Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-03-22 / 12. szám
1979. Március 22. MAGYAR ÚJSÁG 3. OLDAL1 PÓK ~ REGÉNY ~ ÍRTA: VASZÁRY GÁBOR Folytatás Nem kell minden zajt meghallani. Nagyon jó a Csend és a béke, úgy látszott, mégis beszélgetős kedvében van. Talán azért is ült ide. De szigorúságát nem adta fel. Az égyik lélek lassan megindult a másik felé, tapogatódzva, bogy talán eléri. Csak akkor hallok, ha akarok, — folytatta tovább áz öreg. — Ha nem akarok, csak behunyom a szemen. Sokkal | rosszabb lenne, ha vak volnék. A fülemmel nem tudúék látni, furcsán nevetett, röviden, elaprózva. Inkább ijesztő hatása volt. Fognélküli száját nézte, ahogy megnyílott és belül sötét volt, mint a pince. Nagyon undorodott tőle. Egy pillanatra lehunyta a szómét. Amig nem nevetett, még nem j útáfta. Mit nevet? Még nem felejtette el csúnya veszekedő- j süket, amit az öreg indított el, amikor egymásnak uszította a két férfit, hogy pusztítsák, öljék egymást. Ezt nem tudta megbocsátani neki. — Te még nem tudod, mi a csend, — folytatta az öreg, amikor furcsa nevetését abbahagyta. — Akarod, hogy megmondjarr) neked? — Mondd meg! -r-' összeráncolt homlo kkal erősen fi-1 gyelte. Az öreg most szelíden beszélt, nem kiabált és más ! embernek is tetszett valahogy. Most nem volt félelmetes és j kíismerhététlen. Csontos arfcákan ülő, élénken csillogó szemével, előrehajoltan, mintha aszkéta, vagy elzüllött próféta lett volna, aki magába rejtett szavainak zsilipjét váratlanul megnyitja és olyan dolgokról beszél, amelyek értelmét vigyázni kell, hogy felfogja. r— A csend örök és változatlan, mindig volt és mindig lesz. A csend végtelen és elmúlhatatlan. Ahonnan jöttél és ahová mész, az a csend. A csend szereti-azokat, akik nem) félnek tőle és elpusztít egyszer mindenkit és mindent, amit I Csak magad körül látsz, — kis szünetet tartott, hogy meg-, bizonyosodjék felőle, hallgat-e rá, beszélhet-e tovább, vagy | visszahúzódjék önmagába, ahonnan ebben, a kettőjüknek fontosnak tetsző pillanatában kinyúlt a keze érte? — Te persze ezt nem érted? — Csak beszélj! Értelek, — legalább is úgy érezte, érti, ami lényegében egy és ugyanaz. ,—< Az emberek harcolnak a csend ellen, de a csend egyszer csak megöli őket. Beléjük fojtja a szót. Megfojtja őkét, ^ egy pillanatra gyűlölet villant fel a szemében, de a gyermek riadt tekintetére azonnal kihúriyt és szelíden, halkan tette hozzá: »— Egyszer mindenki meghal. Ezek a szavak szorongó érzést riasztottak fel a gyerekben. Már gondolt a halálra, amikor egyszer váratlan halottat látott. Az utcán halt meg egy ember hirtelen és ott feküdt' az úttest szélén,' félelmetes mozdulatlanságban, piszkosan, | porosán, mintha kőből faragták volna. Megriadt emberek állták körül és mögéjük bújva Ieskelődött feléje. A halott mellett feküdt a botja, beszakadt kalapja. A fejét hátra csapta, nyitott szájjal és nem lélegzett többé. A halott körül minden mozdulatlan és csendes volt. Kis körben elnémult körülötte minden. Sokáig nem volt nyugta tőle. Egy-két éjszakán megkísértette ez a kép, hogy eljegesedett tőle a keze és; a,s?íve kapkodva, ijedten vert. Akkor gondolt először a halálra. Mindnyájan meghalunk egyszer. A mama is, akinek szülei is me ghalta k már és egyszerre leírhatatlan féle-1 lem fogta el. Mindezt az érzést most felidézte az öreg, ha kevésbé félelmetes is volt, de megriadt tőle újra és szíve verése meggyorsult. ^ Te nem félsz meghalni? ^ kérdezte tőle óvatosan, kétszer is, mert az öreg nem figyelt rá, hozzányúlni meg nem mert, hogy figyelmeztesse, ahogy hasonló esetben a többiektől látta. Mintha maga az öreg lett volna a halál, akitől I félnie kell. <— Az élet rossz, jegyezte meg az öreg, előrehajol- j tan, mintha nagy titkot közölt volna vele. Furcsán beszél. A halálnál rosszabb nincs. Ezt mindenki tudja. — I udod-e, miért élünk? kérdezte váratlanul és egyik kezét feltette az asztal lapjára, mintha belekapaszkodna az életbe, amely ellen beszél. Kezének mutatóujja reszketett. ^ En nyolcvankét évet éltem és azt se tudom, mikor voltam boldog. Talán, fiatal koromban. Nem itt Párizsban, messze a hegyeb között, ahol te sohasem jártál és talán soha sem fogsz járni. De fogok, vágott közbe hangosan a gyerek, mert úgy érezte, lebecsüli az öreg. Lehet, de most még nem tudsz róla semmit, < egy pillanatra megállt, mert kiesett emlékezetéből, mit akart mondani. Összeráncolta homlokát, hogy megkeresse az elhullott gondolatot, de hamar feladta és másról beszélt. r- Tudod-e, ki voltam én itt Párizsban? Köztisztasági alkalmazott, az ötödik kerületben. Biztos kenyér volt, tisztes-S. Kőósa Antal: A 70 ÉVES FLÓRIAN TIBORNAK Mindig csodáltam galambősz fejed, a békédet és bölcsességedet. Sosem ütöttél, mindig felemeltél, így lettél több a sok-sok százezernél. A hadvezérek sokszor van, hogy ölnek, dicsőségére erőnek, ökölnek. Az apostolok, kik kevesen vannak; másokért élnek, s egyszer belehalnak. FLÓRIÁN TIBOR ELISMERÉSE AZ ŐRKÖ KÖNYVEMRŐL Az Örkő című könyvemre sok elismerő levelet kaptam, melyek mind a magyar szív, az irodalom utáni érdeklődést és a lélek megnyilvánulásait tükrözik. Él még az emigránsok szívében a Haza szeretete és a magyar betű pártolása. Van. nak még olyanok, akiket nem csábított el a nagyvilág, a pénz, hanem az igazat, a nemeset keresik. Akiknek jó magyar könyv olvasása mellett megtelik a szívük az elhagyott haza illatával, fajtánk lelkűidével, a magyar föld szeretetével. S ha belépsz egy ilyen otthonba, egy kicsi Magyarországot találsz és ott sorakoznak a könyvespolcokon remekíróink. költőink a régiek és az emigrációban kényszerültek. Azok, akik a Hazáról írnak, visszavisznek az áldott szülőföldre. így hirdeti az igazságot idegenben a magyar betű. Hitet ad a csüggeclőnek és fel-felrázza azokat, akikben az aranyláz, a mindennapi élet elfeledteti azt, ami a lélek mélyén él: a magyart. Ez a magyar lélek előbb vagy utóbb feltör mindenkiből, egy1 dal hallatára, egy könyv vagy újság olvasásakor, mert a Haza lehelete érinti. így vitte az ’Örkő” távol élő magyar szivekbe az emléket, álmot, és eltalált a kontinensek székelyeihez, magyarjaihoz. Jöttek a levelek és gondolatban ott voltunk az Örkő körül. Ez az a szikra, melyet felgyújt az író és tőle messze látható “Lármafa” kigyúl és fényénél meglátjuk egymást itt és az otth on élő testvéreinket. Ez a kiolthatatlan láng ég az emigrációs író szívében, és melyet a betű továbbít. A leveleket, amiket kaptam és annak tisztán égő szeretet tüzet megosztom olvasóimmal, amikor időnként közlök belőlük. M E G R E N DELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem a vételárat példányonként 10.50-et. Kötelezem magam: a megjelenéskor átveszek .... példányt és az értesítéskor elküldök példányonként $12.50-et. NÉV ........................................................................................... CÍM ........................................................................................... VÁROS .................................................................................... ÁLLAM, ZIPSZÁM.......................*..................... A KATOLIKUS KARITÁSZ Ft. Wiegand John. a clevelandi egyházmegye katolikus segélyszolgálatának igazgatója, külön sorokkal hívta fel figyelmünket arra a tényre, hogy a Katolikus Karitász a második világháború óta állandóan és rendszeresen támogatja a különböző nemzetiségeket, köztük természetesen a magyarokat is. A Katolikus Karitász céljaira most folynak a gyűjtések nemcsak a clevelandi, hanem ä többi amerikai i egyházmegyében is, ezért arra kérjük olvasóinkat, adjanak ) ezekre a valóban jótékony célokra, amennyit csak tudnak. A Katolikus Karitász a múlt évben 2.75 millió $ fel- I használásával 86 országban 18 millió embert részesített 1 fajtájára és vallásfelekezetére való tekintet nélkül —- hathatós támogatásbán. Az adományok 75%-a egyetemes önsegélyző, 25%-a helyi szegény gondozási feladatok megoldását teszi lehetővé. A PÉNZ ELÉRTÉKTELENEDÉSE Március derekán a clevelandi Illuminating Co. külön körlevélben tájékoztatta a közlevényt azokról a kérdésekről, amelyek a Muny Lighttal kapcsolatos vitával kapcsolatban merültek fel. A körlevél melléklete 10 példát hoz fel arra, hogy az árak 1952 óta milyen arányban emelkedtek. Ezek a példák egyúttal azt is mutatják, milyen mértékben értéktelenedett el a pénz, a $. A kimutatás szerint a rendes benzinért gallononként 114, az autóért 117, a mozijegyért 140, a napilapokért 200, a kenyérért 307, a postabélyegért 400, a kórházi különszobáért 660, a maximális social security adó címén 1687 %-kal fizettünk többet 1977-ben, mint 1952- ben. A social security havi járandósága és a munkabérek összege havonta 270%-kaI emelkedett. A villanyáramért a CEI-nak mindezzel szemben kilowattóránként csupán 80%-kaI fizettünk többet 1977-ben, mint 1952-ben, 2.7 cent helyett 4.8 centet. Kétségtelen, hogy ezek a számok minden politikai szólamnál világosabban beszélnek. húzta. —< Tetszik neked ez a bögre? kérdezte a gyerektől, reszketős kezeivel körülbabrálva.- Kicsit. Nagyon régen, amikor még fiatalember voltam, ^ mesélt az öreg tovább. ^ Mindenki szeretett, mert pénzem is volt. Nem ilyen rongyokban jártam ,—■ kapkodó mozdulattal, meghuzigálta a rongyait és néha melléje kapott a levegőbe. Két ruhám is volt egyszerre. Nem tudtam, mi a gond —- megint előrehajolt, jelezve, hogy nagyon fontos dolgot szándékozik közölni vele. Sose voltam éhes. Ettem, \amikor eszembe jutott. . . Ha rendesen eszel, akkor nem is gondolsz rá máskor. De ha nem eszel soha eleget, felgyülemlik benned az éhség és egyébre gondolni sem tudsz. Cirkuszba jártál? ,—< vetette közbe a gyerek, mert azt szerette nagyon és mióta itt van, nem volt. Ezek ilyet nem szeretnek és nem is járnak sehová. — Színházba is jártam, < duplázott rá az öreg, szokatlanul hangosan, a süket emberek szokása szerint, akik vagy túl halkan, vagy túl hangosan beszélnek. Regényeket is olvastam. Vasárnap meg táncoltam, ittam és szivaroztam, — a bögrét markolászta, kissé a gyerek felé tolva. (Folytatjuk) Először szeretetem és hálám Flórián T ibornak, Erdély nagy szülöttjének szól. Köszönöm elismerő levelét. 1 estileg betegen, de lelkileg annál magasabban él. Amikor megkérdeztem T őle, hogy közölhetek-e leveléből, ezt írta: Köszö nőm megértő és együttérző sorait. Az én testi- lelki szenvedésem csak példázza a bennünk élő Erdélyt. Egy félig átaludt éjszaka után igyekszem azonnal lekopogni ezeket a sorokat. Használja fel a levelemet úgy, ahogyan akarja. Nekem szerez vele örömet, ha azzal valamit tehetek. Hiszen a szívemből írtam. A könyvemről pedig így ír: Kedves Dóra! Hálásan köszönöm a szép könyvét és a ma érkezett fedőlapját. Örömöt szerzett vele, mert visszavitt a múltba és a jelent újra benépesítette az álmokkal. Mert bizony nekem is a reális életben kellene élnem, de az álmok az én napjaimat is éppen úgy körülveszik, mint a Magáét. Mi sem természetesebb tehát, hogy megértem és átélem egész leikével írt írásait. Ez a könyv, mintha megvalósulása lenne a Magában élő tudatalatti világnak. Örvendjen, hogy megszületett, megjelent és, hogy kezében forgathatja s még inká bb annak, hogy másoknak szép napokat szerezhet vele. Higgye el, ha az itteni élet rohanása és anyagiassága meg is változtatott sokat magyar testvéreink közül, még mindig számosán vannak olyanok, akiknek életében kitörölhetetlen a múlt, akik hálásak azoknak az íróknak, akik újra visszaadják azt, amit elvesztettek. Most ezt tette ezzel a könyvével és ez adja legnagyobb értékét. A Szántás az ősi rögön szerkezetével és nyelvi fordulataival visszavitt atyai jóbarátomhoz, 3 első gyermekem keresztapjához, Nyírő Józsefhez, akinek a lelke él ma is bennem és sokszor fordulok hozzá tanácsért kétségeim idején. Ebben a novellájában a székely embert rajzolta meg a maga valóságában, szívósságában, föld-szeretetében, úgy és olyannak, amilyennek az Úristen legjobb kedvében teremtette őket. Ezek azok, akik a mostani megpróbáltatások között is Erdély iránti hűségükkel meg fogják tartani ezt a földét, melyet ördögi eszközökkel ellenségeink el akarnak venni tőlünk. Kedves Dóra, »mióta nem láttam Magukat, azóta sok történt velem. Én már nem írhatok sem a Ma ga könyvéről, sem senkiéről. Nem tehetem először egészségi okokból. Egy súlyos szívroham és annak diétában és életmódban elért szabályai kevesebb erőt és kevesebb lehetőséget adnak. De ez nem volt elég, a jó Isten még egy nemrég lezajlott műtéttel is próbára tette hitemet, amikor látta milyen erős, újabb próbatételt adott. A két megpróbáltatás annyira fel - fokoza a hideg iránti érzékenységemet, hogy itt az erdélyi hegyeim közötti csikorgó, gyakori szélviharral súlyosbított télben még napi. előírt sétáimat sem tudom megtenni. A hideg a jobb vállamba és karomba olyan kínos csontfájdalmat adott, hogy bal kézzel kopogom, kínos lassúsággal ezket a szívemből kihullott sorokat. Már csak leveket kopogok erőm minden megfeszítésével. Kézirataimat Zsófia (a felségem) gépeli, ha nagynéha hozzájut, mert munkába jár és utána még ellátja háztartásunkat. Az Isten azzal ajándékozott meg, hogy minden kontinensről leve ek ömlenek hozzám és nincs olyan hét, hogy valahonnan könyvet ne hozzon a posta. Én tehát már majd nem két év óta nem írhatok róluk, sem időm, sem erőm nem lenne már hozzá . . . Nehéz szívvel írtam meg nekik, bogy nem tehetem, de megértették. Magának is nehéz szívvel írom, de tudom, hogy meg fogja érteni, mert tudja, hogy ennek oka nem a munkája iránti megbecsülés, vagy a szeretet hiánya. Megváltozott életem kényszerít erre. Jóleső érzés fog el, amikor a Maguk közösségére gondolok. Bandira, Zoltán atyára és dr. Somogyi Ferire. Mennyi áldozatot hoztak a hosszú évek során és állandóan azon fáradoztak, hogy valami jót tegyenek. Somogyi Feri pedig nagyszerű Léi fiának a nevelésével is ajándékot adott nemzetünknek a túlélésre. Most egyre inkább arra kell gondol nunk (legalább is nekem mai állapotomban), hogy át kell adjuk rövidesen a posztjainkat és milyen jó tudni, hogy lesz kinek. Éppen ezért becsülöm, kedves Dóra, a Maga rovatát is. Kedves Dóra, szívből gratulálok könyvéhez és kérem hogy Bandival együtt tartsanak meg szeretetükben . Flórián Tibor meleg szívvel írt levelét és gratulálását könyvemhez köszönöm. Bizton írhatom, hogy az összmagyarság nevében kívánunk nagy és értékes költőnknek, I íiónknak a jó Istentől még soksok évet jó egészségben. ^ T. Dombrády Dóra séges állás. Tudod te, mi a tisztesség? A tisztesség az, amikor senkitől se kell félned és mindenkinek nyugodtan belenézhetsz a pofájába ... hosszan ránézett. <— Miről is beszéltünk az előbb? — Mikor voltál boldog? Ja, igen. Utoljára harminc évvel ezelőtt voltam boldog. Csak a legutolsót mondom el. Nincs olyan sok boldogé ságom, de ezt még megérted te is. Elmondom, mert az előbb gondoltam rá. Lásd te is, mi a boldogság. A Boul Mich -en ebédeltem, egy kis étteremben. Emeletes helyiség volt. Oda jártam ebédelni. Az asztalom az ablak mellett volt és felülről néztem az embereket, ahogy az utcán jártak-keltek. Azt a helyet nekem tartották fent. Mindig egy órakor ebédeltem pontosan. Sok jót ettem ott, de ez az egy nap mégis más volt, mert tudom, hogy mi történt akkor. Mindent pontosan tudok. Várj csak! Elmondom neked az ebédemet is. Olyan j boldog voltam, hogy mindenre emlékszem, — az arca szinte i átszellemült, amikor kissé félrefordított fejjel oldalt a levegőbe bámult, mintha ott látná újra azokat az ételeket, amelyeket most felsorol neki. — Előétel: szardínia vajjal. Elősült: fogolypecsenye ■Napoleon módra, szarvasgombával. Fősült: angol bélszín, jvaiban sült, új burgonyával. Sütemény: rizses pudding, cso|koIédévál leöntve. Persze kis mazsolaszemekkel benne. Sajt, rokfort, vajjal. Gyümölcs: ananász, cseresznyelikörrel. Bor: épemey-i fehér. Utána feketekávé, egy kis konyakkal és szivar. Lassan sorolta el, majdnem szótagolva a szavakat. A gyérek odaadó figyelme elárulta, hogy megfogta a sok jó étel íze. Pár nap óta éhes is volt. Az asszony neki és az öregnek mostohán adagolta az ételt. Kérni egyikük se mert. i így egyformán átérezték az elsorolt ételek jelentőségtefjes! ségét és pár pillanatig áhitatos csenddel adóztak ennek a felséges ebéd emlékének. Az öreg is észrevette, hogy a gyerek egy pillanatra elgyengült és Iehúnyta a szemét. ,—■ Akarod, hogy elmondjak neked még egy ebédet? ,—■ Mondj még egyet! —> Várj csak! <—< kutatott emlékében, hogy még egyet, .ennél sokkal szebbet mondjon neki. Végre valaki, akinek elmondhatja. Beszélni is jó róla. Még akkor is, ha saját szavait nem hallja, de a másik arcáról pontosan Ieolvas- I hatja, hogy megértette őt. <— Előétel: osztriga citrommal. Elősült: fácán, áfonyamártással. Sütemény: tejszínhabos epertorta. Sajt: gruyere. Gyümölcs: konyakos sárgadinnye, erősen cukrozva. Datolya, meg narancs . .. —- Mondd még egyszer! — szólt rá a gyerek és egy I nagyot nyelt. —< Hát nem figyelsz? . . . Élőiről mondjam? —< Nem. Csak azt, hogy datolya, narancs. I Az öreg hosszan ránézett és megértette mindjárt, mit akar tőle. Lassan, szótagolva elismételte: — Da to lya . . . na rancs . . . Amennyit csak akarsz. .. Aztán még hozzátette, mert önmagát sem akarta megrövidíteni: Utána bordeaux-i vörös. Fekete. Szivar, r— kissé zayarodottnak látszott. Valahol kihagytam a kacsasültet. . . — rosszallólag csóválta a fejét. — Azt tuclod-e, hogy ja kenyeret ingyen adták és annyit vehettél belőle, amennyit akartál? Tudnod kell, mert vendéglőben te még nem étkez- | tél soha. — De fogok, vágta rá a gyerek, Tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem. <—> Akkor majd gondolj rám! — jegyezte meg csendesen elmélázva az öreg, — Az angolbélszinnél gondolj rám. Egyébként rám gondolhatsz másnál is. Nem kerül pénzedbe. — Jó, majd rád gondolok és elmondom, mit ettem. Az öreg legyintett. — Soká esz az. Reméljük, megérem. *— Melyik ebédet etted akkor? — Mikor? Amikor boldog voltál. —' Ja! i— kapott a szón, mert már ez is kiment az eszéből. — Azt, amit elsőnek mondtam el neked. — Akkor miért mondtad el a másodikat is? Az öreg zavartan nézett a szemébe és lassan elfordította a fejét, amikor mentegetődzve, csendesen megjegyezte: — Még egyszer akartam ebédelni. . . Hosszan, csodálkozva nézte; de furcsa öregember ez is. ~ Na, mesélj tovább! Aztán mi volt? ■—' Aztán elmentem a Bois-ba kocsin és .egész délután ott sétáltam a tó körül. Végül bele is köptem. Csodálatos nap volt. Nagyon boldog voltam. — Mitől voltál boldog? Mi történt? — Mi történt? <— mintha nem értette volna, úgy nézett rá. Semmi se történt. Azért voltam olyan boldog, mert nem történt semmi. Nem fájt semmi, nem volt semmi bajom. Ezt csak most tudom, akkor nem tudtam . . . Nyár volt, süj tött a nap, a madarak csicseregtek. Azt hallgattam, L magyarázólag még hozzá tette: Akkor nem voltam még süket. <—< Most nem hallod madarakat? ■—■ Eleget hallottam már. Mindig ugyanazt fütyülik. Kis ideig csend volt. Á gyerek elmélázott, aztán megjegyezte, mire gondol. ' Rossz lehet süketnek lenni, —< mindjárt ki is próbálta, két kezét a fülére szorítva. A vekker ketyegését se hallotta. Sőt éppen harangoztak, de azt se hallotta. — Jaj, de rossz! <—> hirtelen elrántotta két tenyérét a füle mellől és fellélegzett. A mennydörgést azt hallom, >— jegyezte meg oktatólag az öreg. A harangozást nem hallod? <—< Nem. r— Most harangoznak éppen. <—' Hát csak hallgasd, amíg hallgathatod. ' Szép, ,— állapította meg a gyerek, a távoli harangszóra figyelve. Az öreg előre hajolva figyelte, mit mond még. De hogy ez nem következett be, megjegyezte: Nagy a te fantáziád. Még megjárod vele r— hirtelen maga körül nézett. »— Hol a bögrém? r— Az asztalra tetted. . Láthatólag megkönnyebbült és mindjárt maga elé BEIKTATTÁK AZ UJ NÉMETORSZÁGI FŐLELKÉSZT Mint korábban közöltük, a németországi katolikus magyar missziók delegátusa (főlelkésze) ft. dr. Bácsváry Róbert jezsuita lett, akit a német püspöki konferencia megbízásából január 14-én Amann R. dr. prelátus iktatott be hivatalába. Néhai Ádám György dr. németországi közvetlen utódját az európai magyar papi szenátus nevében ft. Szőke János elnök üdvözölte. Az új németországi főlelkész 1922 november 10-én született Budapesten, 1940-ben érettségizett, majd a budapesti műegyetemen folytatta tanulmányait. 1945-ben családjával együtt a Délvidékre került, ahol építészmérnöki oklevelet szerzett. 1950 őszén Zágrában a jezsuita rendbe lépett. Áldozópappá 1938-ban szentelték fel. 1965-ig a rend zágrábi titkára volt. Ekkor tanulmányainak folytatása céljából Bécsbe küldték. 1968 óta Münchenben mint egyetemi lelkész és a keleti egyházi kérdések tanácsadója' működött. Első intézkedéseként paptestvéreit március 19 és 22 közt | Königsteinbe Ielkészi tanácskozásra hívta össze, ut omnes unum sint (hogy mindnyájan eggyé legyenek). De munkájukból sarjad új erősség, bölcs józanság és lelkében erős nép! Elmondhatod, hogy jöttem, láttam, éltem mások javára keserű gyökéren. Hazátlanul, hazát dalolva mégis, e fagyott Föld kietlen tetején is. Detroit, 1979 március.
