Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1895

13 —

Oh e nagyság betölti lelkemet fényével, de aztán ismét elborul a mohácsi vész láttára. De el ti söté képek!

Sokáig tartott ugyan a török járom, de véget ért az is. Csak a magyarok küzdelmének nem volt vége. Ellenségei, irigyei mindig akadtak, mert szálka volt szemükben a szabad, független ország. Csakhogy a magyar nemzet nem született arra, hogy szabadság nélkül éljen. Oroszlán volt a nemzet mindannyiszor, valahányszor legdrágább kincse, féltett szabadsága ve- lélekkel feltámasztotta a nemzetet a sírból. Ismét új városok, új falvak keletkeztek és a földet egy jobb nemzedék szántotta, s álmodott jövendő nagyságról. És e nagyság nem volt álom! A messze múltba ha visszaszáll a magyar ember képzelete, megdöbben a nagyság e képétől. Elhatol Nagy Lajos korából hozzánk a három tenger sugára, melyek vizén magyar gólyák úsznak, partjain és büszke fellegvárakon magyar lobogó leng és magyar hadi éneket zeng az Adriától a Fekete tengerig a vitézek kürtje. Hát a Hunyadiak kora, nem a magyar nagyság, nem a magyar dicsőség fényes napjai ?

szélyeztetve volt; feltámadtak a hős apák hős unokáikban s előállottak a nagynevű szabadsághősök: a Bocskaink, Rákóczink! a meg-megtépett szabadság fája mindig újabb és újabb rügyeket hajtott, mig végre e rügyekből 1848. márczius 15-én szép virág: a szabadság virága fejlődött. A nemzet jogait, követeléseit, kívánságait pontozatokba foglalta, s az akkor uralkodó V. Ferdinánd király Pozsonyban ki is hirdette az új törvények szentesítését.

De — fájdalom! — az üdvös és mindenek felett igazságos törvények gyümölcsét sem élvezhettük so-