Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-11-30 / 22. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. november 30 7. oldal Jogos-e álnév használata az emigrációs sajtóban? A Magyarok U\ja vitája a névtelenségről, a fedőnevek használatáról és az újságíró kiállásának szükségességéről Az emigránsok olvasótábora-' ban egy idő óta egyre sűrűbben hangzik fel a vád vagy a kívánság: legyen vége a különböző álnevek mögött való bujkálásnak, álljon ki az író felnyitott sisakrostéllyal! Miután az álnév, fedőnév, a felvett írói nevek mióta újság van mindig voltak, olvasóink szinejavából kiválasztattunk néhány nevet, hogy véleményt kérjünk tőlük. Meddig mehet el az író a fedőnév használatában? Mikor jogos az álnév és mikor nem? Lehet-e ugyanannak az írónak több álnéven írni? Van-e eset amikor az író, főleg újságíró köteles kitenni nevét? Stb. Először kolóniánk egyik nesztorának, Fáy István volt államtitkárnak tettük fel a kérdést. — Az álnév használata kiküszöböli, hogy az író személyéről alkotott előítéleteink befolyásoljanak minket az írásmű megítélésében. Biztosítja, hogy először a cikk tartalmát nézzük, csak ha az fölkeltette érdeklődésünket akkor tűnődjünk az író kilétéről. Az emigrációban amúgy is tartózkodnunk kell az önreklámtól és honfitársaink bármi módon való kihívásától. Az író személyének háttérbevonulása ebből a szempontból is (Folyt, az előző oldalról) szökési kísérlet közben, valakit lelőttek. Mint később kiderült Sermionov volt a mescalina felfedezője. A tökéletesítési munka most már Sermionov nélkül folytatódott. A produktum jó volt, a legnehezbbjén túl jutottak. 1945-től szintétikus úton vegytisztán állítják elő, melyben nyoma sincs szennyező anyagoknak. Ez nem hagy a kezelt vádlotton semmiféle külsőleg észlelhető tünetet. A vádlottak már nem látszanak többé fásultaknak; nyugodtak, higgadtak, néha mosolyognak. Valaki, akin nem fogott a mescale De a bensőjükben egészen más valami történik. Azon túl, hogy a szintétikus mescalina az agyvelőideggócait teszi érzéketlenné a hozzá közel álló idegekkel együtt, tökéletesen megszünteti az egyén akaraterejét és a maximumig fokozza a kiszolgáltatottságát. Az önkritika minden érzetét kikapcsolja. Ilyenformán a vádlott nemcsak visszhang módjára ismétli az agyvelejébe dobott szavakat, hanem önállóan is beszél külső hanghullámok szükségessége nélkül. Beszél, illetve úgy tűnik, mintha saját akaratából beszélne. A tárgyalásokon már nincs szükség a vádlott szájába adni a feleleteket. Elég egy-két kezdeti kérdés. Ennek ellenére nem kell mindjárt azt hinni, hogy a kémia tisztán elégséges egy vallomás jegyzőkönyvezéséhez. Pszihológiai „kémiára" is szükség van. Trenírozzák a vádlottakat. Elismételtetik vele naponta húszszor, harmincszor, százszor: „kém vagyok, áruló vagyok, nyugati imperialista bérenc vagyok és halált érdemiek." Kizárólag csak így magyarázható, hogy Mindszenty hercegprímás „vallomást" tett így és csak így érthető, hogy Rajk miért gyalázta önmagát négy órán keresztül és csak így érthető Grősz püspök „beismerése" az állam törvényes rendje ellen szervezett összeesküvésről' Egy, csak egy vádlott nem vallott eddig: a bolgár miniszterelnökhelyettes. Nyilván, mint ahogy a penicillin esetében is, vannak immunis személyek, akik a mescalinára érzéketlenek. P. A. helyes. Természetes, hogy az álnév,1 vagy fedőnév nem jelenthet a felelőségtől való bujkálást. Az író minden körülmények közt felelős azért amit leír. Az emigrációban ez a felelősség fokozott. Vaszary Piroska a nagy magyar komika, kolóniánk kedvence a következőket mondja: —• Nem szeretem az álnevet. Nem érdekel, hogy mit gondol Ipszilon Elek és N. N. Tóbiás. Kivéve azt az esetet, amikor az álnév már meghódított és megteremtette a maga személyiségét. De egyik névből ki, másikba be! Mi ez? Bújócska. Legalább egy sifrét adnátok, hogy mindig tudjam, ki — kit jelent... Kovách Aladár, az emigráció egyik legkiemelkedőbb szelleme, a Nemzeti Színház volt igazgatója, több könyv és színdarab szerzője a következőket válaszolja Brüsszelből: — Az írói álnév olyan régi, mint maga az irodalom. A századforduló legbékésebb, legszélcsendesebb korszakában is voltak Sipuluszok, Vulpeszek és Kákái Aranyosok. Van korszak, amikor az álnév csak játék. A- mikor az író csak azért vesz föl egy furcsa fintori álnevet, amiért gyerekkorunkban farsangkor komikus álarcot öltöttünk. Hogy maga is nevesen rajta, vidám felelőtlen hangulatot kapjon az íráshoz. Más korszakokban viszont az álnév, vagy a névtelenség tragikus kötelességeket takar... E- gyet nem szabad az igazi írónak: hallgatni. Különösen mikor a fennmaradásunkról, a nemzeti gondolat fenntartásáról van szó. Marschaücó Lajos, az ismert kitűnő harcos publicista, egész kurtán, szinte felindultan szól hozzá e kérdéshez, mint akit nem először ostromoltak meg ez ügyben. Münchenből érkezett levelében ezeket mondja: — Egyáltalán nem tudom helyeselni, hogy magamat is beleértve, mindig álneveken szerepeljünk! Lám egy-két északamerikai lapkiadó áttörte a frontot: kiderült, nem omlik össze a világ. Sőt lapjuk hitele megnőtt azóta. Kik miatt hallgassunk? Néhány öntudatos, vagy tudatlan bolsevista ügynök miatt? Ne felejtsük el, a bolsevizmus mártírjának, üldözöttnek lenni maholnap dicsőség lesz a nyugati földtekén. Nagyobb dicsőség, mint kigyógyult muszkavezetőnek. Szebedinszky Jenő a Pittsburgh i Magyarság tulajdonosa és népszerű szerkesztője leveléből: — Nekem az a véleményem, hogy a fontos és nagyobbjelentőségű állásfoglalásokat tessék csak nyugodtan, teljes eredeti névvel aláírni! Észak- Amerika a szabad közvélemény-alakítás hazája. El se tudjátok képzelni, mit változott itt a közvélemény az utolsó évek alatt főleg az európai kérdésekben. Az átlagamerikait már nem érdeklik az emigrációs-dzsungel belső vitái és vádaskodásai. Itt ma nyugodtan kiállhat mindenki, hogy a maga igazát elmondja. Potsdam és Yalta revíziója a lelkek nagyrészében megtörtént és nem biztos, hogy nem az ex-enemyk lesznek a legjobb barátok ... A szerkesztés technikai kérdése, főleg az emigrációs sajtó nagy szegénysége, persze nagyon megkívánják a hangzatos álnevek, rövidítések, szignók használatát. Teszem fel például, ha az én lapomban Szebedinszky szerkesztő úrnak ugyanazon számban egyszerre három cikket kell írni, kinevetne a T. Előfizető, ha folyton ugyanazt a nevet látná a cikkek alatt! Szóval tessék csak <5 át. Eltekintve attól, hogy voltak az emigrációnak esztendei mikor az öntudatos antibolsevistát félreállították, sőt üldözték, becsületesebbb, okosabb dolog volt a régi személyes ellentétek keserűségeit már csak azzal is tompítani, hogy az élesebb tollú közíró nem állott ki nevével a porondra... Ne felejtsük el azt sem, a névvel való szereplés, emberek vagyunk sokszor elragadtat, hősködésbe viszi szegény írót. Egyébként 1953 végén vagyunk, maholnap 1954-et írunk, az amerikai-orosz szövetség gyakorlatilag már rég a multé, ideje hogy néha megmutassa az arcát, az aki mindig becsületesen harcolt a bolsevizmus és társutasai ellen. Ma azt hiszem már az utóbbin, a társutason van a lényeg. Végezetül lapunk szerkesztői is hozzászólnak a kérdéshez. Két mondatban: ránk bízni, hogy mikor írjuk oda a' valódi nevünket! Kérdést intéztünk Grosovitsné Sövény Teréziához is, aki több mint három évtizede oly önzetlenül támogat minden magyar jótékonysági akciót és szellemi megmozdulást Argentínában: — Ha Argentina egyik legnagyobb regényírója Martínez Zubiría Hugó Wast néven adja ki regényeit, ha az argentin hazafiak által úgy tisztelt Almafuerte név Pedro B. Palacios multszázadi költőjüket takarja, akkor ezen a kérdésen egyáltalán nincs vitázni, vagy háborogni való. Az írói szabadság erre is kiterjed. Egészen más kérdés, ha személyeskedő, alacsonyrendűen támadó cikkek alatt nem találjuk az igazi szerző nevét. Ez már nem írói szerénység! — De ha már a művészi névvál— Nekünk mindegy hogyan, csak írjanak. Főleg jól, becsületesen, bátran, érdekesen írjanak. Még csak annyit: bocsánat, de e cikk szerzője is álnévbe burkolózik. Ügyse ő beszélt. ARGONAUTA A Mindszenty Akadémia szép ünnepséget ijesztett be székfogduauniaK sorozatába november 21-én. Az irodaimi és művészeti szakosztály elnöke, Hohemoüe Károly Egon székfoglalóját tűzte ki erre az összejöveteire. Miu'tan a székfoglaló tárgya a színész és a közönség egymáshoz való kapcsolata volt, a Buenos A- 1 résben élő legküuönb magyar művészek is ezen az estén lartocták meg székfoglalóikat. Hohenlohe Károly Egon széklpgilaaója bevezetőjében azt fejtette ki, mennyire lényeges kelléke a színészi alkotásnak a hallgató közönség.Milyen alkotó ré|sze van a közönségnek is a színész művészi teljesítményében. A zenész, a festő, a szobrász, vagy az író közönség nélkül is kiélheti művészi képességeit, gyönyörköd hetik abban, amit alkot. A festők piuzsikusok műtermükben, vagy hangszerük mellett egyedül is fej lödhetnek. A színésznél ilyen fe.lődés elképzelhetetlen. Ezután érdekesen fejtette ki, hogy miben különbözik a színmű vészét a többi művészetektől. A színész, egyebek közt nem láthatja, hallhatja alkotását, mint a többi művész. A színész alkotása — bár lefényképezhető — csak a pillanatnak a müve, a né zö és a művész lelkének pillanat!nyi összeforradásából keletkezik. A nagy bölcseleti mélységeket érintő előadás már kiindulási pontjában kimutatta, hogy menynyire fontos a közönség állandó részvétele, jelenléte, támogatása a nagy színészi géniusz fejlődésében. Ezzel kapcsolatban az előadás végén felhívta a buenosai;resi magyarságot, az itt élő nagv .magyar színészek, az emigrációs színjátszás fokozottabb, hathatósabb támogatására. Kimutatta, milyen ¡nagy kötelességet teljesítünk az örök magyar szellem és az emigrációban még fontosabb hívatású művészek Uránt, ha az általunk megteremtett magyar színházban vállaljuk a ránk eső szerepet. Már Hohenlohe Károly Egon hódolt előadása elején az elhunyt nagy magyar író, Nyirő József emlékének. Ezt egészítette ki Vaszary Piroska székfoglaló előadása. Vaszary Piroska Nyirőnek egyik legszebb, fénykorából való elbeszélését olvasta fel, miután frappáns előadásban, mint az örök székely derű, és a mosoly filozófusát mutatta be Nyirő Józsefet, Vaszary Piroska megható fölolvasása után Cselle Lajos két Ady-köitemény előadásával foglalta el tagsági helyét. A bámulatosan közvetlen produkciót nagv tetszéssel fogadták. Eszenyi Olga szintén mint szavaló művész mutatkozott be akadémiai székfoglalóján. Tóth Árpád- és Juhász G-yula-verseket adott elő átszellemültem meleg lírával. Páger Antal, akinek művészi sokoldalúsága a színpadon kivüí is kibontakozott emigrációnkban, ezúttal mint novellista jelentkezett. „A három giliszta" című elbeszélését olvasta fel, költői életrajzi müvének egyik részletét, megkönnyeztetve és megnevettetve a hallgatóságot. Komár Júlia irodalomtörténeti ritkaság, egy ismeretlen, g-yönyö rü vers, Tamási Áron egyetlen költeményét, egy szerelmes éneket szavalt el. Forró, színfestő e.öadásmódja komoly hatást ért el. Az utolsó székfoglalót Szilassy László tartotta, Petőfi-versekkel. A Fajú végén kurta kocsma előadásában egykor egész nemzedékek nagy művészei versengtek. Szilassy e drámai előadásával méltónak bizonyult a nagy etlödökhöz. Kopdts Imre a Mindszenty Akadémia főtitkára zárósza.vában a magyar művészek emigrációs hivatását fejtegette, költői lendülettel. CHACABUCO 863 szám alatt, a Casal de Caíaluña-ban 1953 december 5.-én este 8 és fél órakor1 ÉVADZÁRÓ ELŐADÁSUL bemutatja: BARRY CANNERS FRUSKA című 3 felvonásos vígjátékát Harrington................................ Páger Antal Harringtonné........................... Vaszary Piroska Patricia....................................... Komár Júlia Grace............................................ Eszenyi Olga Tony Anderson . . . . . . . . Szilassy László Tadie Buchaman..................... Kincses Éva Bili Cadwell............................. Váry Zoltán O’Flaerty.................................... Cselle Ijajos Rendező: Szilassy László JEGYEK elővételben válthatók Mokrány esemegtűzleíében (Lavalle 360, T. ü. 31—2573), Kárpát könyvkereskedésben (Lavalle 361, T. E. 32—8894). Utóbbi helyen egész nap befizethetők a bérletek is. — Felkérjük azokat a bérlőinket, akik a novemberi bérlettel hátralékban vannak, szíveskedjenek azt mielőbb rendezni. Weckerle Péter angol úri és női szabó Olivos Luis Monteverde 3859 (Av. Mai pú 3800-as magasság, az avenidától egy cuader.) PONTOS ÉS GYORS KISZOLGÁLÁS! toztatásokról beszélünk, szeretném ha azt a másíkfajta névcserét is amit a zeneszerzők szoktak itt elkövetni. Sajnos nem is álnevekkel, hanem egyszerűen mások, tehetségesebbek munkájával. Akármilyen anyagi háttere van, ha az igazi szerző bele is egyezik, szerintem ez a legnagyobb becstelenség. Különösen, ha szegény kenyerét nehezen megkereső bevándorolt művéről van szó. Mert ilyenről is tudnék egyetmást elmondani. Oláh György ezeket mondja: — Miután magam is nagy fogyasztója vagyok a különböző fedőneveknek, csak elfogultan szólhatok a körkérdéshez... Kezdjük azzal hogy az emigráció légköre túlizgatott Itt a vádak sokkal könnyebben kél nek szárnyra. Hűvösebb, személytele nebb az néha, ha az olvasó előbb azl bírálja felül, mi van a cikkben, azu tán tűnődik, ki írhatta? Odahaza meg engedhettük magunknak azt a luxusi hogy pártokra oszolva árnyalati né zeteltéréseket személvi térre vicvünl Az emigráns színjátszás és a közönség kapcsolata — Művészeink székfoglalója a Mindszenty Akadémián —
