Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1898

első Alapvalót? A természetnek általános érvényű törvénye szerint a kielégített szükség többé nem nyugtalanít. Mire van hát szüksége a tudománynak, a mely oly sokat ismer és tud, hogy megnyugodni, egy pillanatnyi szünetet magának engedni nem akar? Miért vágyakodik folytonoson egy ismeretlen után? „S ha megismerte, még nagyobb sóvárgással keresi azt a másikot. Nézi egyiket, látja, hogy nem az, a mit keres; fürkészi a másikot, s szomorúan tapasztalja, hogy az sem az. Hol van tehát a határ, a mely nyugvó pontot biztosit a tudásnak? itt a földön, a puszta anyagban vagy a lelkek erőiben nincs. Már pedig, ha a testi élet kielégített szükségletei után rend és nyúlom, béke és megelégedés tölti el a testi szervezetet: kell valahol léteznie a lelki élet számára is a kielégítésnek, békének és megnyugvásnak. Mert ha, Herder szerint is, a végczélnak olyannak kell lenni, hogy azt mindenki elérhesse, elménket megnyugtassa: akkor vagy a Teremtő tévesztette el a czélt, a melyet az ember számára kitűzött és az organisatiot, a melyet ennek elérésére oly művészileg alkotott meg, vagy a czél túlhaladja a mi földi létünköt, és az csak átmeneti hely, előkészítő állomás. Az első feltevés képtelenség, a másodiknak elfogadása logikai szükségesség, az ész világos követelménye.

Mi következik ezekből ? Az, hogy miként az ember nem szakadhat el végső rendeltetésétől, vallási legjobb czéljától, úgy az észnek igazságot kereső képességei kiművelésében is egyetlen mód és Jeladat lehetséges, t. i. képesítése arra, hogy a mit keres és megismer, az czélja és módja legyen az Istenhez való eljuthatásnak.

Mondjuk ki a végeredményt. Az ember vallásos lény, tehát legszebb és legdiesöbb alkotó részét is lelkének — az észt, csakis vallásoson lehet kiképezni. Azért minden