Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1953-12-01 / 9. szám
lOróldal Magyar Végvár 1953 december feküdt a klinikán. Alig tudta kibetüzni fiának kinyomtatott teljes nevét. .0 pedig odaadta volna az újságokat az egykori falusi szombat estékért, szivesen. De a szomorú kor rótta barázdák többé nem simultak ki a kedves arcon, sem az ifjúság meggypirosa nem tért rája vissza. | A városi temetést nemsokára a falusi követte Kökény ur megirta neki. - Hazajövetele után szegény apádat erősen leteritette lábáról a keserűség. Be-j tért hozzám s mire észrevettem volna, akkora nagyot; ivott, hogy menten elterült. A törődött kis köror-j vos csak legyintett. Sok szomorú embert látott igyj meghalni. Éjfélig kint maradt az öreg cinteremben. Elbúcsúzott az idő örök ölében nyugvóktól. A cinterem kapujában köszönt Krisztus Urnák, aki bádogba rejtezve őrizte övéit. Hég egyszer végigment a falun, a felvégen üresen szunnyadó zsindelyes házig. A mályvák és muskátlik kövéren aludtak az éjszaka mélyén s a házban a kihűlt, kormos tűzhely ásított, mint egy nagyon fáradt, gethes ember. János felszi tóttá a tüzet, a kesernyés füst eláradt az alacsony1 gerendák alatt. Tudta, hogy búcsúzik a falutól, töb bé sose látja. A pitvarból még elnézett a nádas fe-J lé, a békák éjjeli hangversenyt adtak, azégbolt úgy terült az aluva pihenő világra, mint egy varázsló köpenye, mely alatt alnyugszik az emberek tülekvé se s csillapul a dolgok nyughatatlansága. Ekkor már azt is tudta, hogy vadrécét sem fog soha elejteni. II. Volt azért diadalma is Jánosnak. A nevét is ismerték. Kávéházba járt és elismert férfiakkal vi tázott. A tárgyaláson felmentették. Pár az ügyész váltig kötötte az ebet a karóhoz, hogy a társadalrend ellen való izgatás miatt elitélteti. Mert a vádlott újságban merészelte megírni, hogy megbukott az a társadalom, amely börtönbe csukja a péküzletet megdézsmálot, az éhes kis lakatosinast. A pénzt azért most is űzte.Minden garast két szer is megszámolt. Mert annak idején ott a zsinde lyes házban utoljára meggyujtott tűznél elhatározta, hogy egy fokkal mégis feljebb lép. Tágas faházat épit, messze a város szélén elnyúló domboldalon egy kert közepén. Faházat, mert az szép és olcso. S mert mindenki másnak kiismerhetetlen módón, mégis csak az elhagyott falura emlékeztetné. Talán a holt dolgokban mindig is jelenlévő titokzatos jelentés miatt. Talán, mert a fenyőgyanta havasi illata a pihenő órák minden percében szeliden emlékez tetné nemzetségére, erdőlő atyafiaira. Akiknek meg-, fogyatkozott állapotára tízszeresen gondolt. Es azt akarta, hogy a fia is tudjon a havasi népről s él jen majd érte. Mert ebben az időben már el is határoztak Er zsébettel, hogy házasságra lépnek. Ugyan nem ment simán, mert a szülők olyan fajtájú népek voltak, akik feledték, hogy faluról kerültek beljebb a városra s feljebb az élet hálán-' dó kosztosainak sorában. Azt mondták, ha igy lesz, egyetlen párnát sem adnak ki a kelengyéből. - Nem baj, majd szalmavánkoson hálunk, csergével takarózunk, csak angyalról álmodjunk, mig testi formájában is megérkezik. A faházat megtervezték az utolsó szegeletig s Erzsébet nagybácsijában cinkosra találtak. - Küldök én nektek olyan fenyőt, ami koronája a havasnak, - mondogatta nekik a vén gavallér agglegény. ’ Egyszer, mikor dolgaiban bent j4rt a városban, elvitte őket vacsorálni. Zenét hallgattak, utána sétáltak egyet a folyóparton. Akkor a húga kért még tőle valamit. - Aztán küldjön pékünk, A- dám bácsi egy szép, szelid kis őzet...És ekkor igazában is látta, amint a finom kis állat, mint egy oltalmukra rendelt j o' szellem, sétál a sürü-zöld kertben s kerüli, hajnali ködben és alkonyi párában, egyre csak kerüli a házat... János ránézett és soha ilyen bársonyosan szépnek nem látta menyasszonyát. III. Nem lehetett tudni, hogy az idő száll-e repülőgépbe a sebesség okáért, vagy ők repülnek, el'merülve végtelen hullám közegében. Fogytak a hetek, ellibbent illanó, szétfoszlo fátyola évszakoknak s egy szeptemberben csak azt látták, hogy déli irányban elhúztak az eddigi katonák. Jöttek mások, akiknek egyenruháját eddig nem látták, de velük egy nyelvet beszéltek. Már ez is elég volt a szeretethez,(virághoz és könnyhöz. Mert az áradt,mint a patak. Es nem is kisebbedett semmit sem a szeretet, de kisvártatva rájöttek a népek, hogy rég látott rokonok között is lehetséges a veszekedés. János éppen részt vett benne, mert lelke szerint hitte, hogy az igazságért küzsdölődik. Különben is úgy vélt?, azért születik a halandó ember, hogy rendet és harmóniát teremtsen maga körül. Kinek-kinek ameddig elér a szava (és a karja. S igy érdemelje ki részét az örökkévaló fényességből. így történt, hogy többször elhivták tanácsba is. Ilyenkor erősen szólott s ezért a más néze"tü rokonok erősen haragudtak. Többé nem igen hivták. De ő ezeket újságba is megirta. A kávéházban, a szomszéd^asztalnál ülő ügyész rebelliórol példázgatott. 0 meg egyene> sen előtte, paragrafus-cirkusznak taksálta a törvény házát. Maga se tudta, hogyan tévedt erre a nyelve, mert gondolni, bolhacirkuszt gondolt... Akkortájt kezdték terjeszteni róla, hogy elhigultak az Írásai, mert nem is az igazságért, csak pénzért ir. Nem törődött vele. Elnézett a nagytemplom irányában, hátat fordított az ujdon-kent ügyész-basának, Erzsébetre gondolt, a mindenesti találkozóra, a faházra, amelyben megjön majd méz-sürüje az írásnak. S ha a szemét kissé összehunyoritóttá és hátradült székén, finom bokája, remegő, kecses kis őzet látott egy duslombu kertben. Az őz a felhők felé fordította fejét. Megállt, szimatolt, neszeit. Bizonyosan üzenetet kapott a havasról. Talán nem is lett volna semmi baj, ha nem fordítják ki megint a világot, mint egy rossz gubát. A bomba-esőzés volt a legrosszabb. Elsöpört asszonyt, gyereket és házat.
