Kiss József (szerk.): A Magyarországi Református Egyház egyetemes névtára 1935 (Budapest, 1935)
Dunamelléki egyházkerület. 14 A7 egyházkerület rövid története. amidőn a kecskeméti egyházmegyébe kebelezett Baja kivételével a többi 12 bácskai, a felsőbaranyaihoz csatolt Mohács, Kölked, Babarc kivételével mind a 11 alsóbaranyai, és a 11 szlavóniai anya- és missziói egyház, összesen 32 egyházközség kapcsoltatott le kerületünk testéből, és így 1932-ig kerületünknek 7 egyházmegyéje volt. 1932. január elsején történt a budapesti egyházmegye megalakulása, amellyel kerületünk most ismét nyolc egyházmegyét foglal magába. Ha szemlét tartunk egyházkerületünk vezetőinek során, látjuk, hogy 1734-ig kerületünk élén csak püspökök voltak, akik, miután III. Károly alatt a püspöki cím használatától eltiltattak, el egészen a mult század 7-ik évtizedéig csak szuperintendenseknek neveztettek. A püspökök között vannak olyanok, kiknek jóformán csak nevét ismerjük, életükre, hivataloskodásuk idejére, működésükre vonatkozó adataink nagyon hiányosak, így például jóformán semmi adat sincs arranézve, hogy Szegedi Kis István halála után, 1607-ig kik voltak az alsódunamelléki püspökök. Ugyanígy nincs feljegyzés arról sem, hogy Veresmarti Illés és Eszéki István decsi lelkész kettős püspöksége után 1608-ig kik követték őket a baranyai püspöki tisztségben. A püspökök helyzete nem volt valami rózsás. Nem is szólva arról, hogy nagy felelősség súlya nehezedett reájuk, és hogy a XVIII, század folyamán püspöki kötelezettségüknek egyik fontos részét, a vizitációt nem is gyakorolhatták, (az esperesek sem), ők is alá voltak vetve teljes mértékben a mult század elejéig fennálló és a papi tekintélyt mondhatlanul megalázó „papmarasztásnak”. így fel van jegyezve, hogy Pathai Sámuelt, aki a kerület egyik kiváló püspöke volt, midőn Tolnáról, a „török gyomrából” Patajra ment, a patajiak csak egy évre fogadták be, és nagy erőltetés mellett csak még egy további évre tartották meg, azután felmondtak neki. Az öreg püspök vándorbotot vett kezébe és nincs is följegyezve, hol talált menedékre, révpartra... Említésre méltó, hogy generális nótáriust, vagy scribát először 1731-ben a szabadszállási összejövetel alkalmával állítottak be. Az első Veresmarti Péter, kecskeméti szenior volt. 1734-ben nagy változás történt egyházalkotmányunkban. A bodrogkereszturi konvent meglepetésszerü rendelkezése volt, hogy minden kerületnek szuperintendense mellett legyen egy suprémus és minden traktusnak a senior melleti egy coadjutor curatora. A mi kerületünkbe főgondnokul Losonci Gyürki István, nógrádi alispánt rendelte. Tudjuk, hogy különösen a Tiszántúl milyen nagy ellenállásra talált ez a rendelkezés. Nálunk nem keltett olyan nagy visszahatást és pedig azért nem, mert egyrészt a mi kerületünkben az itt folyó rettenetes elnyomás és vérlázító zaklatások alatt vergődő gyülekezetek nem nélkülözhették a világi patrónusok oltalmát, másrészt pedig azért, mert nálunk a nagytekintélyű Rádai Pálnak, aki a kerületi összejöveteleken is több ízben résztvett, már a bodrogkereszturi rendelkezés előtt is döntő befolyása volt a kerület ügyeinek intézésében. így történt, hogy Rádainak 1733-ban bekövetkezett halála után, ha nem nagyon szívesen is, de mégis minden nagyobb -ellenkezés nélkül fogadták a főgondnok-kirendelést, annál inkább, mert nagyobb gyűléseket akkor nem is lehetett tartani, a szűkebbkörü összejöveteleken pedig sem Gyürki, sem utóda, Darvas József nem vett részt és jóformán csak egyes sérelmes esetekben gyakorolták jótékony egyházvédelmi tisztüket. Az erőskezű Beleznay Miklós tábornok volt az első főgondnok, aki miután a királynétól kieszközölte a Consistorium-tartási engedélyt, ezeken maga is résztvett és az 1773-i dömsödi gyűlésbe bevezette a traktusoknak általa kiszemelt gondnokait. Egyházunkban a presbiteri rendszer életbelépte előtt sem volt monarchikus kormányforma. Kerületünk ügyei is jóformán kezdettől fogva a generális vagy superintendenciális, a traktuális vagy parciális ülésekben nyertek elintézést. Ilyen generális üléseket a XVI. és XVII. század folyamán a lehetőség szerint szinte minden évben vagy legalább is gyakran tartottak; ezeket a török hatóságok sem akadályozták, sőt a résztvevőknek bizonyos díj lefizetése mellett menlevelet is adtak. Fel van jegyezve, hogy a Pathai Sámuel által 1652-ben Kecskemétre összehívott gyűlésen 165 prédikátor és 6 skólamester vett részt. De a távolniultban kerületünkben a legnevezetesebb gyűlés az 1576-i hercegszőllősi zsinat volt, amelyen Veresmarti Illés, ottani püspök vezetése mellett megalkották a hercegszőllősi kánongyiijteményí, amelyet 40 lelkész írt alá, s amelyet Pápán Huszár Dávid nyomatott ki. Ezen kánongytijtemény és ezt kiegészítő regulák szerint kormányozták hosszú időn át az egyházkerületet. A XVIII, században a zsarnoki elnyomó uralom alatt 1715-től kezdve csak a superintendensből, esperesekből, később assessorbkból alakult kisebb konferenciákat, consistoriumokat lehetett tartani. A kerület területén folyt le a nevezetes budai zsinat is. A kerületi végzéseket már a XVIII, század folyamán is írásbafoglalták. Nyomatott kerületi jegyzőkönyv 1843. óta van. Az egyházkerületnek első történetírója Pathai Sámuel volt, aki a sárospataki híres professzor, Szilágyi Benjamin István felhívására az ehhez intézett levélben írta meg rövid összefoglalásban, a már nehezen összegyűjthető adatok alapján, az egyházkerület történetét. Levelében panaszkodik, hogy az elődök erről nem gondoskodtak. Megírta a kerület történetét Tormási János, halasi lelkész és egyebeket nem említve, Földváry László, váchartyáni lelkész két kötetben adta ki az egyházkerületre vonatkozó feljegyzéseket 1780-ig. Hű képet találunk itt különösen azokról a XVIII, században történt nemzettipró dolgokról, amelyek különösen Mária Terézia „dicső” uralma alatt Istennek nagyobb dicsőségére kerületünkben történtek. Statisztikai adatokkal találkozunk már a régi jegyzőkönyvekben is, ahova feljegyezték a gyűlésen résztvevők és szolgálatuk helyének neveit. Az első ilyen följegyzéssel a Simándi-kódexben találkozunk, amely felsorolja a kevii gyűlésen (1628- ban) résztvevő 67 lelkész és szolgálatuk helyének nevét. Ezekből a feljegyzésekből is látható a török pusztítások és a XVIII, században lefolyt garázdálkodások folytán megszűnt -ekklézsiáknak a jegyzéke. Földváry följegyzése szerint 1700. előtt 80 ekklézsiánk szűnt meg, vagy pusztult el végleg. Sok helyen üldözték ki a színmagyar kálvinistákat és telepítettek helyükre pápista németeket. Az első rendszeres kerületi névtárt bámulatos után
