Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-03-01 / 3. szám
11. oldal Magjn De, hogy megértsük, miről van szó; tudni kell, hogy Lenin és társai igen élesen támadták a párizskörnyéki békediktátumokat, mec.t ily módon akarták - ók a több,mint két tucatnyi oroszországi nemzetiség rabtartói - a békediktátumok által idegen államkeretekbe kényszeritett nemzetiségi tömegeket a kommunizmusnak megnyerni. Ennek a lenini doktrínának a hatásos és eredményes voltát - amihez a szovjet külpolitika hosszabb-rövidebb szünet után ismételten visszatér - igen érdekesen elemzi és tárja fel Andreánszky István az Uj Magyar Ut 1951 márc.-i számában megjelent ‘A nemzeti kommunizmus eredete, szerepe és jelentősége1 c. tanulmányában. A Kisántánt államok közül különösen Románia volt szálka a Szovjet szemében, mert nem tudta megbocsájtani neki Besszarábia elrablását. Ugyancsak Andreánszky István adta közre a Fáklya 1950 karácsonyi számában Erdélyről irt tanulmányában Rakovszky népbiztos kiáltványát, amelyben felszólítja a román munkásosztályt, hogy forduljanak szembe a bojár imperialistákkal, akik a román nép fiait Erdély megszállására vezetik. Nincs szükség - mondja a román szocialista kiáltvány -, hogy Erdély népei fölött a bojárok basáskodjanak. A Szovjet Kisántánt ellenes külpolitikájában csak akkor állt be fordulat, amikor Stalin a 30-as évek elején szövetségre lépett a nyugati demokráciákkal és Londonban megkötötte a paktumot a Kisántánttal. De a románokkal szemben még akkor sem mondott le Besszarábiáról, viszont Erdély függetlenségét hirdető Rakovszky népbiztosnak el kellett tűnni a moszkvai perek sülyesztőjében. Köztudomású dolog az is, hogy Sztálin 1940-ben Nagy Románia felosztásában való részvételre szólította fel a magyar kormányt Erdély visszacsatolása ellenében. A magyarságot ezeréves történelmi múltja, európai hivatástudata, keresztény kultúrája mentette meg ettől a végzetes lépétől, hogy pillanatnyi előnyökért szövetségre lépjen az Európát elnyeléssel fenyegető ázsiai pánszláv-bolsevista, szovjetorosz imperializmussal. A szellemi és erkölcsi káoszba sülyedt, hivatástudatát vesztett keresztény Nyugat azonban ezt a hősi gesztust, mint a múltban már annyiszor, most sem tudta felmérni és értékelni. Stalin a háború vége felé újra kacérkodott az Ónálló Erdély gondolatával, hogy ily módon betehesse lábát a kápát-Dunamedencébe és hogy a németeket szolgai módon kiszolgáló, teljesen megbízhatatlan, állandóan árulásra kész románokat Besszarábiáért és Odesszáért megbüntesse. Ennek az elgondolásnak tudható be, s nem a szovjet hordák emberiességének, hogy a megszálló szovjet haderővel együtt Eszak-Erdélybe benyomuló és minden emberi képzeletet felülmúló módon kegyetlenkedő Maniu gárdistákat a szovjet katonai parancsnokság onnan kiparancsolta. Stalin ezt a kedvenc gondolatát akkor tette félre, amikor Benes kárpátalját átadta s igy az ‘Önálló Erdély' megvalósítása nélkül is ‘jog és forma' szerint betehette lábát a Kárpátmedencébe. De a lenini doktrínához hiven még ezután is egyideig a román nacionalizmus ellensúlyozására és az erdélyi magyarság kompromittálására szabad kezet adott a Balogh Edgár, Kacsóh Sándor, Kurkó Gyárfás vezetése alatt álló nemzeti kommunista töredéknek, hogy aztán a Rajk-perrel egyidőben, ók is, mint elődük, Rakovszky népbiztos, eltűnjenek a vörös pokol feneketlen sülyesztőjében. A State Department félhivatalos folyóirata, a Foreign Affairs a béke tárgyalások idején több oldalon keresztül szenzációs formában foglalkozott Byrnes, akkori USA külügyminiszternek és Stalinnak Erdéllyel kapcsolatos állásfoglalásával. Hogy a Párizsi békében Erdélyt mégis újból Végvár___________________________1955 március Romániához csatolták, az Kárpátalja bekebelézése mellett főleg annak tudható be, hogy a Szovjet érdekkörébe utalt nemzetek közül a legjobban letiport, kifosztott és meggyalázott magyarság fordult a legélesebben szembe a kommunizmussal Magyarországon Mindszenty bíboros, Erdélyben pedig Márton Áron püspök vezetésével. Távol áll tőlem, hogy az Erdélyi Világszövetséget nemzeti kommunizmussal, kollaborálással vádoljam. De...És itt álljunk meg egy pillanatra. Ma már történelmi tény, hogy a roosvelti s trumani New Deal-es és Fair Deal-es politika mentette meg a pusztulástól a pánszláv-bolsevista, szovjetorosz imperializmust és adta át neki fél Európát Kárpát-Dunamedencével együtt. De tény az is, hogy ugyanez a politika hívta életre és tette meg a yaltai szellem fellegvárának a Free Europe-t is. A Free Europe eddigi működésével az egész világ előtt bebizonyította, hogy méltó volt az előlegezett bizalomra. Ezek után az olvasóra bizom annak eldöntését, hogy a pánszláv beállítottságú Free Europe sugalmazására életre hivott Erdélyi Világszövetség az 'Önálló Erdély’ propagálásával akarva, nem akarva milyen célok és érdekek szolgálatába szegődött. Előző cikkeimben elég világosan é's érthetően rávilágítottam ennek a nemzetellenes, tragikusan végzetes‘reálpolitizálgatásnak’ a következményeire. Ha a szabad vinak sikerül is majd belátható időn belül a pánszláv-bolsevista, szovjetorosz uralmi rendszert megdönteni - a mai politikai helyzet nem erre vall -, még mindig hátra lesz az első világháború végén tudatlan, bűnöd kézzel felforgatott európai rend helyreállítása. A Kisántánt államok, köztük Románia, mindent el fognak követni, hogy a Kárpát-medence elrablóit területeit megtartsák. Itt elég legyen csak a C5MNB kiadásában megjelnó 'Kettős Jórom’ 1954 okt.-i számában közölt nyilatkozatra hivatkozni, melyet a Free Europe agyondédelgetett kedvencének, a Szabad Csehszlovák TanFpsnak vezetésével a volt Kisántánt államok szabad földön élő emigrációi intéztek a Magyar Nemzeti Bizottmányhoz. A románok majd akkor joggal hivatkozhatnak arra, hogy a magyarság önkéntfemondot t Erdélyről, amikor a szovjetorosz imperializmussal együtt az 'Önálló Erdély' megteremtését szorgalmazták; ők pedig soha. De ha az .'Önálló Erdély’ minden szovjetorosz támogatás nélkül mindezek ellenére mégis megszületne, az sem* miképen sem jelentené az annyita óhajtott kiegyenlítődést, mert a szétesett, részekre bomlott Kárpát-Dunamedence kapui ismét tárva-nyitva állanának az újra és újra feléledő nyugati és keleti imperializmusok számára. Mint ahogy a múltban Danzig, Trieszt és most a Saar-vidék kérdésének - hogy csak európai példákat említsek - kompromisszumos megoldása is csak pillanatnyi enyhülést hozott, valójában azonban még jobban elmérgesitette a helyzetet, mert a kompromisszum semmit sem old meg, csak elodázza, késlelteti a természetes, történelmi fejlődés megkövetelte életrend kialakítását és biztositását. A történelmi felelősséget akkor már késő lesz felvetni! Ha élni akarunk, akkor most kell cselekedni, amig nem késő! A rabságban sínylődő és a ‘kettős járom’ alatt nyögő magyarság erre képtelen. Ez a feladat, akár tetszik, akár nem, egyedül a nemzeti emigrációra vár, amit csak akkor tud megoldani, ha egységbe forrva száll síkra az egyetemes magyar érdekekért és a vele évszázados sorsközösségben élő népek jövőjét, biztonságát jelent»Kárpát-Duna-medence egységéért.
