Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6. szám
1955 junius Magyar Végvár 27. oldal vén közvetve gyilkosa lett Bárdossynak. Jól tudta azt, hogy ha lemond, a kegyelmi kérvényt elutasítják és Bárdossyt kivégzik! Tudta azt is, hogy lemondásával az eegyik legfőbb posztot kommunista kézre adja. De éppen ezért, mint keresztény embernek is, de még inkább, mint papnak, még élete veszélyeztetésével is ragaszkodnia kellettvolna állasához és megakadályozni egy közönséges gyilkosságot! A magyar klérus több püspökkel egyetemben megbotránkozott Varga Béla eljárásán, többek között Mindszenty bíboros is, akinek ‘"-szoros barátságával’ dicsekedett el itt Amerikában. Ezek az urak kéjelegve rakták fel a hatalom és dicsőség ragyogó koronáját, de amikor a mártir-korona került a látóhatárra, eldobtak mindent s csak hanyatt-homlok menekülésük közben kapták fel azt, illesztették fejükre itt s ismerték fel annak üzleti értékét s kamatoztatják azóta! Mi igenis vádolunk ! Joggal! O« O* Oa O» O* Da Oe O» Oa O* O» Oa O* O» Oa O» O» O KIKET ALKALMAZ A FREE EUROPE? Egyetlenegy olyan politikust sem, aki az 1945—48-as években nem volt kollaboráns, hanem kimondottan kommunista ellenes. Az 1945-47-es évek ellenzéki képviselő i közül itt vannak: Schlachta Margit, Sulyok Dezső, Szilyné Oberschall Ilma, Halter Béla, Palinay Ferenc, Nagy Vince, Nyirjessy Sándor és Korányi János. Az 1947/48-as ellenzéki pártok képvisel9 i közül pedig: Pfeiffer Zoltán, Acsay László, Vándor Ferenc, Maár Gyula és Erős Gyula. Ezek közül a bizottmányi irodában dolgozik Nagy Vince, Pfeiffer Zoltán és Acsay László. " ' CIM-NÉLKÜLI " ' IGAZSÁGOK Az illetékesek szives fi- Laczkovits József: gyeimébe. Valóban nagy igazság, hogy ritkán jön jobb valami., Ez azonban nem az előző dicsérete vagy visszasirása akar lenni. Hónapokig vártunk, mert mi hiszékenyek azt hittük ...hogy... És mi történt?! Személycsere a müncheni ‘magyar’ rádiónál. Egészen mellékes, hogy más betűkből tevődik össze az ‘uj vezető’ neve, A lényeg semmit sem változott. Tudjuk, hogy Írásunkkal komoly változást nem kényszerithetünk ki.Az urak ott fönn nagyon biztosnak érzik magukat, éppúgy, mint a NB-nál is! Az összefüggés mindenki előtt világos. Ma még legfeljebb mosolyognak rajtunk; no, dr ez sem tart örökké! Mi erről már régen meg vagyunk győződve. Ha mégis foglalkozunk velük néha, annak célja az,hogy őrködő lelkiismeretet ébren tartsuk és valamikor majd ne mondhassák: azt hittük... Igen, senki nem fogásolt ki semmit, tehát biztos, jó minden, ahogy van. Habár ezt nehéz elhinni, ha az embercsak egy kicsit is tisztában van azzal, ami a belső berkekben folyik. Csak néhány példát emlitünk;egyrészt, hogy akik hallják kapjanak egy kis elégtételt, hogy nem hallgatjuk agyon a dolgokat. Mi is történt pl. március 3-án délelőtt? Nem lázálom, valóban megtörtént! Külön előadáskeretében ünnepelték Jászi Oszkárt! Az urak nem gondolják, hogy még kevésbbé kényes Ízlést is megsérthettek vele? Mi egyéb dolgokat is tudunk, nemcsak a kiválóvá magasztalás jelzőit. És azok sajnos, igazak is. Vagy semmi közünk a magyar múlthoz? A dicshimnusz ‘felelős’ szerkesztője nem vette észre, hogy mekkora ellentmondásba keveredik, amikor azt állítja, hogy Kun Béláék miatt hagyta el az országot, mert nem egyezett meg velük? Ha tiszta az illető ur lelkiismerete, akkor megkísérelte volna a közbeeső 25 év alatt a visszatérést. Sót, ha ‘szeretett hazája’ Magyarország, úgy biztosan mindent elkövetett volna, hogy visszatérhessen. Ha igen, akkor miért nem sikerült?!? A teljes képhez mindez hozzátartozik és még sok más. Külöben is miért volt fontos ezt a jubileumot kihangsúlyozni? Néhány perc múlva -még mindig márc. 3-nál vagyunk - jött a csattanó. A Szent Atyáról szóltak. No, ne gondoljuk, hogy előadás alakjában. Csak néhány mondat colt. Uraim, a többit Önökre bízzuk! Mindenesetre beillik abba a keretbe, ahol már elkönyveltük az ‘ötperces Rózsafüzért’, még pedig a nap legjobb szakaszában. Egy kis emlékeztető: az urak előszeretettel idézik a mártír hercegprímásunkat. Hát nézzenek csak utána, hogy ő mennyire nem ‘öt percre’ becsülte a Rózsafüzért. Pedig imádkozni meg nem szégyen! S ha már megallgattatják a nagyon érdekesen csevegő IndigOttót- ki úgy látszik nevéhez hiven többszöröződik, mert m-INDIG OTT találkozunk vele, ahol nem kellene, - s az ‘egyik legkiválóbb irói reprezentáns Ulissest'ellenmondást nem tűrő hangjával - valószínűleg vasárnapi ebédhez étvágygerjesztőnek, a ‘nyugati levél’ elmaradhatatlan mesélőjét, amely szám nélkül talán senki sem hinne a felszabadulásban és még sok-sok mást; akkor talán a komoly és szükséges dolgokra is illene időt szentelni. Hónapokkal ezelőtt agyonelemezték ‘a magyar nótát és cigányzenét’ egy u.n. ‘kerekasztal’ melletti - vasárnap, amikor többen ráérnek és várnak valamit! - fecsegében. Azóta - nem akarjuk elkiabálni, de reméljük, hogy az asztalocska jobb megbecsülésben részesül valahol , csak még a szereplők nem tágítanak. Sok bölcsességet hallottunk a ‘szakértéktól’. A mérleget igyekeztek a másik oldalra dönteni. A negyedórás müsorocska mégis megmaradt, mert érzik a ‘felelősek, hogy a népnek kell. Hát bizony uraim kell. De nem negyedóra kellene. Még Budapest is revideált ebben a tekintetben, mert visszahozta a cigányzenés nótázást.Sőt nem is 15 percre! Valószínű oka, hogy a népnek kell. Abbab biztosak vagyunk, hogy Önök nem azért nem pazarolják a drága időt erre, mert ‘Pest’ úgyis ad ebből. Igaz, ahogy látjuk, sokszor bármily ürügy is elég arra, hogy a 15 perc is elmaradjon. Máskor meg mi javasolnánk, hogy inkább ne! Mert ha kikerülhetetlen, hogy pl. Révai muzsikáljon, akkor valóban ne! Mindaddig NE, mig meg nem tanul muzsikálni. A vasárnapi zenés üzeneteket is szóvá kell a sok között tenni. Miért bántják a ‘szeretet hidján’ át a hallgató-
