Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-07-01 / 7. szám
4.oldal 1955 julius Magyar •veik csak igen gyéren jutottak el a könyvtárakba New Yorkon. A- zokat a könyveket, melyekkel a magyar züllöttséget és aljasságot lehetett ‘igazolni’, melyek jó alapot szolgáltattak a szülőhar za elleni aljas hadjáratra. Néhány izelitő: Mikszáth Kálmán fekete báránya a ‘Különös házasság’. E könyv, ha jól emlékszem, pápai indexre is került vallásgyalázó kitételei miatt. Móricz Zsigmondi ‘Rokonok’. A nagy iró elfogult és gyűlölködő könyve ez, melyet később hirlapilag mentegetett is. Naiv beállítással ostorozza ebben ama társadalmi hibákat, melyekről utóbb sürü csuklások között leszögezte, hogy nem voltak általánosak. Elsővonaíbeli Íróink régi könyvei aránylag nehezen szerezhetők be, de itt vannak a külföldön élő irodalmi kiválóságaink, kiknek müvei a legkényesebb igényeket is kielégítik. Mozgalmat kell indítani ezen könyvek Publik Libraryben való elhelyezésére. Ezen mozgalom nemcsak a valódi és modern magyar irodalmat juttatná szóhoz, hanem Íróink alkotási kedvét és lehetőségét is fokozná. Füryk, Wass Albertek, Eszterhások, Vaszaryk, Pohárnokok, - a meghalt Nyirő József - és még sokan mások. Csillogó nevek a magyar betű porondján. Úgy hallottam, hogy az Amerikai Magyar Szövetség kiváló vezetősége ennek érdekében bizonyos lépések megtételét tervezi. Nagy hálával nyugtáznánk az ilyen törekvéseket. Több, mint másfél évtizeddel ezelőtt a budapesti kelenhegyi ut egyik villájának kerti terraszán ültem. Még béke volt, de a puskaport már érezni lehetett a Sashegy felől áramló friss szellőben, a Búsuló Juhászhoz igyekvők vasárnapi zsivajában is. A háború már valahol a sors berkeiben elindult. Még nem született meg az az akarat, mely az első puska első golyójának kilövését elhatározza, de már vajúdott. A kelenhegyi villa terraszán is a háborúról beszéltünk. Lehettünk vagy húszán. Sokat összelotyogtunk, mert gyönyörű volt körülöttünk a tavasz. A kertben magnóliák virágoztak, nagy fehér facsokrok. A budai hegyek előttünk akkor próbálták fel uj tavaszi ruhájukat. Ki képes ilyenkor mélyen szántó, súlyos eszmecserére? Arról beszélgettünk, hogy lehet-e modem háborúba idealizmust vinni? Hogyne lehetne, - állapította meg egyik tapasztalt öregur, - hiszen emberek vagyunk. Na, na Bátyám! - replikázott egy fiatalabb, - én nem vagyok ebben bizonyos! Már miben? Hogy ilyen általánosítva ‘emberek vagyunk’. Az öregur csökönyösen ragaszkodott az ‘idealizmushoz’. Meglátjátok, hogy a következő háború az öldöklő eszközök fejlettsége ellenére is emberségesebb lesz, mint az előző volt. Inkább ne lássuk meg! - szólt közbe a háziasszony. A bizonyításnak ezt a módját a béke érdekében nem fogadhatjuk el, - gunyoskodott az előbbi fiatal. A következő közbeszóló szálfaegyenes tiszt volt, - tábornok. Szegényt az összeomlás után Nagy Ferenc halálra Ítéltette. Becsülettel harcolt a bolsevizmus ellen, védte hazáját. Ez volt a bűne. Én csak egyféle ideális háborút tudok elképzelni és eljön majd az ideje ennek is. Tekintete kötekedően villant. Halljuk, halljuk! Ideális az a háború, Hölgyeim és Uraim, - mikor az ember lő, de az ellenség nem lő vissza! ***** Az összeesküvők itt hosszú évtizedekig ilyen ‘ideális háborút viseltek ellenünk. Lőttek...lőttek... lőttek... és mi nem lőttünk vissza! Végvár Legyen vége az ‘ideális háborúnak’ a fajtánk külföldi érvényesülése, a szülőhaza segélyhívó kérése ellentmondást nem türően biztat: Csülökre magyar!!! Pártold a keresztény magyar napilapot! Pöröly lesz az, mellyel ellenségeink arcába sújtunk, kard lesz az a keresztény és magyar létünk vártáján. Befejezésül még pár szót a szülőfalumról. A falum református és katolikus lelkipásztorai a hét bizonyos napjain, egymástól függetlenül, családlátogatásra indultak. A A hívők lakásán megvitatták a család lelki problémáit, felolvastak a bibliából stb. ’ Egy ilyen alkalommal a Plébános ur összetalálkozott a Nagytiszteletü úrral,„ Olyan helyen történt ez, ahol a családtagok egy része református, másik része katolikus volt. A plébános érkezett később. A tiszteletes ur felállt székéről s indulni készült. Maradj csak ülve, Béla, már megyek is. Sándor kérlek, maradj te is...én is maradok...A krisztusi szeretetről beszéltem eddig,..te majd folytatod... És mind a ketten maradtak. És mind a ketten ugyanarról beszéltek. A csalód katolikus és református tagjai meghatva hallgattak. Nem volt egészen véletlenség, hogy a két pap ezentúl többször összetalálkozott ennél a családnál. A család viszályai, melyeket a valláskülönbség élezett ki, elsimultak. A két pap vérrokon volt ugyan, de vájjon mi magyarok nem vagyunk-e? A meglátogatott család csak néhány tagból állott, de nem vagyunk-e mi magyarok mindnyájan ugyanannak a családnak tagjai? ■<■<* d <m<m <*<■ <* <*<* <*<■ <■<*<■<*<*<* on <*<■<*<* <■<*<*<»<■ Nemrég kezembe került a ‘Látóhatár néhány száma. Eddig nem igen hallottam róla. Csak az utóbbi időben láttam egyre gyakrabban emlegetni a már VI. évfolyamba lépő ‘Látóhatárt’ a különböző sajtótermékekben, mint pl. a Népszava ‘Menekült Magyarország’ rovatában, ahol Pfeiffer Z. a Katolikus Szemlével, az Uj Magyar Úttal, az Ahogy Lehettél együtt tesz róla említést. Őszintén szólva ez az ajánlás nem a legkedvezőbb. Mégis nagy érdeklődéssel vettem kezembe, különösen mikor megláttam,hogy ez évi 2. számát teljesen a 80 éves Jászi Oszkárnak szenteli. Mindig, de különösen itt az emigrációban, nagy érdeklődéssel figyeltem, hogy kik és milyen célok szolgálatában imák édesanyanyelvükön. Ezért valahányszor kezembe kerül egy irásmü, a a szerzőt, illetve szerkesztőt, a kiadót, a munkatársakat veszem először szemügyre, mert bármilyen furcsán hangzik is, ebben a kaotikus világban ezek sokkal lényegesebbek, mint az, amit imák és kinyomatnak. A Látóhatár szerkesztője és kiadója: Vámos Imre - München / a munkatársak közül érdekesebbek: Auer Pál, Barankovics István, Fenyő Miksa, Jászi Oszkár, +Just Béla, Kemény György, Kéri Pál, Kovács Imre, Lesznsd Anna, Márai Sándor, Mikes Imre, Nagy Vince, Tábori Pál, stb. Érdekes galéria. Különösen, ha ideirom meg Békés Gellért, Horváth Béla, Cs.Szabó László nevét is, akik úgy látszik a ‘Vakulj magyar, ne láss tót’ szerepét vannak hivatva betölteni. És itt pontot is tehetnék, mert ugyebár, Kéri Pál, ha most az aquincumi ‘Légió Secunda’ örökségéről elmélkedik is, mégis a Tisza-gyilkosság értelmi szerzője marad ö-A ‘LÁTÓHATÁR’ ÉS J JÁSZI OSZKÁR
