Tóth Sámuel (szerk.): A Magyarországi Ev. Ref. Egyház egyetemes névtára az 1886. évre (Budapest, 1887)
FÖ-, KÖZÉPISKOLÁK, FELSŐ LEÁIYIEVELÖ INTÉZETEK. i. DUNAM EI,L ÉKI EGYHÁZKERÜLETBEN. 1. Budapesti theologiai akadémia. Alapíttatott: 1855. évben. Felügyelője s kormányzója a dunamelléki egyházkerület. A felügyeletet és kormányzást gyakorolja az egyházkerület a püspök, főgondnok, az esperesek, egyházmegyei gondnokok, az akadémia igazgatója s a tanári kar két tagja által, mint theologiai választmány által. Igazgató tanár: Farkas József. Tanárok: Dr. Bihary Péter, Farkas József, Kovács Albert, Petri Elek, Szőts Farkas rendes, Kenessey Béla helyettes, Szotyory Nagy Károly, dr. Puky Ákos, Dúzs Sándor segédtanárok. Beiratkozott tanulók száma 1885/6-ik tanév kezdetén: 44 a 4 osztályban. Az intézet vagyoni állása: bevétel 24,768 frt; kiadás 18,664 frt. Tanárok fizetése: rendes tanároké: 1600 frt és 600 frt lakáspénz; helyettes tanároké: 1200 frt és 300 lakáspénz ; segédtanároké: 2—300 frt az óraszámhoz képest. Könyvtár: a Ráday-féle könyvtár, mely 24,000 kötetből áll. Tápintézeti ügy: az 1885/6-ik tanévvel rendeztetett az egyházkerület által. A budapesti theol. akadémiai tápintézetre az egyházkerület minden lelkésze s tanára bizonyos meghatározott kulcs szerint convictusi illetményt tartozik fizetni; az I. osztályú egyházakban alkalmazott lelkészek 4 frtot; II. oszt. 3 frtot; III. oszt. 2 frtot; IV. oszt. 1 frtot; minden tanár 2 frtot; megjegyeztetvén, hogy a lelkészi jellegű tanárok lelkészi classificatiójuk szerint fizetik illetményöket. Másfelől az egyházmegyék és egyházközségek elnökségeitől elvárja a kerület, hogy a convictus ügyét lelkesen felkarolva, alapítványokat, évi járulékokat, vagy egyszer mindenkorra szóló adományokat szerezni törekedjenek. Az 1885/6. iskolai évben a theologus iljak, kettő kivételével, vagy mint nevelők magánházaknál, vagy az intézet helyiségében nyertek díj nélküli lakást, fűtést, tisztogatást. Tisztességes helyen étkeztek havonkint 14 írtért. Ezen élelmezési díjat az első félévben 4, a másodikban 5 ifjú helyett fizette egészen a convictusi pénztár, 16 ifjú helyett fizette annak felét; 18 ifjú helyett egyharmadrészét, tehát az élelmezés a tápintézetnek 2200 frt körűi került; ezenkívül fűtési, tisztogatási költségekre, gyógyszerekre mintegy 900 frtot, így összesen mintegy 3000 frtot adott ki a pénztár. Ösztöndíjalapok: Csontos, Gerenday Antal, Gerenday József, Hubay József, Polgár Mihály, Ballagi alapítványok, melyekből 13 ifjú, külföldi egyetemeket látogató 4 lelkészjelölt és 9 bittanhallgató 956 frt 59 kr. segélyben részesült. 2. Nagy-körösi és dunamelléki egyházkerületi elemi taníté-képezde. Alapítása kezdetét vette Szigetin Varga János tanár buzgólkodása folytán, — ki a nagy-kőröSi főgymnasiumnál a nevelés-tudományokat is tanította, — egy gazdasági intézettel 1839-ben, melyre Nagy-Kőrös város 25 hold földet ajándékozott s melybe a dunamelléki ev. ref. egyházkerület egy tanárt állított (Karika Pált), hogy a név. intézetben a néptanítójelöltek a gazdászati ismeretekkel gyakorlatilag megösmerkedjenek. Ez az intézet 1849-ben megszűnt. 7855-ben azonban ismét megnyílt, mint ev. ref. tanítóképezde, melyre 1857-ben Patay Sámuel és neje Beretvás Éva nagy kőrösi földbirtokosok 135 kát. hold földet ajándékoztak Dánoson, hogy az tanári fizetés alapjául szolgáljon. Adott még reá Egressi Galambos Sámuel 1000 frtot és többen, több kevesebb összeget. Majd a dunamelléki egyházkerület szerződvén a nagykőrösi egyházzal, mint szakintézetet közösen tartják fenn. Képezdei igazgatótanács: Elnökök : Filó Lajos dunamelléki e. kér. tanácsbíró s n.-kőrösi lelkész, Ádám László n.-kőrösi egyh. főgondnok s Nagy-Kőrös város polgármestere. Tagok a dunamelléki egyházkerület részéről: Ádám Gerzson n. körösi ev. ref. főgymn. igazgató, Kalocsa Balázs földbirtokos; a nagy-kőrösi ev. ref. egyhá z részéről: Kovács Lajos lelkész, Póka Kálmán presbyter; a tanári kar részéről: a rendes tanárok. Gazdálkodó gondnok: Cziriák János n.-kőrösi egyházi algondnok. Igazgató tanár: Hegymegi Kiss Kálmán. Tanárok: 1. Losonczy László; 2. Kovács Ferencz; 3. Oláh Károly; 4. dr. Dezső Gyula, segédtanár ; 5. Hajdú László a gyakorló iskola tanítója; 6. Tóth János a rajzolás és szépírás segédtanára; 7. Ady Károly; 8. Hegedűs Endre ref. kántor, az énekek ismétlője; 9. Sebestyén Bálint, a testgyakorlat tanítója. Beirott tanulók az 1885/6-ik tanév kezdetén: 61 ; a gyakorló iskola növendékei 6 osztályban összesen 51.