Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-05-01 / 5. szám
1955 május Magyar Végvár 19. oldal TI... i IKOR MONDOTT 3 AZ AT avagy lol az / IGAZSÁG? l HAZUGOT ELŐBB IEG LEHET OGNI, MINT l SÁNTA KUTYÁT. [agy Ferenc esete ,a Szovjettel. innyiszor repült mér felénk a vád, hogy hazudunk, amikor Nagy i'erenc s társai otthoni viselt dolgairól Írunk, amelyek révén i magyar nemzeti emigráció a legteljesebb bizalmatlansággal viseltetik a Nemzeti Bizottmánynak nevezett alakulattal szemben. Iddig velünk szemben a hazugság vádját nem is próbálták bizolyitani nagyon jól tudva, hogy erre képtelenek. Mi azonban uja bizonyítunk. Ezúttal Nagy Ferenc két - ugyanarra a tárgyra - lyilatkozatát állítjuk egymással szembe, amelyek teljesen elenmondanak egymásnak. Az egyik nyilatkozatát odahaza tette L 946 május 2-án az országgyűlésen, a másik az 1948-ban New iforkon megjelent ‘The Struggle Behind The Iron Curtain’ cimü cönyvének a 194.-ik oldalán olvasható. Jól jegyezzük meg: ugyanarról a tárgyról! Mit mondott Nagy Ferenc 1946 május 2-án a Házban? 'Moszkvában éreznünk kellett, hogy a magyar demokrácia az egész világon elismert tényező, melynek létjogosultságához ma már semmi kétség nem fér. Ha lehetett még kétségünk aziránt, logy elsőrendű népnek, a magunk lábán járó nemzetnek tekintenek bennünket - ez Moszkvában megszűnt, mert nemcsak arra nézve hallottunk legmagasabb kinyilatkoztatást, hogy hazánkat önálló és független államnak tekintik, hanem a többi kis népek egyenlő értékére és önállóságának biztosítására nézve is olyan kijelentés hangzott el, amely a mi esetünkből is jól ismert múltbeli vazallusi szerepet nyilván nem engedi újból megteremteni. Ha valakinek voltak kétségei a Szovjetuniónak Magyarország inállósága és függetlensége iránt táplált véleményéről, ha valakinek voltak olyan rögeszméi, hogy a Szovjetunió Magyarországból tagállamot akar csinálni, ez a rögeszme a moszkvai látogatással végleg elmúlt.’ Az embernek tényleg égnek áll a haja, amikor az ország miniszterelnöke Moszkvából hazajövet ilyen nadragulyával etette az ország népét. Már ez a nyilatkozata magában véve is örökre diszkvalifikálja Nagy Ferencet, hogy valaha is beleszóljon az ország ügyeibe a jövőt illetőleg. Mert az ilyen nyilatkozat megtétele vagy tökéletes tudatlanságot vagy pedig tökéletes rossz akaratot tételez föl. Válassza Nagy Ferenc, amelyiket akarja! Könyvében pedig a következőket Írja: ‘Könnyű volt megérteni, hogy a Szovjetunió magyarországi képviselői felhagytak korábbi politikájukkal, hogy a kisgazda pártra épitsék fel a két ország közötti barátságot és hogy hajlandók voltak pártunkkal szemben a kommunista erőszakot támogatni. Ez volt a Szovjet első nyilt támadása Magyarországon a demokrácia ellen, mely félreérthetetlenül igazolta, hogy hajlandó tűzön-vizén keresztül a kommunista pártot támogatni.’ Ezeket pedig Írja a magyar kormányhoz 1946 március 12.-e előtt intézett szovjet-követelésekkel kapcsolatban. Ha tehát Nagy Ferenc ezt tudta 1946 márciusában, akkor’hogy mondhatta 1946 május 2-án, hogy nincs veszély? MIKOR HAZUDOTT Nagy? Az év elején kaptam egy levelet az egyik jóbarátomtól középnyugatről, ahol aránylag még most Is kevés magyar él, többek között ezeket Írja: ‘A magyar ‘közélet’ hirei eljutnak ide is, de csak elszomoritják az embert. Változatlanul és feltartózhatatlanul folyik az általános lemorzsolódás. A közélettel való foglalkozás mindinkább megélhetési kérdéssé válikAz újságírói konkurrencia eltorzítja a közszellemet. Nincs megtorlási, korlátok közé szoritási lehetőség, nincs döntő forum, így minden közéleti vitában egyéni érdekbacillusok tenyésznek, illetve mindenkit egyéni érdekkel gyanúsítanak. Sokan sportszerűen űzik az intrikát, mások légüres térben handbandázva keresik a vélt érvényesülést. Na igen,élni akarnak és megélni; ez érthető, de viszont az érdeklődés, valamint a ráépülő áldozatkészség, amelyből élni akarnak, állandóan kopik. A gyermekek nőnek és a ‘magyar közélet’ a legkevésbbé sem érdekli őket. A felnőttek nagyobbrésze is teljesen elfásult már és lassan-lassan kívül kerül minden magyar közösségi kereten. Ezeknél még csak az sincs meg, ami a régi amerikásoknál megvolt, hogy jómódhoz magyar társadalmi babérokat kívántak s ezért fenntartottak egyházakat, - ők is építették őket! (szerk.) egyesületeket, hogy a fenntartók bizottsági tagok, elnökök stb. lehessenek - nem egészen úgy van! (szerk.) - és szemét sajtót, hogy nevüket kiírja. (Nem az ő hibájuk, hogy jobbat nem adtak nekik, akiknek az kötelességük lett volna. Szerk.) Az ujmagyarok jómódúvá váló része nem keres magyar gethóbeli társadalmi dicsőséget. Nehéz lesz belőlük megélni a dicsőség-kereskedőknek, ami nem lenne baj, hanem ott van a hiba, hogy lassankint mindenkit dicsőségkereskedőnek néznek, aki őket magyar célra akarná áldoztatni. Hová jutunk igy? Pedig az írók és a magyar sorskérdésekkel törődő más szellemi emberek túlnyomó többsége tisztességes, hivő magyar. Es tisztességes, jóérzésü magyar az elfásulók zöme is. A korruptak, a megalkuvók, a svihákok stb. kb. 90%-a a bizottmányos érdekkörbe vágódott be s onnan rothasztanak, bomlasztanak, intrikálnak; könnyű tehát felismerni őket! Ennyi a levélből, És most előre bocsánatot kérek az Írójától, hogy levelének egy részét engedélye nélkül nyilvánosságra hoztam.Sokáig vívódtam magamban: megtegyem, ne tegyem? Megtettem. Mert vannak dolgok, amik a nyilvánosság elé kívánkoznak és nem lehet őket az Íróasztal fiókjába sü'lyeszteni. A bajjal jobb férfiasán szembenézni, mint elhessegetni, tudomást sem venni róla. Mielőtt azonban hozzáfűzném a magam mondanivalóját, az olvasó emlékezetébe idézem az egyik magyar közmondást: ‘Akinek nem inge, ne vegye magára!’ Aki mégis magára veszi, az ráismert önmagára, mert becsületes ember, ha tévedésből magára is húzta más holmiját, amint észreveszi, rögtön le is veti. Hát igen, kemény beszéd. A levél Írójának talán nincs is mindenben teljesen igaza. Kissé pesszimista is, különösen mikor a fiatalságunkról ir, De akárhogy is forgatom, pontosan rátapintott a bajok gyökerére. Elég volt a törtető, könyöklő, vezérkedni akaró, légüres térben handabandázó, háttérből intrikáló, magyarkodó tehetségtelen ripacsok és szemfényvesztők vásári komédiájából. Elég volt a magyarok tudatlanságát, jóhiszeműségét, az otthoni magyarság sorozatos tragédiáját, vérét, könnyét aprópénzre váltó lelketlen uzsorások kufárkodásából. Elég volt az erkölcsi, szellemi romlottságuk, züllöttségük bacilusait szóban, Írásban terjesztő ‘intellektüelek’ felelőtlen kutmérgezéséből, minden igaz magyar ügy és megmozdulás lejáratásából és az egész magyarságnak tervszerű gyalázásából és elrágalmazásából. Elég volt az or-ERIS: ELÉG VOLT...
