Tóth Sámuel (szerk.): A Magyarországi Ev. Ref. Egyház egyetemes névtára az 1886. évre (Budapest, 1887)

476 2000 frtot kérvén egyszer s mindenkorra; ugyané missió számára, továbbá a tanitó-káplán állandó díjazására 500 frt kivántatván s végül Ambrus József viszlói lelkésznek eddig tett s a berendezésig teendő utazásai költségeire ez egy alka­lommal 200 frt kivántatván : az egyemes konvent a szelistyei szükségletekre a körvonalozott feltételek mellett megszavazza a 2700 frtnyi segélyt, Oly módon azonban, hogy a fedezetre rendelkezésre álló összeg ez egyházkerület összes missiói szük­ségleteinél 100 frt hiányt matatván föl, e 100 frt az egyház­­kerület állandó missiói javadalmi összegéből takarítandó meg, mihez képest, a dunamelléki superintendentia igy megszavazott missiói segélye lesz összesen állandó évi járadékban 2350, egyszer s mindenkorra megszavazva 2850, egész összegében 5200 frt. II. A dunántúli egyházkerületben. 1. Kaposvárott az ottani és Baranyamegye határszéléig terjedő 22 községben élő hívek gondozására alapított lelkészi állomás segélyezésére, az egyház megszilárdulásáig állandóan 200 frt. 2. A nagy kanizsai missiói állomásra, melynek adminisz­trátora a muraközi s körös- és varasdmegyei hitrokonokat is gondozandja, a nagy-kanizsai hívek által tett ajánlatok kiegészítéséül, megszavaztatik állandóan 500 frt. 3. A somogymegyei más fekezetüek és nem magyar nemzetiségűek között elszórtan élő hívek gondozására kért évi 300 frtnyi segély, e terület kevésbé lévén missiói czélokra hivatott, égetőbb szükségekre való tekintettel, ezúttal meg nem adható. 4. Lukafa pusztulónak állított egyház, iskolája átalakí­tására kér 200 frt segélyt, melynek azonban megadása nem a missió körébe tartozván, fönhagyatik az egyházkerületnek, hogy saját hatáskörében s netalán a Baldácsi alapból nyert járuléka terhére gondoskodjék e hanyatló egyháza szükségeiről. 5. A drégel-palánki egyházmegye missió-területének tanul­mányozás végett bentartására esperese számára kért 200 frt segély meg nem adható, miután az egyházmegye saját erején is kereshet eszközöket a jelzett czél elérésére. 6. A komáromi egyházmegyében Somorja van missiói középpontul ajánlva, holott ily pont megalapítására Pozsony van hivatva; addig is azonban, mig ez irányban az egyház­­kerület a kellő lépéseket megtehetné, a somorjai lelkésznek, a körebeli hívek gondozására, tankötelesek vallásos oktatására, uti-átalányképen megszavaztatik állandó segélyre évi 200 frt. 7. Az alsó-szőllősi lelkésznek a vidéken elszórtan élő hitsorsosok gondozása fejében kért 300 frtnyi segély, a hívek száma nem lévén kimutatva, meg nem adható. 8. A felső-eőri missió-terület 500 frtra tett segély-ügye nem lévén az 1884. évi egyetemes konvent 69. jegyzőkönyvi számú határozata értelmében feltüntetve, ezúttal meg nem oldható. 9. A Sopronmegyében Czenkig és Yasmegye felső terü­letén lakó hivek számára rendszeresítendő missiói adminisz­trátor részére kért 100 4'rt, az előbbi oknál fogva, meg nem szavazható. 10. A Győr középponttal tervezett şopron- és moson­­megyei missiói állomás segélyezésére kért 200 frt, az előbbi oknál fogva meg nem adható. 11. Az ócsi pusztuló egyház ügye, az egyházkerület hatáskörében intézendő el és igy itt nem segélyezhető. 12. A Köveskálla és vidéke számára tervezett missió ügye nem lévén szabályszerűen kifejtve, ezúttal nem tárgyalható. 13. A Szlavon-Horvát missiói területnek a dunántúli egyházkerületet illető részére, ez idő szerint a következő pontokra nézve hozatik határozat: a) A Verőczén alapítandó missiói állomás létesítéséig, a vidék leikeinek gondozása továbbra is a doniból lelkészre lévén bizandó, a híveknek évenként négyszeri meglátogatására, a konfirmándusok oktatására, Alti átalányképen a dombói lel­késznek megszavaztatik évi 200 frt. l>) A Korencsa és Czepedla községbeli iskola számára meg­vásárlandó épületes telekvétel árának pótlására, egyszer s mindenkorra megszavaztatik 300 frt. c) ugyanezen községek tanítói fizetésének kiegészítésére állandó segélyül 150 frt. d) A Pizaniczában alakuló egyházközség számára iskola és tanítói telek vételárának" ^pótlására " egyszer s mindenkorra megszavaztatik 300 frt. e) A daruvári egyházközség már fölépített templomának belső felszerelése egyszer s mindenkorra 400 frt. /) Ugyanez egyház adminisztrátor lelkészének, a vidéki hivek látogatására, a konfirmándusok tanítására, uti-átalány czimén évi 150 frt. g) Brekinszka mostani roskadt fatemploma helyett újat akarván épiteni, de tervét és költségvetését be nem mutatván, az e czélra kért 500 frt ez úttal meg nem adható, ellenben ugyanez egyház missiónarius adminisztrátora számára, utazási átalány képen megszavaztatik évi 100 frt. Tanítói fizetésének pótlására pedig 10 évig, évi 150 frt. 14. A fiumei missiónarius adminisztrátornak, az ottani állomás jelentőségénél fogva évU500 frt segély oly módon biztosittatik, hogy abban az esetben, ha az ottani m. k. állami középiskolában a vallástanitói tisztet elnyerheti, az e munká­jáért nyerendő állami javadalom lesz az egyház által 500 frtra kiegészítendő. — Ezúttal megszavaztatik az egész 500 frt. 15. A belső-somogyi egyházmegyei missiótigyi bizottság­nak, a hatásköre alatt álló missióteriileUellenőrzésére teendő utazások fedezésére megszavaztatik évi 150 frt; és ehezképest a dunántúli egyházkerületnek adott missiósegély egész összege teszen állandó járulékban 2300,jegyszer s mindenkorra meg­adott segélyben^ 1000, összesen 3300 frt. III. A tiszáninneni egyházkerületben. 1. A homonnai missiónarius fizetésének pótlására, hitokta­tásért és uti-átalány javadalmaként megszavaztatik évi 500 frt. 2. A minaji központtal létesítendő missió-kör vándor s. lelkészének hitoktatásért és uti-átalányra évi 300 frt. 3. A lucskai missió-kör, tótul is beszélő vándor s. lelké­szének hasonló föltételek mellett évi 300 frt. 4. A nekézsenyi lelkésznek, missiói kerületében hitokta­tásért és uti-átalányképen évi 200 frt. 5. Az abauj-vajkóczi missiótertilet leendő központjaként, évi 500 frt javadalommal, Eperjes állapittatik meg; addig is, mig ez állomás rendszeresíthető lesz, az abauj-vajkóczi lel­késznek uti-átalányra megszavaztatik évi 200 frt. 6. Minaj templomépitési segélyére egyszer s minden­korra 200 frt. 7. Lucskának templomjavitásra, egyszer s mindenkorra 200 frt és igy a tiszáninneni egyházkerület missiói-segélye ezúttal teszen állandó járulékokban 1500 (az esperesi missió berendezésével 1800), egyszer s mindenkora adott javadalom­ban 300, összesen tehát: 1800 frt. IV. A tiszántúli egyházkerületben. 1. A Bilke-Dolha missiói középponttal tervezett bereg­­megyei missióterület Ugye, az egyházkerület részéről még tel­jesen nem tisztáztatván: e kérdés megoldása az egyházkerü­letnek hagyatik főn; ellenben Bolha szép fejlődést tanúsítván, missiói czéljaira megszavaztatik évi 300 frt. 2. A munkácsi lelkésznek missiói körében teendő utazá­saira 100 frt, s a teljesítendő hitoktatásért 100 frt, összesen megszavaztatik évi 200 frt. 3. A máramaros - szigeti ambuláns s. lelkész számára kért 200 frt, az ügy hiányosan lévén fölfejtve, ezúttal meg nem adható. 4. A n.-szalontai egyházmegyében, az erdőhegyi és ménes­­gyoroki lelkészeknek 100—100, a boros-sebesi lelkésznek 200 frt,Ta körükbe osztott hivek rendszeres gondozására, és a növendékek hitoktatására megadatik, és igy összesen 400 frt. 60*

Next

/
Oldalképek
Tartalom