Marisia - Maros Megyei Múzeum Évkönyve 29/3. (2009)
Gál-Mlakár Viktor: A 13-14. századi kerámia kutatástörténete Északkelet-Magyarországon
176 Gál-Mlakár Viktor napvilágra került kancsók és korsók díszítése összetettebb és morfológiailag gazdagabb a Medium Regni területén előkerült anyagnál, ezért Hosso feltételezi, hogy a dél felé tartó kereskedelem során a felvidéki festett kerámia igen komoly konkurenciája volt a délebbi termékeknek72. A hazai anyagban azonban hasonló módon díszített 13-14. századi edényeket meghatározni eddig még nem sikerült, vagy azokat még nem publikálták. Solymos várából előkerült fehér kerámia vizsgálata Solymos várából előkerült és a feldolgozás során három csoportra osztott fehér kerámia jelentősége véleményem szerint indokolja annak részletes vizsgálatát is, hogy az eddigi szakirodalom alapján mi állapítható meg a különböző típusú kerámiafajták anyagáról, annak lehetséges nyersanyaglelő helyeiről, az edények funkciójáról, díszítéséről. Az első „sárgásfehér színű” csoportba egy vékonyfalú, zsíros tapintású, nagy (általában 1 mm-nél nagyobb) szemcseméretű kvarcittal soványított kerámiatípus töredékei tartoznak (4. tábla 5-6. képek). A második, általam „budai típusú’’-пак nevezett csoportba fehér színű, száraz tapintású, kizárólag homokkal soványított kerámiafajta sorolható (4. tábla 1. 3-4. képek). A harmadikként elkülönített, színe alapján „szürkésfehér”-nek titulált csoportba zsíros tapintású, kis és közepes szemcseméretű adalékanyaggal soványított töredékek tartoznak (4. tábla 2. kép). Egyértelműen megállapítható, hogy a különböző csoportokba sorolt kerámiatöredékek nyersanyaga is eltérő. Ugyan egzakt módon ezt csak egy alapos természettudományos, azon belül is elektronmikroszkópos vizsgálat tudná kideríteni, de szabad szemmel és nagyító segítségével is tehetünk eredményes megfigyeléseket. A „sárgásfehér színű csoportba” sorolt töredékek alapanyaga valószínűleg magas kaolintartalommal bíró agyagfajta lehet. Erre utal zsíros tapintásuk, sárgásfehér színük, valamint az agyaghoz adott nagyobb szemcseméretű kvarcit, amely segíti, hogy - a magas kaolintartalma miatt - igen képlékeny nyersanyag jobban alakítható legyen a korongon. Ez a magas kaolintartalmú agyagféleség igen jó hővezető képességgel rendelkezik, mely során kiváló tűzálló és lángálló edényeket készítettek belőlük. A néprajzi terminológia alapján tűzállónak nevezzük a majdnem 100%-ban kaolint tartalmazó agyagból készített edényt, melyet kb. 1600 Celsius fokon szükséges kiégetni. Az 1000-1200 Celsius fokon égetett edényeket csupán lángállónak nevezi a kutatás. A nyersanyaghoz adott különböző szemcseméretű és mennyiségű soványító anyag nem csak az agyag szilárdítását és jobb megmunkálhatóságát segítette elő, hanem ezzel a módszerrel befolyásolni tudták a kiégetéshez szükséges hőmérséklet magasságát is. Több adalékanyag hozzáadásakor elég volt kisebb hőmérséklet az edény kiégetéséhez73. Ezen - tehát a sárgásfehér színnel jellemezhető - csoport darabjain általánosan megfigyelhető, hogy törésfelületükben sötétszürke, néhol fekete csík húzódik végig. Ezt fentebb azzal magyaráztam, hogy az edénytest teljes átégetéséhez a kemencékben nem tudtak megfelelően magas hőfokot előállítani. Ida tényleg magas kaolintartalmú agyagból készített edényekkel van dolgunk, akkor kiégetésükhöz minimálisan 1100-1200 Celsius fok kellett. Ilyen magas hőmérsékletet égető kemencében a 13-14. század folyamán még nem tudtak elérni. 72 Hosso 1983, 222, obr. 4; 3. obr. 5; 1, 2, 4, 10. Kiss 2006, 156.73
