Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)

1954-09-01 / 6. szám

Magyar Végvár 1954 szeptember 3. oldal A marxizmus éppenugy, mint a francia forradalom, a csőcselék fizikai erejére támaszkodik. Különbség mégis van a kettő kozott. Saint-Just és társai realizálható jel­szavakkal szédítettek. A szabadság, egyenlőség, testvé­riség ma már minden modern és szabad társadalom alkot­mányos alapja. A nagy elmék már régen látták, ezek csak ellopták tőlük. A modern társadalom alapjává is a népek tették és nem a csőcselék. A. lehiggadt társadalmak fel­ismerték az eszmét az üres forradalmi jelszavak mögött. Az ideált vették át és nem az ideállal handa-bandázó rontást. Mit vehetne át a világ Marx Károly tanításaiból? Összehasonlítás végett vegyük sorjában a marxizmus jel­szavait. SZOCIALIZMUS. Közösségi jólét, amelyből ki van zárva: szellemi és származási arisztokrácia, a középosztály és a parasztság. A munkásságnak is csak azon részét érinti, amely eléggé tudálékos és véresszáju ahhoz, hogy megbízhatónak lás­sák. A közösség alatt tehát egy sokkal kisebb klikket ért, mint az udvaroncokkal és tanácsadókkal körített német-ró­mai császár-OSZTALYHARC. A társadalmi osztályok egyhelyhez kötöttségét akarja megszüntetni. Mindaddig, mig a marxista ideológia uralom­ra nem jut. Ha ez megtörtént, minden osztályharcos meg­mozdulás lázadásnak minősül. Aki tehát egy marxista rendszerben Marx tanait alkalmazni akarja, — bitófára kerül. Nem meglepő, hogy a ‘megváltó eszmék’ e fajtáját csak géppisztollyal és kancsukával lehet a népekre erő­szakolni. A modern társadalmak osztálymozgása nem a marxi lo­gikára épül. A tehetség és ambíció mindég megtalálja az utat az érvényesülés felé. Arra azonban nincs ok, hogy e­­gész társadalmi osztályok vegyék a sátorfájukat. Vonulja­nak el a balfenéken. A munkásokból legyenek államtitká­rok, az állar- titkárokból munkások. Az uj külügyminiszte­rek beszéljenek és gondolkodjanak angyalföldi zsargon­ban, a régiek szellemi kifinomultságukkal menjenek vas­esztergályosnak. Egészséges rendszer nem tűzheti ki cé­lul, hogy az egyedok még véletlenül se kerülhessenek o­­da, ahol leginkább megfelelnek. A marxista rendszer állandósulása esetén már a máso­dik és harmadik generáció öröklési alapon lenne tagja a vezető rétegnek. A negyedik vagy ötödik generáció talán már meg is közelítené azt a szellemi színvonalat, amelyet a kiirtott előző vezetőosztály ért el.A fejlődés folyamatá­ból egy vagy többszáz évet ki kellene kapcsolni tehát csak azért, hogy a látszólagos igazságtalanság, a társa­dalmi osztályok nagy általánosságban való helyzetkötött­­ujra valóra váljék. A gyakorlatból tudjuk, hogy a vörös rothadás nem elég­szik meg osztálycserével. A szellemi kifinomultságot el kell seperni a föld színéről. Amig az, ha munkászubbony­ban is, de létezik, a hazug és ostoba jelszavak ’igazsá­gát’ veszély fenyegeti. A nép pedig nj urak jármába keni. Mohó és dnrva haj­csárok telepednek nyakára. Az évezredes fejlős minden eredményét magukról lerázó vörös fáraók. A kis ember, a nép kifosztására uj és kielégíthetetlen étvágyak születnek. A hatalmat már természetesnek vevő osztály helyébe ha­talmuktól megrészegült hatalmaskodók. ANYAGELVUSÉG ES A KÖZÖS TULAJDOH. Az anyag, mint földi élet kulcsa, a megelégedettség egyedüli forrása. Kezdő és végső cél. Az anyag, mint bál­vány, mint isten. Ez az egyik oldal, - a másik a közös tulajdon. E két elv összetevődése, egy helyben létezése annyira ostoba, hogy szinte fájdalmas. Az anyag boldogi­­tását, kizárólagosságát hirdetni és rávemi arra a kézre, amely az anyag után nyúl. A tulajdonszerzés és birtoklás természeti kényszerét jelszavakkal helyettesíti. A küzdére teremtett ember küz­désének irányát és mérvét hamis mechanizmussal akarja kijelölni. A szükségletek kielégítését Lenin, Sztálin, Ma­lenkov és Rákosi óriás méretű arcképeivel. Az isteni anyagot csak nem kezelheti a tudatlan nép . Egyedül csak a pártiskolákban kiképzett vörös papok al­kalmasak erre. így születnek a kolhoz parasztok, az éhe­ző munkástömegek. így születnek az ország anyagi erőfor­rását herdáló bolsevista oligarchák. Az anyag azért a népé marad. Nem eheti—ihatja meg, nem varrhat belőle ruhát, nem lakhat benne, — de az övé marad. Rákosiné, a ‘nagyasszony’ kalmük füleiben székelő öt karátos brilliáns függő a tied magyar testvéri Ha éhen is halsz, ha halálra is kínoznak a munkatáborok hóhérai,­­erről ne felejtkezz meg. Gazdag vagy I NINCS ISTENI Az anyagelvűséggel kéz a kézben halad az istentaga­dás. A kezdetleges népek is szükségét ftrzik annak, hogy le restek és imádják az Istent. Marx Károly és fiai tagad­nak. Évezredek Isten utáni vágya babona. A föld magától lett, a szellem evolució-De azért a marxista forradalomra szükség van. Minden magától lesz, csak éppen a marxizmus térhóditásáhoike 11 cselekvő, szellemmel hajtott cselekvő tett. Foor&daloml Ez az igazság relativitása. Egyik rég nem látott budapesti barátom jut erről eszem­be. Amatőr versfaragó voltHosszu verséből csak egy sza­kaszra emlékszem: Professzor Einstein a nevem, Eszem mindenkit túl köhög. Minden relatív, - még a sérv is... Es az abszolút itt röhög ________Ezen igazság igazában. Evolúció és a revolució. Ez az ellentmondás is megfér a többi ‘világmegváltó’ hazugság mellett. Az evolúció fokozatos átalakulás, a belső erők békés és lassú küzdelme afejlődés felé. Az ujitó forradalom, - a revolució - külső erő, erősza­kos átmenetnélkuliség. Mi elismerjük a forradalom létjogosultságát. Még pedig egy esetben, — egyetlenben. Az isteni eredetű természet- Hé'uTü-, hanem előfizető legyél! /Ve csak olvass, fizess isi

Next

/
Oldalképek
Tartalom