Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1899

— 10 —

és az inasa dolgozott. Mig a háziasszony a konyhában a tűzhely körül foglalatoskodott, a mester uram és inasa pedig a mühelylyé kiegészített szobában vígan fúrt, faragott, gyalult és kopácsolt, addig a mi ifjaink az asztalka körül „szép csendesen“ (!) bújták a könyveket.

Máshelyt — egy becsületes csizmadiánál — 3 tanulót találtunk egy kis, sötét udvari szobában. E szoba volt a műhely és a konyha is egyszersmind. Ebben volt együtt éjjel-nappal a mester, felesége, kis gyermeke, inasa s a három tanuló.

Hasonló esetet még többet is említhetnék, de minek folytassam tovább a szállásvizsgálások alkalmával nyert szomorú tapasztalataimat. Azt hiszem, e pár eset is elég annak igazolására, hogy mily szegénység uralkodik tanulóink között, a mi aztán oly viszonyoknak szülöoka, a mi a nevelésnek nagy kárára válik.

Valóban ily látogatások alkalmával gyakran rezdült meg szivünkben az a húr, mely az irgalomra és jótékonyságra készlet bennünket.

S mégis, mily különös. E nyomorgó, rongyos, kiéhezett, sápadt ifjak között hányra akadtunk, a kiknek szeméből a szelíd és jó lélek, az okos értelem sugárzott felénk. Nem egyet találtunk közöttük, e szegénysorsu tanulók közül, kik az iskolában példásan viselkednek, a magyarázatokra odaadással figyelnek és mindig szorgalmasan el is készülnek. Szerettünk volna egy némely úri család gyermekeit idevezetni, a kik otthon elkényeztetve, minden anyagi gondtól menten élnek — és mégis vásott magavi- seletüek, a tanulásban hanyagok; hogy nézzék meg szegény iskolatársaik nyomorúságát, hadd csodálják meg őket és piruljanak.