Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)

1980-06-05 / 21. szám

1980. JÚNIUS 5. MAGYAR ÚJSÁG 5. OLDAU T. Dombrády Dóra: / „ WASS ALBERT CLEVELANDBEN Május 18-án a Magyar Társaság rendezésében társas­ebéden üdvözölte a clevelandi magyarság Erdély nagy író­ját, az Erdélyi Világszövetség elnökét, Wass Aibertet. Erdély ma az elcsatolt területek közül a legkétségbeesef­­te’bb állapotban van. Érte csak mi, emigráns magyarok te­hetünk valamit. A Ma gyár Iársaság nevében dr. Nádas János üdvö­zölte Wass Alberte t és a megjelent nagy számú közönséget. Az ebéd előtt nt. Juhász Imre, a nyugat-oldali magyar evangélikus egyház lelkésze mondott imát. Az ebéd után dr. Somogyi Ferenc egyetemi tanár, az Ár­pád Akadémia I öli lkára üdvözölte Wass Albertet, az Ár­pád Akadémia társelnökét és mint az 1979 év legkiválóbb magyarját. Az Árpád Szövetség nagy arany díszjelvényét Vargha Sándor adta át. Az Erdélyi Világszövetség clevelandi Hölgyszervezete nevében T. Dombrády Dóra elnök üdvözölte az Erdélyi Vi­lágszövetség elnökét, kiemelve bátor kiállását, kitartó har­cát Erdélyért és átadta az Erdélyi Világszövetség céljaira a Hölgyszervezet adományát. YVass Albert az Erdélyi Világszövetség elnöke Erdélyről és az érte folyó munkáról beszélt. Értékes beszédéből közöl­jük az alábbiakat: Az utolsó esztendőkben úgy kezdtem érezni magam, mint az a bizonyos utolsó bölény és ezért rendkívül jól esik itt lennem ma. Látom, hogy vagyunk utolsó bölények még. Köszönöm az ünneplést, azonban nem azért jöttem ide. Né­hány komoly szót szeretnék szólni, sajnos ha tréfára akarnám yenni, azt mondanám, egybeesik ez is böíénységünkkel. Az emigráció válságára érkeztünk, akár beismerjük, akár nem, sorra kivénülünk. Az emigráció az egy olyan embercsoport, mely idegen földre menve át, a haza és nemzet céljaiért kjizd. Mi, akik itt vagyunk, ezt becsülettel igyekeztük végez­ni, de sajnos az idő telik. fí Az, hogy valaki magyar itt Amerikában, még nem je­lenti azt, hogy a magyar emigráció tagja, mert aki nem kép ­viseli a nemzet érdekeit, aki nem szolgál egy célt idegen or­szágban, az áttelepedett magyar, az kivándorolt magyar. És bármivel is próbáljuk hitegetni magunkat, sajnos az az igazság, ha nem történik valami hamarosan, mához 100 esztendőre nem lesz ebben a városban annyi magyarul be­szélő ember, hogy megtöltse ezt a terület. Ha tehát célt aka­runk szolgálni, emigránsok kívánunk lenni, amíg élünk, len nünk kell valamit. Ez a valami olyan, mint a kétágú szigony, melynek egyik ága az, amit én már 20 esztendeje hirdetek, jóvá lenni azokat a mulasztásokat, amiket elődeink követtek el. amikor engedték, hogy magyar-ellenes könyvek során be­folyásolják Amerika, Anglia, Franciaország népét mi elle­­■júünk. Amikor nem törődtek azzal, hogy az amerikai iskolá­ban mit tanítanak, az amerikai egyetemeken hogyan adj ák ,glő Magyarország történetét. Mindezt nekünk kell kijaví­tanunk. Isten segítségével és hűséges, magyarok áldozat- Tcészsége során ezt már úgy, ahogy kijavítottuk. A szigony másik ága fontos most, amit olyan nehéz elmagyarázni azok­nak, akik Európa politikai rendszeréből jöttek át ide. Nálunk Európában annak idején a külügyminisztériumok voltak a­­zok, akik a külügyi kérdésekben döntöttek. Itt minden ma­gyar azt gondolja, a State Department az a hivatal, ahová nekünk mennünk kell, s ezt szeretném egy pár szóval meg­magyarázni, hogy ez itt nem úgy van. A State Dcpartmenl­­ben 1 űzetett tisztviselők vannak, akik azt teszik, amit a kor­mány parancsol. A kormány pedig nem a Fehér Ház annyi­ra, mint a Kongresszus. Ha tehát szavunkat akarjuk hallatni és befolyásolni a politika menetét.Akkor mindegyikünk be kell építse magát a politikai életbe oly módon, hogy azok a képviselők, akiket önök innen Washingtonba küldenek, tisz fában legyenek azzal, hogy a magyar szavazó polgárok jó­voltából kerültek oda. Ez az a nyelv, amit ebben az ország­ban megértenek. Ha egy képviselőt küldök Washingtonba, ahhoz én elmehetek éjjel-nappal, ágyból kiverhetem a tele­­lonnal és megmondhatom neki a véleményemet, ezt ő köte­les zsebrevágni, és ha azt akarja, hogy újra megválasszák, igyekszik a kedvembe járni. Én mint lloridai polgár nem me­hetek el az önök szenátorához, mert kinevetnek. Ezt minde­­, gyikürtk a maga helyén kell elvégezze. Ez nekünk nemcsak jogunk ebben az országban, hanem az amerikai alkotmány alapján kötelességünk is, hogy megmondjuk, mi a vélemé­nyünk és ajánljuk fel tudásunkat, hozzáértésünket az ország segítségére. Amikor azt mondom: az ország segítségére, pontosan ezt értem alatta: Ha az első vagy második világ­háború előtt lettek volna itt nagyobb tömegben olyan ma­gyar származású állampolgárok befolyásos helyeken, akik meg tudták volna értetni a kormánnyal, hogy Közép-Euró­­pában és Kelet-Európábán beavatkozni nem szabad, meg­kímélhették volna ezt az országot rengeteg kártól Mert a má­sodik világháborúban senki sem nyert, csak a kommunisták, mindenki más csak vesztett. Itt kell kitérnem arra is, hogy nem baj,ha mi magyarok, akik itt vagyunk együtt, különböző utakon haladunk, ha van­­nak köztünk demokraták, vannak republikánusok, ez rend­ben van. Ez a helyes, hogy minden vonalat megpróbáljuk, ■mindé vonalon igyekezzünk befolyásolni, amint lehet, Most ebben a történelmi pillanatban, amiben élünk, Erdély hely­zete az, ami előtérben van, mert >—amint az előbb mondtam, — mához 100 évre nem lesz annyi magyar, hogy megtöltse ezt a termet, ez vonatkozik Erdélyre is. Ha nem teszünk va­lamit, ha nem sikerül tenni valamit, mához 100 esztendőre már nem lesz reá szükség. Vannak közöttünk olyanok, akik azt mondják, hogy nem szabad nekünk ma arról beszélnünk, hogy Erdélyt csatolják vissza Magyarországhoz, hanem el kell fogadnunk a jelen állapotot, ahogy többen mondják: Erdélyben magyarul be­szélő románok élnek és ezeknek a magyarul beszélő romá­noknak emberi jogaiést szálljunk síkra. Azokról elismerem, hogy pillanatnyilag segíthetnek, azonban Erdélyről lemon­danunk olyan bűn lenne, amit az Úristen nem bocsáthat megl A mai világban különösen sok súlyt helyeznek arra, hogy mindent úgy neveznek: “geopolitikai egység”. A Kárpátok medencéje ezer esztendős geopolitikai egység. Amikor én az amerikaiaknak meg kell magyarázzam az erdélyi kérdést és azt. hogy mint józanul gondolkodó ember miért' ragaszko­dom ahhoz, hogy bár kevesebb magyar van Erdélyben, mint vitéz Nagy Lajos: CSAK A FEJÉT, SZÉKELY! ... Fegyvert é vitézt éneklek ... Vergilius — Folytatás —< Történt, hogy az egyik júniusi napon irtózatos erejű vihar söpört végig az égnek ugró hegyek között. A vihar múltával az erdei munkából hazatérő favágók egyik villámsújúilta hatalmas tölgyfa alatt egy halott embert találtak, akit a raj­ta látható égési sebek szerint a fára sújtott villám ölt meg. Krizbai Andrást egyik társával vezényelte ki az őrsparancs­noka a hulla kilétének megállapításával egyetemben a szük­séges nyomozati eljárás foganatosítárára. A fa alatt talált hulla román volt a ruhája után ítélve, de nem Gyimesbükk­­re való. Az ottani lakosok közül senki nem ismerte. Beszál­lították a hegyoldali temetőben ilyen célra használt deszka bódéba. Krizbai kívánságára lemeztelenítették és ruháját a leg­apróbb részletekig átvizsgálta, annak bocskora kétszeresére varrt talprésze alatt vékony hártyapapírt talált. A papíron láthatólag nem volt feljegyzés. Eszébe jutottak a nagyváradi altiszti iskolában tanultak, hogy a kémek és hírszerzők lát­hatatlan tintát használnak, ami jódgőz hatása alatt válik láthatóvá, A leletről nem szólt senkinek, még az őrsparancs­nokának sem tett jelentést. Ellenben a hazautazni készülő gyógyszerész após-jelölttől jódkristályt kért, amit az postán el is küldött neki. A villámsújtott egyénnél talált papíron tit­kos jegyek voltak láthatók, illetve jöttek elő a jódgőz haiá,­­sára. Krizbai csendőr ezzel nem lett okosabb. Most már mi mást tehetett, jelentette az esetet őrsparancsnokának, aki a titkos jelekkel ellátott papírt elküldte Csíkszeredára szárny­parancsnokának azzal a hozzátoldással, hogy Dirlea Vazul az áfltólagos kiszuperált román százados a hulla megtalá­lását követő napon eltűnt szülei lakásáról. Pár nap múlva megjött Szeredáról a szárnyparancsnok, Kurhéja százados, aki most már szóbelileg is figyelmeztette Krizbait, hogy Románia az Osztrák-Magyqr Monarchia szövetségese és rossz néven vennék odaát Regátban, hogy egy harctéren sebesült tisztjüket, aki bár erdélyi születésű, román haderő tisztje volt, haszontafansággal zaklatnák, el­­etve gyanúsítanák. Krizbai jó minősítésű csendőr. Közeljö­román, mégis vissza kell csatolni Magyarországhoz: mindig ezzel a hasonlattal elek: ha valamilyen történelmi katasz­trófa folytán DéhFIoridát Kubához csatolnák azért, mért ott sok a spanyol, vagy Észak-Eloridát Mexikóhoz Csatolnák ugyanebből az okból, most az amerikai, aki ott ragadt, az kisebbség, mit szólnának hozzá? A valóságban az az ameri­kai, a többségről leszakított nemzeti csoport, amit egy idegen' ország járma alá hajtanak. Pontosan ez történt velünk. Er­dély magyar föld volt.ezer éven keresztül, saját hibánk foly-j tán bevándoroltak oda a románok, mint ahogyan a kubaiak jönnek, elszaporodnak, s azon a címen, hogy elszaporócltak, Kubához csatolják Floridát. Egyforma igazságtalanság nőin a kettő Egyet azonban meg kell értenünk, nekem éppenúgy nincs jussom arra. ha valaki csak emberi jogokról beszól, hogy azt hazaárulónak mondjam, minthogy neki sincsen jussa ar­ra. hogy engem irredenta fasisztának nevezzen, azért'Kiért én Erdély visszatérésért küzdők. Ha ők eredményt érnek el, hogy kevesebb magyar pusztul el a következő esztendőkben' több iskola nyílik meg, megemelem a kalapom előttük, de az nem jelenti azt, hogy én feladom az elvemet, mert ha én ezt megteszem, akkor az erdélyi magyarságnak vége van. Ezt tudnunk kell, nekik is tudniuk kell. A munkánkat nehezítik azzal, ha útón-útfélen Iefasisztáznak minket, irredentfznak, ez nagy politikai éretlenségre mutat. A mi feladatunk jelen pillanatban abból áll, hogy képviselőinket és szenátorain­kat befol yásolni kell. Ha jól megszervezzük, biztos vagyok benne, valamit el tudunk érni! Ugyanakkor azonban szívósan, kitartóan és szünteleT nül ébren kell tartanunk Erdély őslakosságának nemzeti egy­séghez való jogát. Úton és úth Jen hangoztatni kell, hogy Erdély magyarsága nem kisebbség, hanem egy nemzettest, egy nemzettömb, amit leszakítottak a Kárpát-medence több­ségét képező magyar nemzet testéről. Ha ezt megtesszük, be­le iktatjuk a köztudatba, nem éltünk hiába. Itt van mellettem washingtoni megbízottunk a kongresszus felé. Meg fogja kérni önöket arra, hogy mindenki írja alá, hogy nem nyug­szunk bele abba, ami történt. Én mint Erdély szülötte, egy szólás alatt nőttem fel, ami azt mondja: sok beszéd szegény­ség. Fogjuk meg egymás kezét, és tartsunk össze, ne feled­jük azt, hogy miért vagyunk itt. Mirt? Azért vagyunk, hogy meggazdagodjunk, hogy házunk legyen ,—- ha beásnak a föld alá, mindegy lesz, volt vagy nem, mert az Úristen egy felelő­séget ruházott avállunkra: mi képviseljük a szabadíöldön a magyar gondolatot, a magyar eszmét, és amit képviselünk, azt ki kell mondanunk, még ha elevenen nyúznak is meg miatta. % Követelnünk kell, hogy az amerikai kongresszus ne hosz­­szabbítsa meg Romániának a kedvezményt mindaddig, amig eleget nem tesz a helsinki megállapodásnak, a békeszerző­désnek, amig nem adja meg a magyarság teljes önkormány­zati jogát,amíg nem adják vissza a magyar iskolákat, a könyvtárak könyveit, levéltárak anyagát a magyar egyházi kezekbe. Arra kérek mindenkit, hogy levelekkel ostromolják a képviselőjüket, szenátorukat, ahol vannak, hogy el tudjuk érni, hogy egy évre felfüggesszék Roániának a kedvezményt. Beissenin Ilona az Erdélyi Világszövetség washingtoni megbízottja komoly munkát végez. Október óta minden e­­gyes képviselőnek az irodájában átadja a Transylvanian Quarterly - szemlét. Ft. Kótai Zoltán dr. a Magyar Újság főszerkesztője zá­ró imában kérte az Istent, hogy egységes magyar lelket ad­jon szívünkbe, hogy mindegyikünknek az egész ország szen­vedése fájjon. A székely himnusz és a Magyar Hiszekegy elmondása után véget ért lélekemelő ünnepség. Hitben és magyar öntudatunkban megerősödve, emigrá­­ciós hivatásunkban bízva indultunk, el a hétköznapokba, hogy a haza és nemzeti céljainkat segítsük: Erdélyért és népéért dolgozzunk. vőben őrsvezetői előléptetést kap —< törődjék az orvvadászok­kal, birkatolvajokkal, de haggyon bkét egy baráti állam tiszt­jének. A szárnyparancsnok úr befejezvén a szemléjét, visz­­szatért Szeredába, Krizbai pedig törte a fejét, hogy miért kötött az oláh kapitány olyan gyorsan nyúl-cipőt. Tetézte gyanúját, amikor fülébe jutott, hogy a lelépett kapitány é­­desapja pénzé akarja tenni minden ingó és ingatlan vagyo- I nál és fia után szándékozik települni, illetve kivándorolni Regatba. Krizbai elgondolkozott az öreg Dirlea szándéka felett, és úgy vélte, hogy megpróbálja a kivándorlási szán­dékáról lebeszélni. Még a vándormadár }s .felkeresi régi fész­két, úgy vélte, hogy a levegővé vált román kapitány is meg­próbál szüleihez visszatérni ég akkor talán... sikerül horogra keríteni. Átment az öreg románhoz és egy-két pohárka fe­nyővíz mellett sikerült eltéríteni elmenő szándékától. Jó módos ember vagy, domnule, mondta az öregnek Krizbai. Itt nem bánt senki. Fiad elment, nem csinált semmit, amiért olyan titokban el kellett volnafüstölnie. Majd visszajön. A jó gyermek megkeresi szüleit, bárhová is vessé a sorsa. Kriz­bai beszélt és az öreg Dirlea elérzékenyúRe simogatta bo­zontos szakállát. ,,■>..! Domnule Dirlea nem ment át fia után a Regátba. Megmaradt Gyimesbükk leggazdagabb polgárának és mintha mi sem történt volna náluk, az egyik nap tolta a má­sikat. Egy napsütéses hétfői napon, mint a derült égből a vil­­! Iám futott végig a hír . . . Előtte való nap, azaz június június 28-án, Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét feleségével együtt Szarajevóban meggyilkolták. A levegő tele volt bizonytalansággal. Senki sem tudta, mit hoz a jövő. Július első hetében a Korona Uradalom otta­ni erdészénél, ahol Krizbai menyasszony-jelöltje szokott nya­ralni, nagy házi mulatságot tartottak. Az erdész ötvenedik születésnapja alkalmából, amikor is az Erdőigazgatóság er­dőmesterré léptette elő Krizbai nem tudott elmenni a mulat­ságra, mert őrsvezetőjét helyettesítette, aki családjával együtt kolozsvári rokonainál tartózkodott. A mulatságot követő nap amikor egyik szolgálatba induló járőrét igazította el, kopog­tattak az őrsiroda ajtaján. A belépő öreg Dirlea egy iratcso­mót adott át Krizbainak azzal, hogy az erdész istállójában a szalma között találta, amikor a tökrészeg tanítót a lakására fuvarozta. Elsőben azt hitte, pénz van a kopertában, mondta Krizbainak, de valami furcsa szerzet írhatta, mivel ő még o- Iyan betűket nem látott. Krizbai rögtön látta, hogy titkos í­­rással van dolga. Megkínálta az öreg románt egy szivarral, amit az rögvest kettétört és bebagózta s utána sűrű hajlon­­gással és domnulezással eltávozott. A talált iratcsomagot még' aznap elpostázta Szeredára a számyparancsnokságra. Mintha az egész.világ megbolon­dult volna. Vadabbnál vadabb hírek jöttek a nagy hegyeken át, erőlők és pásztor népek száján keresztül. Háború lesz, de még milyen! A muszka cár! .megüzente Ferenc Jóskának, hogy elkergeti Becsből. Petár, á. vén szerb király hadaival megindult felfelé a Duna mellett,: hogy valahol még a gráni­­con innén találkozzon a muszkákkal.: A Regátból jöttek új­ságolták, hogy a román testvérek nem fognak háborúskodni, ők békében akarnak élni. Ez útóbbin Krizbai jót nevetett, a-f mikor fülébe jutott a hír. Békében a román?! Sakálok ezek, őrsvezető úr, mondta Iváncsonynak, sakálok. Azt várják, hogy merre fordul a hadiszerencse és'akkor a nyerő oldalára állnak! '■> d 11 \u> - ) Újra tömték a pipájukat és újra rágyújtottak. Krizbai előtt a karikázö pipafüstön át újra megeleve­nedtek a kraszniki, ivangorodi, lembergi és a szörnyű téli csaták a Kárpátokban'. Mintha belelátott völna a jövendőbe, szótagolva mondta, hogy úZ imént kidobott dászkáldászkál nem hazudott, mert ő, mármint Krizbai biztosra veszi, hogy az oláh támadni fog, és pedig Erdélyre! Bécsben és Pesten az urak még mindig , hisznek a románok szövetségi hűségé­ben. Már két éve, hogy dörögnek a fegyverek és hull a drá­ga magyar vér, s az oláh szövetség ide, szövetség oda, cigány kupec módjáa alkudoznak a mi bőrünkre. I isza István és általában a magyarok elfelejtették Horát, Kloskát, Zalatnát, Nagybányát, az ártatlanul legyilkolt magyarok sok ezreit, a­­kiknek haláláért nem a félvad oláh hordákat, hanem a Bécs­­benlélek nélküli uralkodót is el lehet marasztalni. A mi u­­raink nem ismerik a románok mentalitását. Hiába tanulták magas fokon történelmünket, ahol az oláh mindig mint áru­ló és sohasem mint barát szerepel a magyar népünk zivata­ros évszázadaiban. Itt van ez a vén gazember Dirlea. Háza, földjei és tulkai vannak, a legmódosabb ember a faluban. Két fiát taníttatta ki magyar iskolákban, hogy utána átküld­­je őket Regátba a román király szolgálatára. Katonák, akik csak az alkalmas pillanatot várják, hogy szülőföldjükre ront­sanak meghálálni annak irántuk tanúsított jóságát! Ez az al­­talánis oláh mentalitás! Öleld meg barátodat, de ha valaki egy fél léj-jel többet igér, áruld el és hagyd magára . . . Sajnos ez az igazság s ami még sajnosabb, hogy uraink ezt nem akarják tudomásul venni. A pipák kiégtek. Már nem jött belőlük a császárszakállas régi generálisok fényké­pét megbarnító dohányfüst. Krizbai felállt a legénységi asz­tal mellől, Ivácsony őrsvezető is követte példáját, bement az őrsúodába dolgait végezni. Krizbai kiballagott a tenyérnyi kis konyhakertbe. Regát felől millió apró.Ezüstszínű bárány­húzott Erdély belseje felé. Mintha egy óriási láthatatlan kéz hajtaná őket a közelgő veszély elől. Elnézett az égnek ugró nagy hegyek felé és mint a magasságokban futó apró bá­rányfelhők, gondolatai Balázsfalvára futottak. Vajon hol lehet s mi történhetett szíve szerelmévé, llenával? Lengyelbe kapott tőle két tábori lapot s utána semmit. Elhallgatott. El­határozta. mihelyt kissé kifújja magát, szabadságot kér és leutazik Balázsfalvára. Rózái mama kárálása zökkentette vissza a valóságba. Egyik bihari népfölkelő a káposztát ka­rózta meg. ’’Fene a kentek gatyaüllepibe, hát Biharban lú­­sóska terem a kertben, hogy tekigyelmed nem tudja megkü­lönböztetni a paradicsomot az káposztától? és a kezében tartott nyírágseprűvel végighúzott az ügyetlenkedő bihari hátán. Az öreg csontok észrevették Krizbait, és ki így, ki úgy igyekeztek haptákba vágni magukat, amennyire azt a hatvan felé járó, munkától elnyűtt izmaik engedték. Krizbai lekezelt velük. Megkínálta őket szivarral, amit azok tisztességgel kö­szöntek meg mondván, hogy ők soha nem éltek ilyen urak­nak való trafikkal, inkább a bagónál maradnak. Pár percnyi beszélgetés után Krizbai előtt emberi sorsok-tragédiák kon­túrjai rajzolódtak ki a metszőén éles erdélyi levegőben, ott a gyimesbükki m. kir. csendérőrs csipetnyi konyhakertjében. A Galíciából bevándorolt, a havasokról Ieszüremkezett o­­láhokból lett magyar földes urak embertelen igájában meg­görnyedt bihari népfelkelőkön keresztül látta meg a nagy magyar tragédiát az élet gyökerétől, földjétől kiforgatottak sanyarú sorsát. Négy elvénült csont, I. Ferenc József csá­szár-király egykor daliás katonái, újra angyalbőrbe bújtatva sóhajtozták el életsorsukat. Földjüket és kicsinyke viskójukat elkonfiskálta az adóvégrehajtó.. Melyikük béres, igáskocsis, vagy a váradi káptalan birtokán mezőcsősz. Az egyik fia, premysli várában került orosz fogságba, azóta sémiéi hír felőle. A másik fent az olasz fronton valahol a görzi hídfő­ben alussza örök álmát, és így tovább. Zubbonyuk zsebéből előkerültek a hazulról kapott csupa sirám levélkártyák. Se­gélyt még nem kaptak az asszonvnépek, pedig immáron más fél éve, hogy fegyverbe szólították a családfenntartót. Dorm nule Szavú a jegyző legelni küldi az otthon maradottakat. Elhiheti, őrsvezető úr, mondták Krizbainak, sokkal jobb a­­zoknak, akiknek már meghótt az asszonyuk, mert nekik már nincsen ilyesmire gondjuk ... Krizbai félbeszakította a jeremiáclákat és beparancsolta őket az ebédhez. Ebéd után megszerkesztette a szabadság kérelmét. Örsparancsnoka aláírása után elsétált vele a pos­tára. Gondolatban már Balázsfalván járt és előre elképzelte azt a meglepetést, amit Ilenának okozni fog, amikor váratla­nul betoppan hozzá. Regát felől sötét felhők gyülekeztek. El­űzték maguk elől a játékos ezüstszínű bárányfelhőket. Az Is­ten is az oláhoknak kedvez, morfondírrozott magában. Elta­karja őket sötét terveikkel. Délután, kapták a hírt, hogy az erdészt a Hársas tetőn agyon lőtték'. Örsparancsnokával e­­gyüti: sietett a tett színhelyére. Még jóformán ki sem Ieheg­­ték magukat a meredek Hársas megmászása után, amikor Mitru a kisbíró jött az újabb hírrel: az erdészházat még­gyújtották! Szerencsére az erdész Felesége és leánya bpnt voltak a faluban, s így életben nem esett kár! Két hosszú gyertyánfa rúdból összegallyazott saroglya-félén lehúzatták az agyonlőtt erdész hulláját a meredeken, a völgyben vára­kozó kocsin elvitték utolsó útjára. Utána sietve mentek a le­égett erdészlakhoz, ahol a siránkozó családon kívül éS még füstölgő üszkös gerendákon kívül senkit nem találtak. Zii*cí­­t^r nem volt, így villámcsapás sem lehetett. Az érdéskríé sze­rint ezen a napon hideg zsendicét ették, nem főzték, így tűz sem volt rakva. Egy darabig keresgéltek az üszöggel vegyes hamuban. Az egészen vagy félig elégett bútorzaton és ruha maradványokon kívül egyebet nem találtak. «es-«!»«» Mi» «Mr#S)r«W)r FÁRADT ÖREG Kora reggeL az utcán, botjára táníaszkodva, sétál az öreg úr. Szomszédja megszólítja: ;,yj.v„,'T ■ ' -2 Jó reggelt, öreg úr! Hogy érzi magát? "/ mÍ Nem nagyon jól! — válaszol fáradt hangon.Tudja azelőtt minden reggel körüljártam reggeli «»lőtt ezt a ház­tömböt, de mosti már félúton olyan, fáradt vagyok, hógy vissza kell fordulnom... , , AZÉRT... > Az éh feleségemnek nem volt még semmiféle For­galmi ‘balesete. Nem Volt baja a rendőrséggel, nem ^aRPtt tikettet..'.- /'ír:'".. í *-.»••• ü ehd j,; .p, j :bni»*Ní ö -tiieoi ^ Ügy látszik; kitűnő vezető lehet..., . nőink,r> i—- Azt nem mondhatnám! De nem kapta még, n^eg ,a hajtási engedélyt! ... h;yinétnr.tffir> '! - '' T'/1" ‘ FRANKFURTBAN ' l 1 A frankfurti színházban Gofethe “Faust -ját adták elő. Az egyik nézőnek nem volt programja és ezért a szom­szédját kérdezte meg: — Bocsánat! Nem mondaná meg ki, írta ezt a daraboj? — Pontosan nem tudom! ^ válaszolta a szomszéd. >-> Csak annyit tudok, hogy az író egy honfitárs ... . i FELIRAT A szemetes kocsi oldalán a következő felirat olvas hátú: “Ami az ön szemete, az a mi vajunk és kenyerünk!” GRAFOLÓGIA ' »í no-1 - i »vdil i I j Két barát találkozik. , ■ <—> Mi történt a volt menyasszonyoddal? — kérdezi, az egyik. >— Ne is kérdezd! Szakítottam vele! i—i Miért? Hiszen olyan szép volt és még hozzá gaz­dag is! r— Az igaz! De mindennek az én bizalmatlan termé­szetem az oka. Elmentem egy grafológushoz és megmutat­tam neki a menyasszonyom kézírását. Erre ő azonnal lebe­szélt a házasságról ... Na és mi történt a menyasszonnyal? ^ Feleségül ment a grafológushoz! VÉDŐ í—i Kérem, — mondja a bíró a védőügyvédnek, — csak röviden adja elő a védelmet, mert a vádlott már beismerte a tettet! i-1 Ugyan, bíró úr! mondja az ügyvéd felháborodva, (— csak nem hisz neki inkább, mint nekem? BÜSZKESÉG A berlini fegyházban az egyik rab azt mondja cella­társának: Ezek itt igazán büszkék lehetnek reám, hogy itt ülök. Ugyanis négy más ország is utánam volt... TANÁCS A televízió zeneosztályára beállít egy borzasfejű fia­talember. i—- írtam egy zenés vígjátékot! mondja magabizto­san. Csupa fordulat, csupa ötlet, meglepetés, csupa vicc! A darab kétszáz oldal, de leírtam két oldalra a tartalmát. Végtel en hálás lennék, ha most rögtön elolvasná .. . Az igazgató figyelmesen végigolvassa a szinopszist« azután kedves mosollyal fordul a fiatal emberhez: _ Ki tanácsolta önnek, hogy darabot írjon? kér­dezte. . Senki! _ Na látja, - szól az igazgató az ifjú szerzőnek <—» Miért nem fogadta meg a tanácsot? — Folytatjuk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom