégis szentelt egy fél na­pot az ifjúságnak, hogy az a szent olvasó hónapjában a szent-gyónást és áldozást elvégezze. Ö maga gyóntatta meg az ifjúság egy részét s miután az összes ifjúságot megáldoztatta s föpásztori áldásában részesítette, eltávozott körünkből azért, hogy a kegyes Föpásztorért lelkesedő if­júság között később újra megjelenjék. Kegyes Föpásztorunk, hogy a húsvéti sz.-gyakorla­tok tartósabb hatást gyakoroljanak az ifjúság lelki életére,

Next

/
Oldalképek
Tartalom