Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1954-03-01 / 12. szám
11.oldal / I.évf.12.szám / Magyar Végvár 1954 március ✓ / Zalai Kobzos László EGYÜTT BfcŐRE! Hangunk elvész a bántó zajban, mert mert kevesen vagyunk, ha baj van. Halál rostája az, mi még ránk maradt... Mit ér akarásunk csak a föld alatt? Mit ér a hősök legszebb áldozata, ha mást akar a fiú, mást az apa, mit ér, ha most sem tanult e nemzedék és viszály sarába fül a sorskerék?! Mit ér akkor minden próbálkozás, ha magyar a magyarnak árkot ás?!- Mégis vannak még zászlohordozók, halljátok magyarok a toborzott Bujdosok álma újra él! Együtt előre, egy a cél! Hitünk kigyul még a négy tájon, hogy tüzűnk bennetek is fájjon, kik tétlenek vagytok, mikor mi teszünkj kik kacagjátok cserzett, dolgos kezünk, kik mindent ócsároltok csak szüntelen, mig szemetekben bűnös a büntelen! '- Mégis, ha egyszer szivetek sajog, megbocsájtanak a jó magyarok... • A zászló alá, ki tisztult, jöhet,- csak az árulókra vetünk követ! Bujdosók álma újra él! Együtt előre, egy a cél! Leszünk sereg, kit az Ur vezet, ivadékoknak emlékezet; Meghordozzuk az írást, lesz fegyverünk, mellyel harcolni és dacolni merünk!- Ahol veszélyben a Nyelv, a Gondolat, oda megyünk'lemosni a foltokat! Oda megyünk, hol a halál fészke van, ahol a rontás Istennel perben van! Járjuk az utat, mely egyszer visszavisz, bár előttünk Bábel, annyi piramis... Gőg, rosszakarat lehet ellenünk:- Mit tehet akkor, ha együtt merünk?! Bujdosók álma újra él! Együtt előre, egy a cél! Szántunk, vetünk, hogy termés legyen igazságunk az emberhegyen. Mi tudjuk, ki-az ellenség, ki a barát - ügyünk tiszta, lelke az arcokba lát... Coriolanusoknak nem lesz itt talaj: kezükön magyar vér, ajkukon "davaj". Kik bitót ácsoltak hazánk romjain, gyilkosok itt is, jelük bár rózsaszin. f- Nyelvünk ott szent, hol a tett igazat szol és hazugság ellen halálig dacol! A közöny falát zúzza énekünk! Hegyen, völgyön, tengeren átmegyünk! Bujdosók álma újra él! Együtt előre, egy a cél! Az ellenkező oldalon van a Szabadság jan 30-i számában és a Népszava febr. 1—i számában megjelent vezércikk, amelyet egyéb okok miatt is megörökítünk, jelenleg és itt csupán abból a célból, hogy az amerikai magyarság, -újak és régiek - lássák, hogy milyen társasággal állunk szembe. Tessék csak elolvasni ezt az Írást és utána megkérdezni, kiki önmagától, saját lelkiismeretétől, hogy lehetséges-e, szabad-e a magyar gondolat képviseletét az olyan emberek kezére bizni vagy abban meghagyni, aki képes egy ennyire mocskos támadásra, egy ennyire lelkiismeretlen erkölcsi rablásra és utonállásra anélkül, hogy szempilláját rebbentené. Ha a magyarság, az amerikai magyarság válasza az, hogy igen, akkor nekem nincs többé egyetlen szavam. Ugyanakkor azonban a tisztességes magyarság nevében tiltakozásomat jelentem be a maa magyar gondolat, a magyar nemzeti eszme megbecstelenitése ellen. Amit mondottam a "Talpra Magyar" felhívásban, abban a bizonyos "piszkos kis nyomtatványban", a teljes egészében fenntartom, azonban nem bizonyítom. Teljesen fölöslegesnek találom, mert a Szabadság is, meg a Népszava is, napnál fényesebben bizonyította be ezzel a cikkel, hogy nemcsak minden soromban, de minden betűmben igazam volt. Sőt ők botor dühükben megtetézték az általam ellenük felhozott vádakat.' Ez a cikk, mint irásmü is'gyatra valami, logikája meg egyenesen csapnivaló, hiszen majd mindenegyes soruk megcáfolja az előbbi sort. Természetesen mindennek ellenére sem örültem valami nagyon annak, hogy igy "kiterítettek", azonban ez csak az első lövés volt, amelyre - megnyugtatom őket - jön a másik, de most már olyan oldalról, ahol nem lehet a levegőbe beszélni és minden bizonyítás nélkül avagy a bizonyítási szándék teljes hiányával csak vádolni, besározni, szennyben meghurcolni valakit. Lélekben, szellemben, elgondolásban, kivitelben, minden szempontból ez az irásmü azonos a göndöri, jellemtelen piszkolodásokkal. Mást nem is lehet várni tőlük. Az ilyen erkölcsi gangsztérizmus nem tántorít el célomtól. Nem volt váratlan, ennek jönni kellett, ebben a formában. Csak igy tudják. A magam részéről csak azt ígérhetem, hogy megyek tovább a magam utján, még hangosabban hirdetem, hogy ők a magyar gondolat sírásói, még csökönyösebben állítom, hogy sem nem alkalmasak, sem nem méltók arra, hogy naponként a magyarokhoz szóljanak és eljött az idő, amikor ennek a társaságnak odakiáltjuk: Móric, le a bakról! Aki jön velem, társam lesz a meghurcoltatásban, gyalázásban. A többiekkel nem törődök még akkor sem, ha szent megbotránkozásukban arcukat takarják is el.
