Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1954-03-01 / 12. szám
9.oldal / I.évf. 12. szám / Magyar Végvár 1954 március SZEMPONTOK •# Ónálló Erdély? Hozzászólás /Újólag visszatérünk az Ónálló Erdély kérdéséhez bizonyos szempontok figyelembevételével, amelyeket az Ónálló Erdély hiveinek kellett volna megfontolni, mielőtt a gondolatot az emigrációban nyilvánosságra hozták./ Tulajdonképen a harmadik alkalommal merül az emigrációban az Ónállo-Erdély kérdése. Először csak szájról-szájra adva, inkább csak ilyen vágyódást tükrözve került felszinre valamikor a II.világháborút követő párisi béketárgyalások idején. Má sodszor a Hungarian Book’Store katalógusában láthat tűk viszont e gondolatot, most már nyomtatásban. Harmadszor pedig az emigrációs lapok hiradásábol tudtuk meg, hogy az Erdélyi Szövetség legutóbbi new yorki összejövetelén újra és most már az eddigieknél határozottabb formában vetődött fel a gondolat, szinte azt a látszatot keltve, hogy az az egész Erdélyi Szövetség hivatalos célkitűzése. Sőt a terve ismertető szónok azt is közölte, hogy e gondolatot már a koraőszi , Ligonierben megrendezett protestáns konferencia is - mely nemzetközi jellegű volt tetszéssel fogadta. Szóval ma már nemcsak magyar, de nemzetközi fonalon is megindult a gondolat népszerüsitése. Es az a tény, hogy akadtak, akik ezt kérdést elég meggondolatlanul - szinte a magyarság megkerülésével - és merjük kimondani azt is, hogy nem is egészen becsületesen,már nemzetközi sikra is áttolták, parancsoló szükséggé teszi, hogy az Onálió-Erdély gondolatát, annak indokait és azok helytelenségét és káros voltát egy kissé figyelmesebben vizsgáljuk meg. Még akkor is, ha az előbb eiplitett meggondolatlan elővágás’ következtében egy kicsit késő is. Mert valójában mégsem késő még, bár tény, hogy a huszonnegyedik óra utolso másodpercében járunk . A fenti parancsoló szükség részbeni enyhité sére készült az alábbi áttekintés és fejtegetés.Korántsem azzal a szándékkal, hogy teljességre vagy csalhatatlanságra tartson számot. De tovább hallgat ni bűn lenne - s már nem is bűnpártolás.- Beszélni kell, tehát: beszéljünk. Beszéljünk és vizsgáljunk meg néhány eléggé jelentős szempontot, melyet az Ónállo-Erdély időszerűtlen hirdetői láthatóan elmulasztottak figyelembe venni.-»Bttí-Gróf Apponyi Albertet semilyen mai szempont bóli osztályozással sem lehetne talán a mai jobboldal intranzigensebb csoportjába sorolni. Tehát bátran, teljesen nyugodtan példaképnek tarthatná őt minden a szociáldemokráciától jobbra álló személy és csoport anélkül, hogy attól kellene tartania: a jobboldaliság vádja tehertételként nehezedik rá Apponyi örökségeként. Es,Apponyi Albert nem lepne rossz példakép. Mert jo magyar volt. Olyan jo, amilyen akkora szellemi felkészültséggel és lelki nagy I sággal párosulva ma talán nem is akad. Es ez az Apponyi Albert, a Trianonba küldött magyar békedelegácio vezetője, nem volt hajlandó aláirni a békediktátumot, mert volt államférfiul látóköre és - lelkiismerete. Látták az akkori magyar törvényhozók és politikusok is, amit Apponyi látott és érzett,hogy milyen veszélyes játék lenne a békediktátumot szó és megjegyzés nélkül elfogadni s ezáltal a magukévá tenni. Ezért a törvényhozás a békediktátumot csak -az erőszak hatására emelte törvényerőre és az er-ről szóló törvényt gyászkeretben jelentette meg. Ezzel a megcsonkított, letiport, agyongyötört magyarság kifejezésre juttatta, hogy nem ismeri el semmiféle országcsonkitó irányzat létjogosultságát. Es ezt a hősi, történelmi jelentőségű és a jogos magyar igények egyik sarkalatos pontját képező kiállástszinte arculcsapja az Erdélyi Szövett ség, amikor olyan akciót ajánl és kezdeményez, amely a magyar területi egység magyar részről való megbontását eredményezi. A hivatalos magyar külpolitika - a fentiek egyenes következményeként mindig a revizio alapján állt. Tekintet nélkül arra, hogy a,kormányzat liberális vagy nemzeti irányú volt. Es a revizios politikát a magyar nép mindenkor egységesen támogatta. E sarkalatos magyar politikai elv tehát a népakarat hü kifejezője volt. Es ettől a teljesen egységes felfogástól csak a ”felszabadulás" utáni hivatalos irányzat tért el, mely mindent lerombolandonak tartott az előző időkből. Ha az emigráció eme népidemokratikus kormányok felfogását fogadná el, saját maga alól húzná ki az erkölcsi alapot, nem is beszélve arról, hogy akkor az emigráció tagjai annakidején indokolatlanul hagyták volna el az országot, illetve maradtak volna tőle távol. Ha vi-szont szemben áll eme kormányok felfogásával, akkor nem fogadhatja el abból a legrosszabbat és a nemzetre legkárosabbat: a jogos igények feladását. Tény az, hogy az emigráció túlnyomó többsége nemcsak nem fogadja el eme kormányok felfogását, de nem is tartja törvényesnek létezésüket. Ebben az esetben pedig nem tehet mást, minthogy minden erejével a hivatalos magyar külpolitikai irányt képviselje s ez a területi revizio. Erről senkinek sincs joga lemondani. A revizios politikát vallotta magáénak - a helytelenül u.n. anyaország lakóin kivül - a kisebbségi sorsba taszitott magyarság is. Persze,ők ezt nem tehették - érthető okokbol - olyan nyiltan, de hogy ez égett bennük, az cáfolhatatlan tény. Annál is inkább, mert a kisebbségi sorsban élők áruloknak tekintették azokat - és erre bőven lehetne példát felsorolni - akik az uj urak szolgálatába szegődtek közülük. (folytatás a 12. oldalon.)
