Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1895
— 20 — emlegetni magyar, hazafiul érzelmeinket, ne feledjük, hogy a jó magyar hazafiban első föltétel, hogy jó keresztény legyen. Mig egyfelől dicső Árpádunk a lángoló hazaszeretetre buzdító példányképül áll előttünk s int, hogy magyarok legyünk igazán, testestől, lelkestől; addig másfelől álljon a vallásosság, a keresztény buzgóság, a megtestesült bölcseség ideáljául intézetünk nagy védőszentje — szent István! Ha mi már most fel tudjuk fogni a két tényező, a haza és hit, a honszeretet és vallásosság közösségét, s ha majd ezekkel az elvekkel lépünk ki az iskola falai közül az élet komoly munkaterére, úgy minden bizonynyal képesek leszünk nagy feladataink teljesítésére is, melyek előttünk állanak. Nekünk ezt, kedves Barátaim 1 meg kell fontolnunk. Mi vagyunk a millennium ifjúsága s mi leszünk a második ezredév hajnalán a hazának polgárai, s hogy hasznos, jó polgárai legyünk, ez tőlünk függ. Mi most, e nagy, páratlan nemzeti ünnepen büszkén mellünket verve hívhatjuk fel a világ figyelmét hazánkra; diadalmas arczczal nézhetünk vissza a dicső múltakra. De nagy kötelezettség vár ránk, melyet dicső őseink hagytak örökségképpen: „Dicsővé tenni a Hont!“ „Ragyogóvá tenni a magyar nevet!“ Ha majd ezt teljesítettük; ha oly lelkesedéssel haladva az új ezredévben tova, mint a milyen lelkesedéssel e napot ünnepeljük, ha erény és tudomány, munka és lelki bátorság és képesség fogják a magyar ifjúság legszebb ékességét képezni: a magyar név tisztelt és bámult lesz; majd akkor teljesedésbe jön
