Magyarok Útja, 1951 (4. évfolyam, 9-16. szám)
1951-09-01 / 16. szám
10. oldal Buenos Aires, 1951 szeptember 1. MAGYAROK ÚTJA TIZENHÁROM ALMAFA Wass Albert regénye —Olyan is kell — vigasztalta Mózsi — Isten is ,íám, hányfélét'alkotott!' —Én meg pénzügyőr — jelentette be hivatalosan az egyenruhás. —Ammán nem tudom mi, vallottá be Mózsi. —Finánc -— vigyorodott el az adószedő. —Ahá! — örvendett meg Mózsi a fölfedezésnek — így járt a sógorom is, hallgasson csak ide. Elkiildötte vót a nagyobbik leányát szógálni Szeredára. Hát egyszer csak írja a léány, hogy aszongya: megismerkedett valami igen finom úriemberrel aki öt feleségül akarná .venni. Na, ír neki menten a sógor, hogy vigyázz ám magadra édes leányom, mert a városokban bizony sókmindenféle emberek élnek s nem kevés közöttük a tekergő sem. Két hét múlva jön újra a levél Szeredáról, hogy nem tekergő ez, édesapám, jól fizetett személy s még a mellett mester is. Ejiszen valami szerződött iparos lesz, gondolta felvidultan a sógor s mondogatni is kezdte, hogy nécsak, alighanem férjhez menyen a léány hamarosan, valami mesterhez. Egyszer aztán felkerekedik öi maga s bé Szeredára. Előveszi mindjárt a leányt, hogy milyen úri hivatal az, csak jori-ntégy a városon egy zöldkocsival, aztán itt is megáll és fölszed valamit, ott is megáll. és fölszed valamit. Furcsállotta sógor ezt a hivatalt, de hát mester, mégis ez,a fontos, gondolta. Nagyra volt a gyepmesterével nehány hétig. Aztán halljanak ide: a végin nem kiderült,' Hógy sintér? Eísáványödóft az área a fináncnak ettől a történettől s'a másik is elővette újból a papirosait. —íiát én akkor kiállítom a nyugtát — mondotta. " ' —De á második feliről, ne feledje! — figyelmeztette Mózsi. —Ne féljen! — nevetett az adószedő erre — nem lesz hiba abban. —A-kór igyunk még eggyel — nyugodott még Mózsi. Aztán fölvette a poharát. —Isten adjon erőt a fináncoknak s az adószedőknek! —Mihez? — kíváncsiskodott az adószedő.-—Hogy elbírják a szegénység pénzit.-—Hehehe —• nevetett a finánc a pálinkáspöliár mellől — a szegényeké se nehezebb mint a gazdagoké! —Ebben nincsen igaza — csóválta meg Mózsi a fejét komolyan — a szegényember pénze nehezebb ám. —Legfejlebb a piszokkal, ami ráragadt — vigyorgott az adószedő. De Mózsi olyan komoly mat-adt, mint a pap, amikor misézik. —Nem a —mondotta— mert lássa; először is a gazdagoktól bankóban jön a pénz, a szegényektől meg krajcárban'. De még csak nem is ez a lényeges" különbség. —Hát mi? — igyekezett a finánc a tréfá- . hoz férkőzni. —Az biza abból áll, hogy a gazdagok pénzét. olyan helyre teszi az állam, ahol azt a gazdagok újra meglelhetik s ezért jókedvvel megyen magukkal a pénz. De a szegényember pénze, az elnehezedik a szomorúságtól, amikor magikat meglátja,' mert tisztában van azzal, hogy soha többet a vót gazdájával össze nem találkozik! Erre aztán a fináncnak is elment a tréfakeresőt kedve, az adószedő meg ráhajolt a papirosaira és szaporán körmölni kezdett. Az ajtón pedig benyitott ügyelkedve az asszony és intett Mózsinak valamit. —Megboesájtanak az urak egy percre — mondotta 'Mózsi s *azzal kisirült a.z asszonynyal. Hallani lehetett, ahogy fölmászott a padlás lajtorjáján ,s fönt hosszasan topogott egy helyben. Végre aztán lejött. Ki volt pirosodva kissé az arca s a szeme is csudára csillogott. —Na — mondotta és fölvette az asztalról a finánc poharát — kóstoljuk meg ezt is. Azzal tölteni kezdett egy magával hozott üvegből. Sorra töltötte mind a hármat. —Isten éltesse azokat is,- akik a pálinkával foglalkoznak — mondotta amikor készen volt. A finánc hosszasan Ízlelte az italt. —Ez erősebb- — mondotta, ' —Ugye? — villant rá Mózsi boldogan. —Ühüm —- mondta a finánc és megnyalintotta a száját — honnan való? —Elsőkézből — vallotta be Mózsi. —Kisüstös — bírálta a finánc a nyelvén maradt izeket — mégpedig alma! —Nagyon érti — ismerte el Mózsi is. —Hehe — nevetett büszkén a finánc — azért vagyok itt! —"Ezt már hogyan' értsem? —Úgy van ez — magyarázta — hogy ezen a vidéken nagyon sok a dugott kisüst, akik tilosán főzik a szeszt, tudja adózás nélkül! —Bizony nem szép tőlük — rosszallotta Mózsi a dolgot. —Engem meg azért rendeltek ide a központból, hogy ezeket elcsípjem. —Szép feladat — bólogatott Mózsi erre — aztán fogott-e már sokat ? —Én biza még egyet, se -— ismerte be kicsit restellkedve a finánc.— de ami késik, nem múlik! Nyomukon vagyok -már a gazembereknek! Azért kérdeztem, hogy hol,vásárolta ezt a pálinkát, tudja. —Aha — mondotta Mózsi — hát effelöl nyugodt lehet, mert ez látott fináncot. —Kisüstöstől vette? —Én attól. De finánc ül a házban, ahol ezt főzik. —Akkor az rendes ember lehet — ismerte el a finánc is: : * ■' 1 —Igyunk hát egyet az ő egészségire is •— töltötte Mózsi újra tele a poharakat, —Rokona magának? — faggatódzott a finánc. ■ ■ - ■ ■ —-Szegrül-végrül igen. —Én, is vennék tőle. Messze lakik? —Messzecske bizony — vakarta Mózsi a fejét — tova a Kommandó alatt de ha nagyon kivágja, égj- literrel átadhatok a magaméból. —Átadna, belőle? — derült fel a finánc. —Át én. —De ebből az erősből. —Ebből, ebből. Asszony te! — rikoltott Mózsi a konyha felé — hoz^ már bé egy literes üveggel ebből az erősebbikből, te. 'Éppen egy literre való lesz még — tette hozzá. —Aztán mi az ára ? — vakaródzott a finánc a pénztárcája után. :—Hát biza nem olcsó — vallotta be Mózsi —negyvenkettőt kóstál, ha háztól viszik. —Megéri — mondotta a finánc és kiszámolt az asztalra negyvenkét pengőt — köszö' nőm magának a szívességit — mondotta még mert közben az asszony odatette az asztalra,'' á litresüveget. —Egészséggel használja — kívánta neki Mózsi. Addigra az adószedő is béfejezte a maga munkáját. —Na, itt a nyugta — mondotta — van-e még abból a pálinkából? —Hát biza az erősből egyelőre nincsen több —¡'¡sajnálta Mózsi. —Jó lenne nekem a másik is, a gyöngébb — bizonykodott az adószedő —tudja, nem nagyon érek rá utána járni s amit boltban vesz az ember, abba már vizet is tettek. —Én elhiszem biza. Aztán mennyi kelle-, ne? —Megvennék én tíz literrel is. , ,r. —Hűha! — Rittyentett Mózsi ijedten — annyit én nem iszom meg egy esztendő alatt, hallja! t (folytatjuk.) Könyvespolc^ Grosovichné Sövény Terézia: Hazaszáll a szív... (Költemények, 50 színes illusztrációval .................................... $ 13.50 Vaszary János:..A macska felugrott az asztalra. Regény. . • $ 13.80 N.yirő József: A zöld csillag.. Regény (kötve) ................... $ 20.— Nyirő: ’ A¿ zöld. csillag (fűzve) ■ $ 15.— Prohászka: Szentlélek hárfája. Imakönyv. . ............. $ 18.— P. Claudel-Pinczinger: Az Úr angyala köszönte.................$ 12.— Willam-Kótai: Mária élete. (365 oldal, sok képpel)........ $ 18.— Délanterikai Magyar Hírlap Naptára ...........,...................... $ 15.— Térjék: Anyanyelvűnk, helyesírásunk ................................ $ 12.— Spanyol nyelvkönyv és., szótár ...................................... $ 15.— Madách: Az ember tragédiája (kötve) ................................ $ 18.60 Herczeg Ferenc: Pagányok (kötve) .................................... $ 22.— Katona József: Bánk bán (kötve) ........................................ $ 12.— Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet. II. kiadás. ... $ 14.— Csipkerózsa. Meséskönyv ...............................................,.. $ 5.— Herczeg .Ferenc: Az élet kapuja (fűzve)............................ $ 3.50 Nótafa I. II. III. (darabonként) .......................................... $ 3.— Utánvételig! való szállítás nagyon költséges, ezért kérjük a pénz előzetes beküldését. A szállítási és ajánlási díjat felszámítjuk. MOTORCEA MOTORES ELECTRICOS MOTORES - TRANSFORMADORES - DINAMOS COLECTORES - ELECTROIMANES INTERRUPTORES - RESISTENCIAS - APARATOS ESPECIALES - AUTOSTARTER - SEPARADORES ELECTROMAGNETICOS - RECONSTRUCCION Y REBOBINAJE DE TODA CLASE DE MAQUINAS ELECTRICAS Compañía de Construcciones Electromecánicas Soc. de Resp. Ltda. — Capital $ 500.000 Luis María Campos 70-84 ----------- Buenos Aires Legjobb bevásárlási forras M okrány csemege üzlete Mindennap friss felvágottak, nagy választék! Lavalle 370 T. E. 31 — 2573 HAJDÚ TALLER MECANICO Autók, traktorok és azok elektromos berendezéseinek javítása garanciával! Autók, traktorok és egyéb motorok vétele cs eladása. Iaprida 1894 Florida Av. Maipú 300 magasság T. E. 741 — 0104 Munka után megérdemlünk egy kis pihenést! Kollektivon, autóbuszon, vonaton olvassa a szórakoztató regényeit!, A Virtus kiadó kalandregény-sorozatának első száma máris megérkezett Argentínába. MÁTRAY S. LAJOS: A nagy árnyék útja Izgalmas, eredeti és kaladossága mellett feltámasztja a régi Budapest atmoszféráját. .. Ára: $ 4.50 HORCO RADIO A RADIÓ TANÍT, NEVEL, SZÓRAKOZTAT^: “Nincs a világon olyan árúcikk melyet ne lehetne egy kicsit silányabban,. egy kicsit olcsóbban gyártani. Mindazok,, akik elsősorban,..az. árat,.figyelik, joggal esnek ezen lelkiismeretlenek áldozatául." HORCO RÁDIÓ 4549 Dr. M. Bégueresfailr La tus Oe*te Imprenta Olivos, Caseros 3348