Tóth Sámuel (szerk.): A Magyarországi Ev. Ref. Egyház egyetemes névtára az 1886. évre (Budapest, 1887)
\ II. DUNÁNTÚLI EGYHÁZKERÜLET. Hazánkban túl a dunai részeken a vallás-erkölcsi életet újjá alkotó, a lelkiismereti szabadságot biztositó reformátió a XVI-ik században csakhamar kezdett gyökeret verni s áldásaival boldogitani. —Annak ellensúlyozásául tekinthető, hogy Szakmáry György esztergomi érsek, 1521-ben szükségesnek tartotta, az egész magyar királyság főbb helyein templomi szószékekből hirdettetni ki, a Luther tudományának kárhoztatását. — Már 1522. évben Bálint pap Pápán a tisztítás és javítás nehéz és küzdelmes "munkáját megkezdette. Dévay Biró Mátyás nagynevű reformátorunk 1531-ben itt a Dunavidékén működik, gyújtogatja az evangéliom tiszta fényű lámpását, mígnem fogságba jut, s abból mintegy 3 év múlva kiszabadulva, 1534. kezdetén vagy közepén Sárváron, 1535-ben Uj-Szigeten jeles iskolát állít és szervez. Székesfehérvárt már 1543-ban megalakúi az evangéliumi egyház. A Sió s Sárvize közét, a mint Tóth Ferencz protestáns ekklesiák históriája czímű művében Írja, „a Battyáni és Enyingi Török családok bírván, a példájokat követő nép csakhamar az evangéliomi vallást vették be. Sziget hasonlólag a Török Bálint four birtokába tartozván, hihető, hogy a mit cselekedett ő Pápával és Debreczennel, azt cselekedte Szigettel is, és az egész Somogysággal is, melynek alsó és felső határszélein a Balaton partján és a baranyai hegyeken zeng vala már ekkor a protestáns vallásnak kellemetes hangja.“ — Révkomárom már 1550-ben mint szervezett evang. egyház tűnik fel; Győrben 1567-ben oly nagy számmal vannak a protestánsok, hogy 3 lelkészre volt szükség. Körülbelül 1670-ig igen népes volt a túl a dunai egyházkerület, a magyarajku városok lakossága, még Esztergomé is egészen református volt. A bekövetkezett üldözések azonban nemcsak megtizedelték a reformált vallású lakosságot, hanem egy tizedére szállították alá. Egész területekről kiirtották a ref. egyházat és fájdalom ! vele a magyarságot is. — Ilyen nehéz küzdelmek és keserű szenvedések árjai között nem csoda aztán, hogy „sok ekklésiák régi leveleiktől és jegyzőkönyveiktől megfosztattak, melyek vagy akkor mindjárt semmivé tétettek vagy valamely könyvesház zugolyában a molyoktól talán már egészen is megemésztettek; vagy azokban, hogy azoknak senki, különösen pedig azok, a kiknek azokra mint tulajdonokra szükségük volna, hasznokat ne vehessék, — fogva tartattatnak.“ A mint a történeti nyomok mutatják, a túl a dunai részeken két püspökség alatt szervezkedtek az egyházak ; egyik a túl a dunai vagy veszprémi, mely Sopron, Vas, Zala, Somogy, Veszprém, Fejér és Győr vármegyékre terjedt ki. Ebben esperességek voltak: Sopron és Vas vármegyei vagy őrségi; zalai vagy muraközi; somogyi, melyből 1629-ben a Tolna megyéhez legközelebb eső 18 egyház a dunamelléki egyházkerülethez kapcsoltatott; — veszprémi, mely balatoninak is hivatott; mezőföldi vagy peremartoni; csókakői, mely 1710. után a veszprémi és mezőföldi esperességhez köttetett. A másik kerület volt a felső dunamelléki, mely révkomáromi, mátyusföldi és somorjai név alatt is fordul elő. Ezen kerületbe tartoztak: a Mosony, Pozsony, Komárom, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Esztergomraegyék és a végvárakbeli reformált egyházak; 5 esperességre voltak felosztva, u. m. : samarjai kezdetben mosoni; révkomáromi, ennek egy részéből lett utóbb a tatai vagy győri esperesség; komjáti, mely örményinek és azután nyékinek neveztetett; barsi, drégelypalánki vagy nógrádi. A két egyházkerületnek egyesülése az 1734 évben okt. 20-án kibocsátott királyi leirat alapján következett be. Ugyanis azon királyi rendeletben kimondatván, hogy a helvét hitvallástételt követők 4 superin-
