Tóth Sámuel (szerk.): A Magyarországi Ev. Ref. Egyház egyetemes névtára az 1886. évre (Budapest, 1887)
2 sával megürült baranyai püspökséget — nem tudni mi okon — egyszerre ketten viselték, a kik közt 1566-ban Deesen, neki kellett igazat tenni. — Szegedinek 1572. évi május 2-án történt halála után, betöltetlenül állott a dunamelléki kerület püspöki széke egészen 1607-ig. Semmi nyoma sincs annak, hogy Veresmarti Illés püspök idejében, e kerület a baranyaival egyesíttetett volna, mert az 1576-bán tartott herczegszőllősi zsinaton alkotott canonoknak maga Veresmarti is csak úgy ir alá, mint a két Baranyának (Eszéki István halála után) superintendense. Veresmarti halála után, a török-tatár pusztítás alatt, a baranyai kerület is püspök nélkül volt 1608-ig. Dunamelléki püspökké 1607-ben a ráczkevi zsinaton Herczegszőllősi Gáspár (Veresmarti Illés fia) választatott; baranyai püspökké pedig 1608-ban Herczeg-Szőllősön Laskai Lőrincz. Ettől fogva a baranyai egyházkerületet szakadatlan sorban következő püspökei kormányozták 1705 ig, midőn Gyimóthi István püspök, a pécsi rom. kath. püspök üldözése elől menekülni kényszerült. 1705-től 1712-ig két esperes igazgatta a bujdosó püspök kerületét, mely azelőtt négy egyházmegyéből, u. m. alsó-baranyai vagy veresmarti, mohácsi, felső-baranyai, vagy ormánsági és pozsegai vagy valkóiból állott. Ekkor mint két egyházmegye, t. i. alsó- és felső-baranyai, a dunamelléki kerülethez csatlakozott, melyekkel ez máig 8 egyházmegyére van felosztva. Ily alakban érte már az 1734. október 20-án kihirdetett Carolina Resolutió, mely által a magyarországi ref. superintendensek száma négyre határoztatok. A dunáninneni elnevezés mellett, püspökeinek legszokottabb lakhelyétől Ráczkevitől és Patajtól, kevi és pataji superintendentiának is hivatott. Ez utóbbi néven említtetik az 1734. nov. 5-én tartott bodrog-keresztúri gyűlés jegyzőkönyvében is, hol részére első főgondnokul losonczi Gyürki István neveztetett vagy jelöltetett ki. E gyűlés rendelkezései a dunamelléki egyházkerületben távolról sem találkoztak oly ellenzéssel, mint a túl a tiszaiban, de azért Gyürki István csak 1740-ben hívatott meg mint főgondnok. A főcuratori czimet 1757-ig viselte, de a kerület közgyűlésein egyszer sem jelent meg. Utána nagyréti Darvas József 1772-ig volt a kerület főcuratora. A gyűlésekben ő sem vett részt, máskülönben sók hasznos szolgálatot tett a superintendentiának. Beleznay Miklós volt az első főcurator, ki a gyűléseken megjelent s mindjárt az 1773-ban Dömsödön tartott gyűlésre azon világi urakat is bevezette, a kiket a tractualis curatorságokra kiszemelt. A papságnak nem igen tetszett ezen eljárás, és csak azon felvilágosítás nyugtatta meg őket némileg, hogy a mit az esperesek magok ki nem eszközölhetnek, oly dolgokban fognak a világiak ő felségénél s a hatóságoknál közbejárni. Különben Rádai Pált már 1713-tól fogva szívesen látták a gyűlésekben s jóllehet 1733-ban meghalt, érdemei s emlékezete nagyban járult ahhoz, hogy a világi elem e kerület közgyűlésein s kormányzatában hevesebb ellenszegülés nélkül elfoglalhatta az őt megillető helyet. Szintén Beleznay volt az, ki ugyancsak 1773-ban a generale consistorium megalakulhatását is kieszközölte a felségnél. Utána következtek a Telekiek és Rádaiak, kiknek neve a kerület történetével összeforrt. A létező 8 tractus kiterjedésén újabb időben azon nevezetes változás történt, hogy az 1786-ban alakult bácsmegyei egyházak 1802-ig a kecskeméti egyházmegyéhez tartoztak s akkor kebeleztettek az alsó-baranyai egyházmegyébe, mely azóta neveztetik alsó-baranya-bácsi-nak. 1825-ben Izsák és Yadkert, a solti egyházmegyéből a kecskemétibe; Bogyiszló, Csanád és Szeremle pedig a tolnaiból a solti egyházmegyébe tétettek át. O-Buda 1805-ig a vértesaljai e. megyéhez tartozott, azóta a pestihez tartozik. Kun-Szent-Miklósnak a kecskeméti e. megyéből a Soltiba, és Szent-Márton-Kátának a pestiből a kecskemétibe történt átvétele a XVIII, században történt. A szlavóniai egyházak 1705-től fogva az alsó-baranyai e. megyéhez tartoztak; a szlavonszerémi missióU működés 1864-ben kezdődött. Ez egyházkerületben az 1567-ik évi debreczeni zsinat végzései (canones majores) nyomán 1576-ban készült herczegszőllősi canonok voltak érvényben, melyekhez 1623-ban a komjáti canonok járultak. 1635-ben a dunavecsei zsinaton iskolai ügyekben hozattak némi végzések, melyek a kecskeméti zsinaton erősíttettek meg, hol 1653-ban a herczegszőllősi canonok néhánynyal pótoltattak. Gyűléseket (zsinatokat) a kerület 1626-tól 1654-ig évenkint tartott. Majd ismét 1710, 1713, 1714, 1715, 1725-ben s 1731-től kezdve 1849-ig. Újabban 1856-tól fogva tartatnak. A kerületi gyűlés jegyzőkönyvei 1843-tól kezdve jelennek meg nyomtatásban. Ebben az évben indítványozta Kossuth Lajos az ág. liitv. evangélikusok egyetemes közgyűlésén, hogy annak jegyzőkönyvei kinyomattassanak s az azon évi jegyzőkönyv nyomatási költségeit az indítványozó viselte; ez évi julius 3-án tétetett meg erre nézve az indítvány a dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlésén is, mely „közakarattal“ elfogadtatván, 132. sz. a. határozattá vált.
