Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-02-10 / 5. szám
PSALMUS HUNGARICUS ' Vagy félezernyi dalt megirtani, De e szót: Magyar, még le nem irtani. Csábított minden idegen bozót. Minden szerelmet brtjtató liget, ó, mily hályog borult szememre, Hogy meg nem láttalak, Te elhagyott, te bús, kopár sziget. Magyar sziget a népek óceánján! Mily ólom ömlött álmodó fülembe. Hogy nem hatolt belé A morzsolódó kis sziget keserű mormogása? Jaj, mindenből csak vád fakad: Miért kímélted az erőt, Miért kímélted válladat. Miért nem vertél sziklatöltést, Erős nagy védőgátakat? Elhagytam koldus, tékozló apámat s aranyat ástam én- — ronosz fiú! Mily szent vagy te, ko'dússág. n te sárarany, te szépség, mily hiú! Koldús apám, visszafogadsz-e? Bedőlt viskódban helyet adsz-e? Ha most lábadhoz borulok, s feléd öntöm minden dalom, s férges rongyaid csókkal illetem, s üszkös sebeid tisztára nyalom?! "3? Nagy éjsötét átkot mondok magamra, Verset, mely nem zenél. — csak felhörög. •' Eget nyitó, poklot nyitó átkot, hogy zúgjon, mint a szél, Bőgjön, mint megtépett szakállú vén zsidó zsoltáros Jajgatása Babilon vizeinél: V ..Epévé változzék a viz, mit lenyelek. Ha téged efelejtelek! * Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át. Mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa. Mikor nem rád tekint. — Népem, te szent, le kárhozott, te drága!” ? 6," én tudom, hogy mi a nagyszerű, r* A minden embert megsímogató tág mozdulat, V A7 Élet, a Halál titkát kutató bölcsen nemes, szép görög hangulat, — A hüssel bíztató közös és tiszta tó. A szabadság, mely minden tengerekben Sikongva úszik, ujjong és mulat! Kezem gyümölcsöt minden fáról szedett! Nyolc nemzet nyelvén szítam életemben és minden fajták lelke fürdetett. S most mégis, mégis áruló vagyok, A minden eszme sajgó árulója, Most mégis bősz barlanglakó vagyok. Vonító vad. ki vackát félti, ója. Vadállat., tíz köröm és csattogó agyar! S ki eddig mondtam: Ember! Most azt mondom: Magyar! És háromszor kiáltom, its holtomig kiáltom: Magvar. magyar, magyar! A nagy gyümölcsös fájáról szakadt almából minden nép fia ehet. De nékem nem szabad. De nékem nem lehet! Dalolhat bárki édes szavakat, its búghat, lastran, mint a lehelet. Bízvást, nyuendhatik. hol várja na.ds ha kedve támad bárhová mehet. De nékem nem szabad, De nékem nem lehet! Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenvél, Rzivszakadásig így kell énekelnem Babilon /vi zei n él: • Epévé változzék a víz, mit lenvelek. Ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át. Mikor nem téged emleget' Hunyjon ki két szemem világa. Mikor nem rád tekint. __ Népem, te szent, te kárhozott, te drága!” í Firenze képei, holland virágok, Zöld tengerek halk. álmos loccsanása. /initató evönvörüségek. — Párizs tüze, Velence csillogása. Mée lelkemet is lehúnyom, Bezárom, hogy ne lássa. Ha atomokra bomlik is miattuk minden sejtem, Ha arcom kékre torzul is. Mind. mind, mind elfeleitem. Halam esapzottra borzolom. Min* gubancos cseniit és szürke könnt és eőggei vise'em fajtám egyenruháját: A foltozott darócot! Mer* annak fi a vagyok én. Ki a küszöbre téve s külső sötétségre vettetett! K’t, vernek ezpr éve. Kit nem foead magába soha a béke réve: Bolyongásom .pusztáin, A végtelen nagy éjen. Csak az ö szíve fénVlik. ö a rögeszmém. vé°-sö szenvedélyem, ráfnnódom. rajta kúszom fölfelé , mint a szőlőkarón a kacs. Mogorva lettem. —-Kemény, sötét, és szőtlan és makacs. Vér csureott rám és nem tudom lpmosni. Jajt hallottam és nem tudom feledni. — A holtakat nem tudom eltemetni. Hév szel'ős dal lett. az útitársam, Bekedt dal. — nem zenél, Csak hörög, mint a szél. Zúg mint vihartól ráncigáit fák Babilon vizeinél: ..Fűévé változzék a víz. mit lenyelek. Ha téged elfelejtelek! Nve'vemen izzó vasszeget üssenek át. Mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa. Alikor nem rád tekint. _ Népem, te szent, te Wárhozott, te drága!” Mit nekem most a Dante terzinái, s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant, Mikor tetszhalott véreimre hull már a föld és dübörög a hant. Mikor a bús kor harsonája . falakat dönt és lelkeket ingat, v Mikor felejtett ősi szóra Kell megtanítani fiainkat. Mikor rémít a falvak csöndje, s elönt a semmi árja minket. És szülni kell és nemzeni, s magunk képére kalapálni vánnyadt gyermekeinket! Mit bánom én a történelmet, s hogy egykoron mi volt! I ehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő, — Mikor anyád sikolt?! Európa, én nagy mesterem, lám csak, mivé lett fogadott fiad: Mily korcsbeszédii, hitvány, elvetemült és tagadó tanítvány. — Addig paskolta áztatott kötél, míg megszökött és el riadt. Fáj a Földnek és fáj a Napnak,, S a Mindenségnek fáj dalom, — De aki nem volt még magyar, __Nem tudja, mi a fájdalom! Vallom, hogy minden fegyver jogtalan, — A szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt j ám annak kezében, kit fegyver szorongat. A fegyver megdicsöül és ragyogni kezd. Ezért nem is hányódom már magamban, Vallom, hogy Igazam nincs, és mégis Igazam van, És mától fogva énnekem örök're ez az énekem: „Epévé változzék a víz mit lenyelek, Ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át. Miikor nem téged emleget! Hűnyjon ki két szemem világa. Mikor nem rád tekint! Népem, te szent, te kárhozott, te drága!” Idegen vérű és beszédű kenyeres jópajtásalm. Kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét.. Kiket szerettem, s kik szerették lágy szívem, nyitott és énekjő sebét. Nekem is fáj, higyjétek el, hogy zord a szám és homlokom setét. Nekem Is fáj, hogy búcsúzom, mert immár más utakra kell mennem. De íg*y zeng most a trónjavesztett magyar Isten parancsa bennem, S én nem tagadhatom meg őt, mikor beteg és nincs többé hatalma, mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma. Nincs más testvérem, csak' magyar! Ha virrasztók, miatta állok poszton. Csak tőle kérek kenyeret, s csak ő, kivel a kenyeret megosztom. Sok tévelygés és kanyar után jutottam el ide: Ha bűnös is. magyar, R ha tolvaj is, magyar, s ha gyilkos is, magvar! Ttt nincsen alku itt nincsen semmi „De"! Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját, s vi ráeos lelkét fitogtatva henceg. Mi elesettek, páriák vagyunk, Testvérek a nyomorban és a bűnben. Sápadtak torzak, bélyeges feevencek. Fűgjon fe’ hát a maevar zsoltár. Dúljon a boldog éji álmokon. Seperjen át a fekete. Tarajos és hideg hullámokon. T.,ángk ön nyékét csepegő fáklyák fényeinél. Babilon vizeinél: ..Epévé változzék a víz mit lenyelek. Ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át. Miikor nem téged emleget! Hűnyjon ki két szemem világa. Arikor nem rád tekünt! Népem, te szent, te kárhozott, te drága!” Száraz n vei vem kisebzett, égő fejem zavart. Elindulok), mint egykor Csorna Sándor, hogy felkutassak mindeneev magvart. Székelyek, nti a hércek sziklamellén. — Bitietek mellém! Magyarok, ott a Tisza partján. Magyarok, ott, a .Duna partján. Magyarok1,, ott a tót hegvek közt, s a bácskai szőlőhegyek közt. — üljetek mellém! Magyarok Afrikában, Ázsiában. Párizsban vagy Amerikában,-—üljetek mellém! üli ide. gvii 1 i ide néDem. s hallgasd amit énekelek, Amint a hárfa húriait, feszült idegem húrjait, jajgatva tépem! f>. népem, árva népem, dalolj velem, mint. akit füstös lángokra szítottak vérszínü. ó-setét, nehéz, fanyar borok. Dalolj velem korogva, és zúgva és dörögve tízmillió torok! Énekelj, hogy világgá hömpölvögiön zsoltárod, mint a, poklok tikkadt kénküves szele, S Európa fogja be fülét, nyögjön a borzalomtól és őrültön bele: ..Mérges kigvó legyen eledelünk. Ha téged elfeledünk. 6 Jeruzsálem! Nyelvünkön izzó vasszeget verjenek át. Miikor nem téged emlegetünk. 6 Jeruzsálem! Bothadion el lábunk, kezünk. Mikor hozzád hűtlenek leszünk. A Jeruzsálem. Jeruzsálem!., DSIDA JENA : 6. oldal. Buenos Aires, 1953. február 10. MAGYAROK ÚTJA MÁRCIUS IDUSÁN Mióta a szovjet hordák átgázoltak hazánkon, mióta szétkergettek bennünket a világ minden tájára, először ünnepeljük reménységgel a márciusi szabadságot. És biztosan tudjuk, hogy bár katakombákba szorítva, de először ünnepel igazán a tavasztvárő magyar nép is. ★ Ezt az ünneplést nem lehet összehasonlítani a békebeli szabadság ünnepek emlékeivel. Nincs katonai felvonulás, a hősök szobrai előtt elmondott ünnepi beszéd Kossuth-nóta és térzene. De megkellett tanulnunk, hogy a március 15-i emlékezésnek nem is ez a lényege, hanem az a szabadságvágy, amely ma egyaránt ott remeg a lelkekben az orosz helytartóság véres uralma alatt s Itt él bennünk, akik ugyan szabadon élünk a nyugati nemzetek közösségében, de egy pillanatig isem érezhetjük szabadnak magunkat, amíg otthonhagyott testvéreinkkel a vallatőpincék homályában, internáló-táborokban, börtönökben kínozza a terror. Pusztulás, szenvedés, intézményeink összeomlása pecsételte le a második világháború után azt a börtönt, ahová a negyvennyolcas ifjúság által kivívott szabad gondolatot zárták. Ellenségeink azt hitték, hogy ez emberi szabadságjogokról, egyenlőségről sza való álnok korban végre örök sötétségben tarthatják évezredes szellemiségünk és kardunk gyümölcsét, a magyar szabadságot, amelyért egyetlen század alatt három nemzedék vérzett el. S még egy évtized sem telt el. a reánk havazott hétesztendös. zimankós tél után megjelentek az első rügyek, a reménység márciusi hírnökei. És nem sokára kizöldiil a lomb és kinyílik á virág. És felvirágozva indulnak el az új márciusi ifjúság, hogy az élőknek szabadságot A'igyen és dicsőséget a hősöknek. Kossuth az oroszról Kossuth Bajost fiatalkorában az elragadó szónoki készség és egy szuggesztiv, nemzeti fanatizmusból fakadó hatalmas ideológiai erő .jellemzi. öregkorában Kossuth Bajos a mély, filozofikus, íjtolitikai bölcsesség ritka tudományát birtokolja. Megszólalásai gyakran egy csodálatos látnoki képeséggel felruházott ember benyomását keltik, de nem más ez, mint a politikai lélektan és különösen az orosz lélekían helyes felismeréséből eredő különleges tudás. Birminghami beszédéből idézzük “Oroszország a világ nyakán lapod és tapondani fog mindaddig, amíg tűzhányó heggyé nem változik a föld és az orosz kozák a Ba Manche-ban nem itatja meg a lovát”.. . “Az orosz birodalom — írta 1878 julius 28-ikán — rémiiletes kiterjedésű határai közé annyi tömérdek: ellentétek zagyvaléka van összecsümöszölve, hogy a birodalom csak kényuralommal tartható együtt. Kényuralom pedig magát csak hatalom-fitogtatással tarthatja fenn. Tnnen a 'folytonos terjeszkedés, mely egész történelmén1, mint változhatatlan gondolat végi “vonul. Ez nem függ a személyektől. Az orosz autokrácia az egyetlen hatalom a világon, amelynek szótárában e szó “elég”, nem létezhetik. Alert annak terjeszkednie, vagy buknia kell”. Ugyané levél más helyén: “Akit a sors arra kárhoztatott, akár saját vigyázatlansága arra kényszerítőit, hogy Oroszország szomszédjává legyen, annak a soha meg nem állapodható Ahasvérussal szemben élet-halál harcot kell vívnia. Ez kikerülhetetlen”. Tovább folytatva citálja Alaria. Teréziának Erzsébet cárnőhöz Bengyelország első felosztása előtt írott leveléből a következő szavakat: “Jfarátniéja Felségedének igen, de akaratommal a szomj szádja soha!” Majd így ír tovább Kossuth I*ajos: “Politikában a jóstehetség nem boszorkányság, csak józan ész, amely a tények logikájával számot vet. Az orosszal való élethalál harc elkerülhetetlensége a Habsburgok monarchiájának ajtaján kopogtat. És pedig kopogtat azon pánszláv zászló rudjával, amelyet Európa vaksága, de 5 különösen a bécsi k»binett improvidenciája a szláv világ előtt győzedelmesen lobogtatni megengedett. És e zászlórúd nak kopogtatása e szavakkal kiált bele a közeljövőbe: “Büste dich zum letzten fürchterlichen Kampf. Haus Österreich!” “Amint az orosz túlsúly elhelyezkedik Szerbia szomszédságában, Aliién, aki a bécsi udvar , iránt barátsággal viseltetik, bizonyosnak veheti, hogy az orosz ármány keres és talál majd attentátorokat ellene”. “E veszélyt diplomáciai pepecselésekkel nem lehet elhárítani. Azoknak mindig csak az az eredménye, hogy az orosz llét lépést tesz előre hatalmi terjeszkedésének utján, azokból a mostani diplomaták legalább egyet mindig szentesítenek és még kérkednek vele, hogy nem mind a kettőt sanccionálták; de az erdemény az. hogy az orosz egy lépést nyert előbbre, még pedig európai sanccióval és azzal a nyert lépéssel hidat szerzett magának újabb két lépésre, amelyekből egyet meeint; csak sanccionál az európai diplomácia. Nem könyv nélkül beszélek, történelmet beszélek, így duzzadt fel az orosz hatalom", 18<12-ben. egy olasz lapban írta a Dunakonföderáció gondolatával kapcsolatban: “Az ég nevére kérem a magyar, szláv, román testvéreket, borítsanak fátyol* a múltra, nyújtsanak egymásnak kezet, felkelvén egy emberként a közös szabadságért, a svájciakttól adott példa nyomán. Mindenegyes aldnnai nemzet, ha sikerülne is maga köré gyűjtenie máshová tartozó fajrokonait, legfeljebb másodrendű államot alkothatna, amelynek függetlensége örökös veszélyben forogna” “ a kis nének megsegítésében. a Török Birodalom megerősítésében és az angolszász népeikkel való szövetkezésben ” látta Kossuth Eaios az orosz veszély elleni védekezés egyedüli módját. Kossuth Bajos fenti cikkében végkövet keztetésii 1, Lord Cl »rendőrinek, az akkori idők egyik jeles angol politikusának a szavait idézi: “Egyetlen mód van Európát biztonságba helyezni Oroszország ellen, ügy kell elmetszeni a karmait, hogy többé meg ne nőhessenek, különben még ragadozóbb lesz, mint valaha volt”.
