Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4. szám
12. oldal Magyar Végvár 1955. április buzditám magam, de egy húron pendiilnek ezek A csavaros észjárás jogán bár a kiskunhalasi Józsi bá’ is önálló Alföldről ábrándozhatna, - a somogyi bicskás Pista pedig önálló Balatonról, de nem teszik. Nekik egyelőre ugyanis még nincsen fejedelmük, nincsen Tizenhárom Almafájuk, sőt Egerből leszórt románjaik sem. Hát nem sajnálatosak? Tehát a száműzött ‘almafák’ eszembe jutának. Ezzel egyidejűleg nagy elhatározás ébrede bennem. Elolvasom, —mégpedig végig —ha a fene fenét is eszik. Miután a könyv száműzetését utóbbi hetekben nem kisérém figyelemmel, hosszab ideig kellett kutatnom azt. Végre a cipőtisztító eszközök között találám meg, a sárga subiksz és egy fogkeféből átképzett subikszkenő társaságában. Na eléggé rossz társaságban vala, - elismerem. Végigiis olvasám. Meg is bánám később, - de nagyon. Megtanulám ugyanis abból a következőket: A magyar közkatona gyáva és ostoba, a magyar tiszt és altiszt szintén gyáva és ostoba, emellet kötekedő, hencegő, szadista, megtanulám, hogy a fentiek, kis kivétellel, mind megfutának a csatából, megtanulám, hogy a katonai nevelés a fegyintézetek durva dresszurájával azonos, megtanulám, hogy ez a csata, mely százezres magyar tömegek hősi halálát, milliók jelenlegi nyomorúságát okozá, nem vala egyéb korcsmái verekedésnél. Megtanulám, hogy a magyar tisztviselők, le egészen a jegyzőig, mind korruptak voltak, hogy a közhivatalokban ügyintézés helyett ponyvaregényeket olvastak, rózsás körmöket manikűröztek. Megtanulám, hogy a magyar honleányok tépett szemöldökkel és vörös körmökkel kezdődtek és ott is végződtek, hogy az erdélyi ‘zsíros’ állásokba a románoknál sokkal lopósabb alföldi és budapesti magyarok kerültek. Megtanulám, hogy azon népes, — nagyon népes székely tömegek, melyeket az anyaország Trianon után — nyomorúsága ellenére szeretettel befogada, - a magyarok között elzüllének. Olyanok lettek, mint a magyar ‘urak’. Megtanulám, hogy miként lehet jogos a törvénytelenség, gazemberség, - ha góbé furfanggal követődik el az. Megtanulám, hogy az ‘urak’ nemcsak a marxi tanok szerint léha naplopók, - hanem a magyar irodalom szerint is. Megtanulám, hogy a magyaroknak semmi keresnivalójuk Erdélyben. Es végül főként megtanulám, hogy minden ami az anyaországból jőve olcsó ^kfon, gúnyolni ami az anyaországból jőve olcsó pakfon, gúnyolni és nevetni való csiszlik sürgés-forgás. Nem folytatom.- Minek? A könyv egyike a magyar irodalom azon termékeinek, mely szabad Magyarországon nyomdafestéket nem láthatott volna. Nem a gondolatszabadság helytelen értelmezés e miatt, hanem mert általánosítást magában hordó megállapításaival nemzetellenes. Emellett a yaltáfy' ‘igazságok’ nevében politizál. Ilyen irományt minden nép kivet magából, - még akkor is, - ha részleteiben talán igaz is. Mit értek itt részletek alatt? Az iró rossz tapasztalatait, személyes sérelmeit. E- zeknek levezetésére azonban más eszközök valók és nem az irodalom. Az irodalom a nemzet szava és nem egy önérzetében megsértett magánemberé. A saját sérelmei miatt vegyen elégtételt a sértőn és nem irodalom jeligével egy egész nemzeten. ‘Emelkedjünk azonban mi is felül a napi sovinizmuson . Nézzük ezt a könyvet ‘okosabban’. Végeredményben egy tehetséges iróember lehet annyira bölcs, hogy többet lát, mint mi, egyszerű halandók. A könyv szerzője a testvériséget a magyarság elé helyezi. Lelkes szavai a mű végén úgy zengenek, miként a rozsdás cimbalom. A sok gúny, megvetés és tréfa után zendit erre a hangra. A borzongás, mely megrázza erre az embert, - nem a meghatódottságé. A krisztusi szeretet nevében a román is testvér, - elismerem, - de mégsem annyira, hogy a trianoni és egyéb gyalázatok után, amúgy magyarosan a keblünkre öleljük, jó nagyot köpve közben az anyaország felé. A román tényleg ember, ezt már az antropologusok megállapították. De nem az a típus, akit a jó Isten szórt a hegyekbe. Jöttek ők maguktól is, annak ellenére, hogy máshova szóródtak. A fajok békés együttélése bölcs dolog, de magyar helyett hunnak lenni, már nem annyira. És különösen nem bölcs, ha a hun nem a magyarokkal, hanem a románokkal érez testvéri szolidaritást. Vagy talán azt találjuk keblet melegítőnek, hogy a ‘hegyekbe szórt’ románok kiszórták a magyarokat a völgyekből és hegyekből is? Személyileg a román testvér is testvér. Lehet jó barátom, lehet falusi komám, szerethetem olyként is őt, miként a nagyanyámat. Minden az illető egyéni tulajdonságaitól függ. De egy világégést, a Haza pusztulását nem vezethetem helyes vágányokra ilyen olcsó módon. Azt is elismerem, hogy ha egy román Erdélyben él, - felmenőstül, - évszázadok óta, az otthon vari. Joga van élni, szerezni, saját nyelvét beszélni. Minden emberi joga megvan... Csak a magyarnak nincs... — a cifra keserűségét ennek az emigrációs felelőtlenségnek! A ‘testvéri és keresztényi szeretet’ idekint az utóbbi időben nagyon elburjánzott. Már az efajta keresztényi szeretet, mely ha törik, ha szakad, tüzön-vizen, árkon-bokron keresztül becsmérli a magyart. Ezen szeretet szerint az ágróiszakadt, pusztuló kis magyarság minden átkot megérdemel. A Felvidék felszabadítása után félig-meddig hivatalosan Csallóközben jártam. Egy apró faluba is betévedtem, ahol egy öreg, jóarcu magyarral ismerkedtem meg. ‘ Minden jó itt, kérem. A csehek alatt ugyan jobban éltünk, de akkor béke volt, - most meg háború van.’ Ez a kérgeskezü csallóközi öreg magyar jobban feltudott emelkedni, mint a ‘Tizenhárom Almafa’. Nem várt paradicsomot, mikor a nemzet minden tagja áldozott. Nem okolta és piszkolta ezért sem az országot, sem a főispánt, adóhivatalt, jegyzőt, katonaságot. De még a németeket sem, akiknek a felszabadulást köszönhette. Könnyű úgy ‘felemelkedni’, hogy mindent lepiszkolunk, ami azelőtt szent volt, - ócska birkanyájnak minősítünk egy egész nemzetet. Én felülemelkedni nem tudok, mert hibái, bűnei ellenére Magyarország a hazám, melynek becsmérlésére nem visz rá a lélek. ‘A nemzet-nevelést’ sem ily ként képzelem el. Kapkodni a hibák után és töksletesen megfelejtkezni az erényekről, ilyen tanítók otthon nem is teremtek, ezt a szektát az emigrációs felelőtlenség tenyésztette ki -legjobb esetben. A Tizenhárom Almafa megállapításaival azóta nagyon sokszor találkoztam. A baloldali köpködők, magyargyalázók sajtójában. Mondhatni; lépten-nyomon. így lett egy tehetséges magyar iró müvéből ellenségeink vádjainak hivatalos lexikona, adattára.
