Marisia - Maros Megyei Múzeum Évkönyve 34-35. (2014-2015)
Articles
60 GÁLL E. - HŐGYES M. H. 5. kép. A Kis-Szamos medencéjéből ismert különféle jellegű 11-13. századra keltezhető lelőhelyek (a térképet a nyersanyagforrásokkal egészítettük ki) (Eredeti térkép: Google Earth) tájrégészet szemléletmódját is kamatoztatni és integrálni a hasonló jellegű mikrorégiós elemzések során, annak ellenére, hogy maga a tájrégészet valójában a különféle módszerek és elméletek összessége, és sokszor egyszerűen teljesíthetetlen az a célja, hogy feltárja az ember és a természet egymásra gyakorolt hatását, illetve azokat az összetett folyamatokat, melyek során az ember tudatosan vagy tudattalanul alakította az őt körülvevő tájat.13 Ahogyan az adatbázisunk alapján azonban kiderül, komplexebb tájrégészeti elemzés ebben a pillanatban - a régészeti kutatások, illetve az intenzív és a völgy teljes területét lefedő terepbejárások hiányossága miatt - veszélyes próbálkozás lenne, a legjobb esetben is csupán ennek szemléletéből próbál(ha)tunk meríteni. Az első lépésben szükséges leszögeznünk, hogy a Kis-Szamos völgyének tájképét a 11. századtól a 13. századig nem egy változatlan, monolitikus tájegységként kell elképzelni, hanem e tájat dinamikusan változtató, saját használatukra alakító társadalmi struktúrák evolúciójaként. Éppen ezért megpróbáltuk a rendelkezésünkre álló források összessége alapján kialakítani táj szemléletünk e mikrorégió kapcsán, hiszen az Árpád-kor Kis-Szamos menti közösségei a tájat különféle gazdasági, társadalmi, politikai és vallási szempontok alapján alakították ki. Tehát egy olyan összetett rendszerről van szó, amelyet a településhálózatok, úthálózatok, földhasználat és a mindezt működtető kapcsolatrendszer határoz meg. Az adatbázisunk révén (amennyire az megengedi) éppen a régészeti jelenségek közti kapcsolatokat próbáljuk követni. Az általunk adatolt 38 vagy 39 régészeti lelőhely, illetve szórványlelet az eddigi legtöbb, amit ismerünk a Kis-Szamos völgyéből. E 38 vagy 39 lelőhelyet a medence különféle pontjain regisztrálták: a legészakkeletibb pont a Székről ismert, telepjelenségekre utaló kerámiaanyag, északon Magyarköblösről, délen Györgyfalva- Pusztáról és nyugaton Magyarvalkóról vannak információink templom körüli temetőkről. Az 5. kép jól illusztrálja, hogy a lelőhelyek Kolozsvár környékén koncentrálódnak, illetve egy kevésbé jelentős sűrűsödés Dobokától kezdődően Székig is tapasztalható. Az adatbázisunk a lelőhelyek rendszerezése alapján a következőképp mutat: 13 Zatkyó 2011,388.- 11-13. századra keltezhető lelőhelyek- sólelőhelyek lovas-fegyveres temetők (Kolozsvár, 10. század)
