Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1884
ról pedig szó sem lehet, miből nem nehéz átlátni, miért véljük az álmodott boldogságot valódinak. Azon kérdésre, hogy mikép szerez mégis a lélek tudatot az álomképek felől, meg kell jegyeznünk, miszerint a lélek az alvásban is érzéki tudatok felfogására képes, habár a külérzékek a körülöttünk létező tárgyaknak és jelenségeknek hatását hozzá nem is származtatják. Ezen állapotában egymásután merülnek föl előtte az ébrenlétkor szerzett tudatnak töredékei, legtöbbnyire szabálytalanul, hegygyel-tővel, anélkül, hogy értené : miért igy, és nem a gondolkozás törvényei szerint. Dr. Leidesdorf Miksa*) idézi Burdachot, ki azon véleményben van, hogy soha sem ismétlődik álomban az élet az ö fáradalmaival és élvezeteivel, örömeivel és fájdalmaival. Leidesdorf az idézett phisiologusnak védelmére is kel materialistikus alapon. Azt mondja: „Tudjuk, hogy tudatunk folyamatai a nagy agyhoz vannak kötve. Tudjuk, hogy ezen tömött ideghalmaz, mely különböző működésű részekkel van ellátva, sok millió működési elemeket, duczsejteket tartalmaz. Az is világos, hogy azon működési elemek, melyeknek nappal éber állapotunkban legtöbb munkát kell végezni, leghamarább fáradnak ki s leginkább igénylik az alvás nyugalmát/ Ebből aztán a nevezett tudós előtt világos, hogy az ébrenlét állapotában szerzett tudataink miért nem ismétlődhetnek. Előttünk pedig az a homályos, hogy az álomban való működési folyamatot miért kell éppen az agyzsirra, mint okra vezetni vissza, s miért nem inkább a lélek működésének tulajdonítani? Hiszen ha magok az alvásban is működő agytömecsek hozzák létre azokat az álomképeket, melyek gyakorta a valóságnak meg nem felelnek, azt kell mondanunk, hogy az anyagi anyagtalant eredményez, vagy más szavakkal, hogy fából vaskarikát lehet készíteni. A temető barna keresztjéből fehér ruhás halottat formálni, a sírokból a halottakat kikelve s a sirhalmo- kon merész nagy léptekkel sétálva látni, a messze távolban levő, határozatlan alakú tárgyat határozott alakba öltöztetni, a hiányzókat kipótolva, a meglevőket elveszítve, a nagyot alárántva, a kicsinyt fölemelve látni, nem az agyvelő, hanem az emberi léleknek azon tehetsége — 8 — *) Az álom-élet ez. müvében.
