Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-03-27 / 6. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. március 27. 7. oldal. Z utóbbi időben mind több. oly író akad, kik a társadal- j ínat nem az elcsépelt sémák sze-1 int akarják reformálni, hanem I annak meglévő szokásait óh for- j máit egy oly metafizikai távlat- j ba helyezik, ahol a fantasztikus méreteknél fogva a figyelmet i jobban magukra irányítják. Ez a j módszer, mivel a tárgyat kiemeli I a személyes érdekek és előítéle- | tek köréből, kevesebb ellenállás- I ra talál. Ezek közé tartozik Ayn ¡ Rand Északamerikában megje- ! lent, regény formában megírt ! müve, mely a Eontainhead címet viseli. A főszerepben Howard Roark építészmérnök az individualista ! embert személyesíti meg. Egye- | temista korában oktatói és társai lángésznek tartották, de fel- ! fogása annyira különbözött az általánosan vallott felfogástól és j oly forradalmi volt, hogy az egyetemről távoznia kellett. Hatalmas tervei voltak az építészet re- ¡ formálásával kapcsolatban. Sze- j rinte az egész ezidei építkezési mód: giccs, az anyaggal, idővel és célszerűséggel ellentétes utánzása letűnt koroknak, aminek a jelenbe való átültetése nem más, mint egy értelmetlen torzszülött j életrehivása. Véleménye szerint í az építészet, épúgy mint minden művészet, az egyén sajátosságaihoz van kötve. Általálosítása, és 1 folytonos ismétlődése összeférhe-! tetlen a művészet fejlődésével, j Az egyetem elhagyása után né- j hány dollár maradt a zsebében. | Hosszú éveken keresztül hiába j harcolt az általános felfogás ellen. A legnagyobb nyomorban élt, de kitartott elvei mellett. | Kárörömmel tűrte a nélkülözéseket. Terveinek sorozatos elutasítása után sem volt hajlandó az általa lebecsült, de a nagyközönség által megkövetelt formákat szolgálni, hanem munkásnak ment inkább egy építkezéshez. Ebben az időben érkezett egy váratlan megbízás — egy régebben benyújtott terve alapján — egy milliomos palotájának megépítésére. A munkálatok megin-Egy amerikai könyvsiker AYN RAN D: FONTAINHEAD dúltak. Az épület formája annyi-v ra különleges és az anyagok alkalmazása annyira újszerű volt, \ hogy az épület, már befejezése előtt, nagy feltűnést keltett. A j sajtó is mindtöbbet foglalkozott i vele. Az egyik legelterjedtebb j lap, melynek irányítója Mr. Too- j hey volt, lesújtó kritikát gyalto- ! rolt Hoiward Roark müve felett. ! Cikkeiben kifejtette, hogy az ál- ¡ talános rend, az emberi kollektivizmus és a közízlés nem türhe- j ti az ilyen kinövéseket. Az általános szellemnek el kell söpörnie I az elébe állított egyéni kisérle- ¡ teket. A cikksorozat Howard Ro- ; ark-kal szembe állította és ki- I emelte Peter Kitting közismert építészt, aki egyik legkeresetebb tervezője volt New Yorknak. Pe- : Ser Kitting valamikor Howard | osztálytársa volt és az egyetemen kistehetségü, középszerű embernek ismerték. Kitting sosem tett j mást, csak kopirozott és imitált, j Toohey mégis úgy állította be, mint rendkívüli tehetséget és ki- i magasló személyiséget, aki azon j az úton jár, melyen haladni kell. : Tooheyt nagy emberbarátnak ismerték és szavának döntő befo- j lyása volt nemcsak a tömeg előtt. ! hanem államférfiak, szenátorok j és iparmágnások függtek tőle. í Howard elleni fellépésének oly; hatása lett, hogy a közvélemény az épület lerombolását követelte-. .Mindennek ellenéle Howard mégis előre tört. Néhány év alatt az építészek élvonalába került. Ekkoriban kereste, fel Peter Kitting. Előadta, hogy a kormány pályázatot hirdetett nagyarányú munkáslakás-építkezésekre. qszszeköttetései révén ezt elnyerhetné, de képtelen a terveket elkészíteni. Arra kérte Howardot, készítsen részére terveket. Howard ezt meg is tette, azzal a föltétellel, hogy a kivitel során semmiféle változtatás nem eszközölhető. Kitting elnyerte a pályázatot, de a kivitel során komoly változtatásokat volt kénytelen véghezvinni. Az épülettömbök majdnem készen álltak. Egyik éjszaka az egész építkezés a levegőbe repült. Howard, a tettes, jelentkezett a rendőrségen. Letartóztatták. Az utolsó oldalakon alakul át a regény komoly, politika-filozófiai munkává. Howard főtárgyai ása előtt, Kitting megtörtén és lelkiismeret furdalások között kereste fel Toohey-t. Egy meghasonlott, csőd bejutott ember lett. Toohey meglepő fölényességgel fogadta. Eltűritek emberbaráti gesztusai és kivetkőzött régi formáiból. „Te csak láncszeme voltál a nagy terveknek” — mondta a Macchiavellivé vedlett Toohey. Luciferi ackifejezéssel fejtette ki elveit: „Nem kell kiölni a nagyot, csak helyére egy középszerűt, vagy átlagot tenni. Meg kell zavarni a nép Ítélőképességét, hogy ne legyen tisztában sajátmagával és környezetével, mert így lehet uralkodni rajta. Ezért emeltelek fel Téged, az átlagembert és mellőztem a zsenit." „Ne Te verd a népet, sem a rabszolgákkal ne veresd őket, mert ledöntenek. Napoleon és a többi, mind ebbe bukott bele. Hajcsárjaikkal akarták végrehajtatni nagy terveiket. Fordítsd úgy a tömeg lelki világát, hogy ő kérje Tőled a korbácsot.” „A legkegyetlenebb út: vedd el a boldogságot, tedd szerencsétlenné őket, bizonytalanná, tedd üressé őket. Ha üressé vált a lelkűk, — mivel a természet nem tűr vákuumokat, — a Te általad plántált ideák fognak virágozni bennük. Az etikai szisztémák, melyek lemondást és áldozatot követeltek, milliók s milliók fölött tudtak uralkodni.” „Ha a beléjük vert szisztéma az észszerüséggel kerül ellentétébe és a reálisnak ellentmond, a] . tömeg érett gyümölcs. Elég i- j I lyenkor jelszavak alkalmazása: ¡ Ilyeneké: Az ész nem minden! ! j A logikus teória minden baj o- ; ! kozója! A tények csúnyák! Szebb ; az érzés! Magasabb gyönyör az ; érzelem! Ezt hinni kell, s nem ¡ gondolkodni többet! Befolyásod- | dal teremts illúziókat s ha egy- j ¡ szer letérítetted a. tömeget a rea- ! ! litás útjáról az már elvész az ide- I ák mocsarának ingoványában és i oda terelheted, ahova akarod.” „Gondolkodó emberen ural- j j kodni lehetetlen és veszélyes. A ¡ I nevetségesség fegyverével tedd j képtelenné az ellenállásra. Egy ; kollektív rendszerben az embereknek nem szabad gondolkodni- ; ok. Kötelességük dolgozni, szol- j ; gálni, engedelmeskedni és önmagukat feláldozni.” j „Egy fejet kell csinálni a tö- j megnek, mert igy könnyebben levágható a nyaka. Ez a cél! Az j egység felé hajt a legtöbb mai j terv. Az individuumot bűnössé ; kell nyilváníttatni és rászorítani. ¡ I hogy ádozza fel magút másokért: | ■ a nemzetért (a monarchiáért), a | fajért (a Führerért), az inter- j I nacionális proletárizmusért (a moszkvai Nagytanácsért). Az érem mindkét oldala: kollektivizmus. A recept: mérget ételnek I , nyújtani, majd ellenmérget —; j bármelyiket elvonom, a páciens : ! kimúlik." ** A tárgyaláson mindenki Hoj ward ellen fordult. Védőt nem j ! kért. Az utolsó szó jogán szólalt i fel. Kiindult az őskorból. Meggyő! zőcn kimutatta, hogy az emberiséget minden korban csak az e- I gyéniségek vitték előre. Promej theust, aki a tüzet megszerezte az emberiség számára, sziklához I kötötték má ját madarak vájták. A tűz mégis az emberé lett. Véj gigvezetett a történelmen és vi- I lúgosán bebizonyította, hogy az individuum az ember igazi megjelenési tonnája és minden kollektivizmus visszafejleszt, melyből az egyén vezeti ki újból az ii ányttéves'/.tett emberiséget. A jelenkorhoz érkezve ragyogó logikával és vitathatatlan észszerűséggel fejti ki, hogy napjaink kollektivizmusa, a túlhajtott szocializmus, visszafejleszti az emberi életszintet. A tömeg látszólagos megsegítése, annak tehetetlenségét csak növeli. A széles réteg, mely jelenleg még az individuumok kezdemény tréseiből táplálkozik, azoknak kipusztítása után, létalapját veszti. Rámutat korunk néhány megdöbbentő visszáságára. Az értéktelen tömeget a magasabbrendű egyének kárára segítjük. Luxuslakásokat építünk az alacsonyalibreiul (leknek, amikor a magasabb képzettségű emberek családjaikkal egyszobás bérlakásokban nyomorognak. Berendezéseinkben azt a szürke átlagembert szolgáljuk, mely önmagától képtelen volna e berendezéseket megteremteni. A kiválóságokat az átlagember szolgáivá tettük és a kiszolgált tömeg végül is eltaposa — saját kárára __ a magasabb értékű individinmot — fejezte be beszédét Howard. _ . . . . ............ Howard Roark-ot a bíróság felmentette. • Sokszor csak hajszálvékony utak vezetik ki az emberiséget a zűrzavarból. Ennek ösvénye néha homályba vész. melyről sokan tudva, vagy öntudatlanul, az Illúziók világába téritik a társadalmat. A politika művészet, de a politikusiak mégsem szabad müvészléleknek lennie, mert egy művész sokszor a hatás és harmónia kedvéért a reális életet s a természetet kizárja a műből A természet törvényszerűségével ellentétes úton járni pedig nem lehet. Ha az emberiséget érzelmei a természetes út elhagyására viszik, előbb-utóbb nagy megrázkódtatások árán kell visszazuhannia az egyetlen járható útra: a logika és józan realitás természetes útjára. Maár Miklós Az áldozat Tömörkényi István elbeszélése Történt, hogy a földet abban az időben odakint osztogatták. Nem akkép osztogatták, hogy: ne, itt van, vedd el, hanem osztották csak ama rend szerint, hogy ki ad többet érte. Ebben a foglalkozásban kint jártakkeltek a városi urak és gázolták a homokot és haragudtak a homokra, pedig jobb a homok, mint az aszfalt. Mivelhogy emez nem terem semmi hasznosat. Ebben az időben tehát, ahogy lépést menve mentek az urak kocsijai s ballagott utánuk a külső nép dandárosan, volt a dandárjukban ez a bizonyos nevezetű Hévízi János, épp oly foltos kabátban, mint a többi, mfert ezen kintesö vidéken már csak az ilyen csekélyebb, elesett nép szándékozta leginkább kifogni a földeket.. Nem sokat, éppen csak annyit, amennyi rájuk illendő lenne, hogy rajta el lehetnének valahogy, a kis családjukkal egyetemben. Már azután akkor nem éppen kellene a gazda szava után szaladgálniuk és nem mondaná senki, hogy minek az ököristállóban az a sok fattyú. És a kis Miska gyerek se volna sánta, mert nem nyomhatta volna szét lépte nyomával gyenge csontjait az ökör. Igazán. Elkívánkoznak a szolgálatból az emberek, hogy ne mindig csak a más jószágát ajnározzák, hanem egyszer már a magukét is. Árulták a földet. Hévízi nézte a tagokat, a dűlőket és gondolatai oda terjedtek, hogy mennyire alkalmatos volna, ha már a kis tanya állana is a helyén, csak úgy napraforgószárral kerítve, bár hiszen mily jó volna az is, ha volna- Hát nézték az emberek a földeket és mértékelték, de csak úgy szemmel, hogy emez emilyen, amaz amolyan, ¡lé bátya, hát az ott az oldalasban, ott a mélyben csakugyan dinnye alá való. Licitáltak az emberek a földekre és azt mondta Sárhányo Mihály: — Okosan embörök, hogy mindönkinek jusson, aki szögén. Ritkán van az uraknak ilyen jó dolguk arra kifelé, mint éppen most volt, mert hálásan tekin'ettek föl reájuk az emberek. Mert bolond beszéd és rossz szándékú beszéd, amelyik azt mondja, hogy a nép a föld osztását csak úgy kívánná, hogy az majd ingyenbe menne. Nem bizony, ezt jó lélekkel nem lehet mondani. Vágyjak a földet, mert szeretik a földet és jó népünknek ettől való jogát eltagadni ugyan ki merné. Szeretni csak talán szabad és nincsen tisztább szerelem a világon, mint a dúsan kalászozó anyaföldX szerelme- Mondta is Hévízi János odaát, az igen csak foltos ködmönbül szólván:-— Ezt a darabot én mögiartom. Nem licitáltak rá, mert ez már igen csak a nagyon kintvaló tájékon történt és beírták az urak a papirosba, hogy ezt a kisded földet Hévízi János megtartja. János ezek után hazatért a zseléri viszonyba és mondta az asszonynak, hogy kifogta a földet. Kis sánta Miskáját tartogatta karján az asszony, pedig már nem karra való volt, de mégis fölemelte olykor magához, hogy a szivéhez közelebb legyen, mert kell az, hogy aki ok nélkül szenvedett, a szív melegének a füzében többször sütkérezzen. János peaig úgy gondolta, hogy most már kimegy a földre és tanyát ver. Szokás ugyan tanyát épiteui is, de a szegény ember azt csak veri. Mert nem olyan ember készíti, akinek arra külön ipara van, hanem csak a maga iparkodásából csinálja meg magának minden ember. Legelsőbb kinézi, hogy mely tájra verje a tanyit. Hogy a földnek melyik oldalára legalkalmasabb továbbá, hogy azt az oldalát, ahol az ajtó van, meg az ablak, ne fújhassák az északi szelek. Mert a pusztákat süvöltő szél a falon is átfuj, nemhogy az ablakon át ne fújna. Gödröt kell ilyenkor ásni, amibe az alapot megvetik, azután pedig karó kell meg deszka, a karót leverik kétfelül, a deszkákat meg melléjük rakják, ami köz a deszkák közé esett, azt földdel kitöltik, furkőval leverik: igy verik föl magosra az efféle próbálkozó zsellér barlangjának, kis tanyájának a falát, ütésről, verésről sokszor van szó a magyar beszédben, de nem mindig ütleget meg verekedést jelent, hanem váboriitést, meg tanyaverést. Hévízi hát bele is kezdett ebbe az iparba a feleségével azon a puszta földön, ahol majd boldogságuk talán fölépül. De igen lassan haladtak dologgal, mivelhogy a dolognak az a sajáisága van, hogy ami belőle hat emberre való, azt kettő nem birja. Kínlódtak egy darabig és bár a falak valamennyire emelkedtek is, látnivaló volt, hogy beáll a hideg ősz, mielőtt tető alá kerülne a tanya- Belátván az ügyek állapotát, mondta íz asszony: — Hogy löszünk? János nem tudott felelni. Sárosak voltak derékig, mert lábbal kell dagasztani az ilyen házfalföldet. Szerencsére azonban ott voll az apró Miska, a sánta lábával és a pusztai iskolából arra vezetett az ut, hát némely egészen külső pusztai gyerek arra járván, megállt s nézte, mert sohasem láttak még sánta gyereket. Hát ilyen Is van? Milyen turcsa. A lába, hogy szerteszejjel szolgál. . . Meg mi egymás. Hévízi János rájuk szólt, ahogy ott ámultukban a készülő falak mellett álltak: — Hát mit bámultok, hé? Gyertek inkább segíteni, gázoljátok ezt a kis szalmát össze a sárral. Gyereknek nem igen szükséges az ilyesmit kétszer mondani. Beleálltak azonnal a munkába, némely része alig akarta abbahagyni, s későn értek haza, ahol elöfogták őket, hogy hol voltak? Ott hon aztán elmondták a gyerekek, egyik, igy, a másik amúgy, hogy ök segítettek valami embernek az útszélen házfalat tapasztani. S az apák, a szótalan és komoly pusztaszéli emberek belefogództak hosszú, lelógó bajuszukba, aztán meghúzták, pödörgetni kezdték: — No nézd el, nézd, a kölyök mukába állt és segítségül szolgált egy embernek... És másnap reggel többféléi igyekeztek emberek Héviziék falai felé. Furkőt vitt az egyik, ásót és lapátot a másik, ellenben Dani Sándor kocsival ment, hogy majd hord oda néhány kocsi székföldet, mert anélkül nem ér a munka semmit- Elmentek hát az emberek Hévízihez és nem mutatkoztak be, hanem azt mondták, hogy nono. Azt is mondták. hogy igen csak el vannak már késve a fallal és annyi bizonyos. hogy ezen a télen hideg lesz a tanya. ★ Azután belefogtak és csinálták. A belső vidékekről, lakottabb tanyai tájakról került Hévízi szólni sem tudott, csak gondolatok jártak az elméjében. Mert van ugyan eset, hogy az emberek elmennek egymáshoz ingyen dologba, aminek mőva a neve, hanem ilyenkor estére paprikáshtist és bort tartozik adni ingyen-napszámosainak a gazda. Már pedig ö ilyesmit nem igen adhatott és mondta is akadozva, hogy csak paszulyt bir főzetni estére, de az emberek azt felelték, hogy nem kell az, mert ez a munka egyedül csak a fölöttünk élő szent Isten nevében történik. A munka megtörtént, de baj is járt vele. Közben egy fal kidőlt, mert Hévízi rosszul rakta az alapját, mert nem értett hozzá. Vagy úgy lehet, értett, de mindhiába, mert nem volt az alaprakásnál még ott Dani Sándor, iiogy széki földet fuvarozott volna neki. Hát bedőlt a fal és Miskára esett. Bentélök és kintélők egyforma emberek vagyunk, legfeljebb a ruházat módjában van különbség, bár mióta a belső urak is bőrből varratják maguknak a téli gúnyát, az is igen csak enyészget. Hát általános emberi dolog az, hogy azok, akiknek valami testi hiányuk van, legtöbbször az élénk fajtához tartoznak. A szarka is élénk madár, de igazi furfangos csak akkor lesz belőle, ha letört a lába. Hát ez a törött lábú Miska is pajzán volt és csintalan és bár mondták neki, hogy ne járjon a fal körül, mert alighanem kidül, csak ott szaladgált és valójában rá is omlott a fal. Kivették alóla, mert sebesen kaptak lapátra az emberek és az életében nem esett
