Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-05-01 / 2. szám
2. oldal / II.éA'f, 2. szán,/ Magyar Végvár 1954 máius Jenofy Csaba ÉDESANYA 8 Még piciny voltán, csöppnyi kisgyerek,- jofornán észre sen vettek az emberek - mikor Anyán már formázta terveit és szivemben épité Istennek termeit. Erős várat alkotott belül, Ott, ahol a szív a lélekkel egyesül, s négyfelé osztotta e kicsiny teret, amely szobácskákba helyezte az örök törvényeket. Az elsőbe került az isteni szeretet,- mely Krisztushoz köti a növő gyermeket, - A másodikba rakta, áldott jő Anyám- hogy örökké szeressem drága szent hazám - a honszerelmet, mely égetőn, lobogva ég, és tüzével táplálja lelkem mécsesét. A harmadikban honol a szülői szeretet,- mindig is csókoltam a gyűrött kezedet Anyám! - Szeretlek! Mindennél jobban e föld terén, csak az Isten előz meg, ott fenn a Menny ölén. A negyedikbe lépett a baráti szeretet, mely irgalmassá teszi az emberi sziveket, hogy biztositva legyen a földön is a béke és szabadon élhessen Árpád dicső népe. Elvégezted munkád és elmentél Anyám! 3e sokszor felsirt utánad a szám! Kezedért nyúltam, hogy vezessen újra, vezesd a világot az anyákjárta útra, hogy mindenki birja Isten termeit, mert most a Sátán lakja az emberek lelkeit! Passaic,N.J., 1954, az Anyák havában.-ÍBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBÍ LOS ANGELESBEN március 13-án a kommunista magyar követség Március 15-i ünnepélyt rendezett, amelyet a hazafias öreg és ujamerikás magyarok, köztük a bajtársak is, igen hatásosan megpiketeltek. "Ez a ház,l ahol a kommunista magyar követet fogadják" volt a ' tábla felitása. Valamikor régen odahaza, amikor még gondtatalanul szaladgáltunk ki-be a családi otthon ajtaján a boldog gyermekkor idején, kevésszer gondoltunk arra, hogy eljön majd egyszer az idő, amikor minden megváltozik. Az élet rendje úgy hozza magával, hogy a gyermekek felnőnek, szárnyra kelnek, elhagyják a megszokott családi otthont, hogy megépítsék most már saját otthonukat. A régi családi otthon emléke pedig visszajár. Mennél idősebbek leszünk, annál többet időzünk-a múltban, mennél nagyobb lesz a távolság időben, annál inkább növekszik a múlt emlékének árnya. Csodálatos azonban, hogy jó ebben az árnyékban tartózkodni még az öregség kissé didergető idején is. Mert ez az árnyék melegit, jól esik, fényesen ragyogó. Azért, mert ezt az árnyékot valamikor a szülői ház szépsége, kedvessége szülte, mert ezt az árnyékot glóriával fonta be az egész család szivének szeretete, mert ez az árnyék gyökere az Édesanya szivéből indult el. Sok minden elmúlt azóta, sok minden megtörtént. Voltak talán szép, nagy napok, voltak sikerek és diadalok, volt öröm és kacagás, de volt könny és megaláztatás, sikertelenség, remények kíméletlen összeomlása, de ez is mind elmúlt. Az Édesanya emléke azonban ma is.fényes, semmi nem tudta elhomályositani, kifakitani, helyét elvenni és azt teljességgel, maradék nélkül pótolni. Földi vándorlásunk alatt sok helyre eljutottunk, a világ sok mindeféle népébe botlottunk bele. Megtanultuk nyelvüket, sokat, sokfélét, hol jól,hol rosszul, de hiába kerestük azt, hogy a magyar Édesanya neiret be tudjuk helyettesíteni. Nem lehet. A magyar ember az, aki élete adóját egyszóval kettőt használva, de egy és ugyanazt jelentve tudja hi\;d: "Édesanyám!" Nem hiszem, hogy bármilyen szóbőséggel is rendelkezzék egy nyeiv, képes legyen visszaadni, azt, amit a mi számunkra ez a szó:?Edesanya?'jelent. Pár nqp múlva ünnepeljük Anyák Napját, de mi magyarok az Édesanyák, a legnemesebb, legszentebb istenteremtmények ünnepét üljük meg. Sokunknak igen nehéz lesz az a nap, mert nem tehetjük meg, amit leginkább szeretnénk megtenni: mé; ryszer azokba az áldott szemekbe nézni, mégegysiror azok fölé az áldott kezek fölé hajolni! Nem tujdóm, hogy tudnánk-e csak egyetlen szót is kiejteni, egyetlen ép mondatot is formálni. Nem is volna szükséges. Édesanyánk tekintete, kezének gyöngéd simítása feleslegessé tenne minden kimondott szót. Hányán vagyunk, akik ezen a napon majd hazaván dorolnak lélelkben és, megállanak egy-egy ajtó előtt. Es hányán lesznek - Édesanyák - odahaza, akik ezen a napon a messzeségbe néznek és csak a szemükből kibuggyanó könrjy árulja el, hogy kire gondolnak ezen napon. Mert Édesanyák napján nemcsak mi gondolunk haza, hanem az Édesanyák gondolnak ránk. Mi esetleg megfeledkezünk róluk, de ők - soha rólunk. A magasságban székelő Ur külön alkotta az anyai szivet külön gonddal és külön szeretettel. E- zért nem tudjuk teljesen megérteni és értékelni az ő szivüket, mert az épen olyan kiismerhetetlen, jó’, szép és nemes, mint maga a Teremtő..
