Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-01-01 / 1. szám
15. oldal Magvar Végvár 1955 január AZ EMIGRÁCIÓ SZÉTHÚZÓ ÉS ÖSSZETARTÓ ERŐI Irta: KOPPÁNY Az egyik nagy magyar központban egy ősz____ szejövetel alkalmával valaki felvetette azt a kérdést, hogy miért van nálunk magyaroknál az emigrációban oly nagyfokú elfásultság, érdektelenség, közöny és részvétlenség, amely már csaknem megbénít minden magyar közösségi ügyet, megmozdulást és jószándéku tervet. Mi ezt a kérdét most nem arról az oldalról nézzük, ahonnan elhangzott ez, hanem az ellenkező oldalról, akik felé ez irányult, akiknek szólt. Az emigráció széles rétegeit képező tömegek, azaz a befelé forduló és elzárkózó dolgozó magyar emigránsok szemszögéből fogjuk megválaszolni. Ezzel kizárólag az a célunk, hogy az emigráció szellemi és erkölcsi káoszában, a jelenleg kétségtelenül meglévő mélyponton, egy lépéssel hozzájáruljunk a helyzet tisztázásához, rámutatva azokra az okokra, amelyek - szerintünk - ide vezettek s egyúttal megjelöljük azt az utat, amelyen ebből a károsan sivár helyzetből kitalálunk. Mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy a hanyatlott állapot nemcsak nekünk magyaroknak emigrációs betegségünk, hanem ez megtalálható a többi nemzetiségeknél is, sokszor még fokozottabban. Ez azonban nem vigasztalhat bennünket egyrészt, mert a többiek már sorra egymás, a találnak, másrészt mi nem vehetünk példát nálunk kisebb vagy, alacsonyabb kulturfokon álló, törpe népek tévelygéseiről és emigrációs ziláltságáról. Ha mi azt valljuk is hirdetjük, hogy a magyarságnak a Kárpátok övezte Uumamedencében történelmi hivatása, irányitó és összrendező szerepe van a környező nemzetiségek élén, akkor itt az emigrációban elsősorban önmagunkon belül kell olyan harmonikus egyensúlyi helyzetet teremtenünk, amely ezt a hivatástudatot alátámasztja és valószínűsíti. Ha ez nincs meg, akkor minden fogadkozásunk, vezető szerepünk hirdetése és kulturfölényünk hangoztatása csak üres öndicsekvés és hivalkodás marac^ ami most és a jövőben süket fülekre fog találni éppen ott, ahol hasznos eredményt várunk. Nem kelt rokonszenvet, hanem ellenkezőleg, ellenszenvet fog eredményezni. Senki sem állíthatja, hogy ez a kiegyensúlyozott, egészséges szellem és épitő készség megvan közöttük, sőt mind szélesebb körben visszhangzik az az általános vélemény, hogy az emigráció közösségi élete évek óta, minden tekintetben a negatívumok sorozatát mutatja fel. Mi is ezt valljuk. Ha az okokat keressük, akkor azt kell röviden mondanunk, hogy az emigrációban a széthúzó erők érvényesülnek az összetartó erők helyett s ezek vájnak fokról-fokra tátongóbb űrt a közéletben. A legjellemzőbb széthúzó erők az alábbiak: 1'./ A talajvesztettség érzése. A második világháború tragikus befejezésével ránkszakadt országvesztés és hazátlanság nagy űrt támasztott valamennyiünkben. A kommunista-pánszláv gőzhenger kivetett bennünket a népek országutjára. Elveszett az a föld, amelyet hazánknak vallottunk, amely otthonunkká lett s amelyhez életünk tapadt. Odahaza a győzelembe cdöppent, földalatti törpe, nemzetközi klikk uj törvénykönyvet irt, akasztatott. Kivégeztette az ország nemzeti többségének szinevirágát. A külföldre szorult harcosok hazafiak tömegeit megfosztotta állampolgárságától. es A ‘hivatalos’ Magyarország kijelentette, hogy nincs ránk többé szüksége az országnak. Mehetünk, ahova akarunk. Mi pedig ettük a menekültek és hazátlanok sivár és izetlen kenyerét reménytelenül, tanácstalanul, mozgás és gyakorlati tervezés lehetősége nélkül - évekig. Még álmunkból is Truman-boyok és jellegzetes arcszabásu fejvadászok riasztottak fel. Ezek az Svek mély nyomokat hagytak mindenkiben. Sokan a nagy veszteségek fájdalmának súlyos keresztjét hordozni sem tudták. Ezek leroskadtak a súlyos teher alatt. És ez nem egyedülálló jelenség. Akik pedig végre tengerentúlon munkához foghattak, azoknak sem volt részük épületes látványban. Itt Amerikában folytatólagosan azt kellett tapasztalniok, hogy az annakidején élet-halálharcot folyttaó nemzet hátbadöfésére szövetkezett nemzetközi, törpe klikk telepszik föléjük s ráadásul még, ahol csak lehet leköpdösi az összes klikken kivül állókat. Csoda-e, ha ezek a jelenségek fásultságot, közönyt, hitetlenséget eredményeztek? Csodálható e, ha az emigráció zöme magába zárkózott, befelé fordult és elszigetelte önmagát, a legszűkebb baráti körre szorul össze. Az általános világkatasztrófából eredő talajvesztettség érzése egyénileg mindenkinél - egymagában véve is - széthúzó erőként jelentkezik a közösséggel szemben. Hozzáadva az idegen országokban talált elütő körülményeket, nyelvi nehézségeket, a súlyos fizikai munkával járó teljes napi elfoglaltságot es állandó fáradtságot, természetesnek kell vennünk, ha az emigráció túlsúlyának általános alaphangulata és idegállapota kezdetben nem volt alkalmas Is fogékony a közösségi eszmék és törekvések azonnali befogadására. Hiszen Prohászka is azt mondotta egy alkalommal: Nem beszélhetünk magasabb rendű eszmékről azoknak, akiknek korog a gyomruk. Ezt annak idején az elesett proletár rétegre értette. Nem vagyunk- e mi most sok tekintetben hasonlatosak ahhoz a prole tár-rétéghez? 2./ Nagyszámú és sokféle sajtótermék. Ez az a terület, amely szintén jelentékeny széthúzó erőt jelent az emigrációban. Hiszen százon felül van a számuk a magyar nyelven megjelenő sajtótermékeknek. S ezeknek vagy háromnegyed része DP-k által kiadott lap. Ha összevetjük ezt az emigráció létszámával, akkor meglepő eredményre jutunk. .Az emigráció összlétszáma kb. 150,000 lélek. Szeged lakossága 125,000. Tehát a mi létszámunk Szegednél valamivel nagyobb városénak felel meg. Mondjuk Szeged - 125,000 - és Orosháza - 25,000 együttvéve. Elképzelhető-e, hogy Szeged népessége százféle lapot olvasott volna? S ezeket nem minősíthetjük úgy, hogy ‘szaporítják a magyar szellem ezeresztendős kincsesházát a legsanyarubb körülmények között is’, mert ezek még akkor is széthúzó erőt jelentenének, ha valamennyi valóban tartalmas és korszerű szellemi szintet képviselne vagy legalább is konkrét, nemes cél szolgálatában állana. Ez azonban közel sincs igy. Legnagyobb részük valójában egyéni érdeket, klikkérdeket, de nem
