Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-12-27 / 49. szám
6. oldal: MAGYAR ÜJSXG 1979. DECEMBER 27. AFGANISZTÁNBAN A SZOVJET NÖVELI EREJÉT Nyugati dipomaták megfigyelése szerint a Szovjetunió Alganisztában és a közép-ázsiai szovjet katonai kerületben sokkal nagyobb arányban fokozza katonai erejét, mint abogy azt Washingtonban gondolják. A Los Angeles I imes értesülése szerint az Afganisztánban korábban tartózkodó 5000 állampolgár, köztük több mint 1000 barcképes katona, létszáma mintegy 1000 fővel növekedett. Ennek oka szemmel láthatóan Amin Hafizullah szovjetbarát kormányának védelme. Ezzel függ össze az a csapatösszevonás is, amely Közép-Ázsiában Frunze, Tashkent, Samarkand és Fergana közelében tapasztalható. A körzetben 1.8 millió főből álló szárazföldi haderő és egy repülő hadosztály állomásozik. Az afganisztáni felkelők a nyugatiak becslését messze meghaladó szovjet katonaság jelenlétéről tudnak Afganisztánban. Nassery Zia, az afgán izlám és nemzeti forradalom tanácsának feje például az indiai New Delhiben tartott sajtóértekezletén az Afganisztánban tartózkodó szovjet katonai és polgári személyek számát 25.000-re tette s állítása szerint a moszkvai kormány a közelmúltban szállított az'Amin-rezsimnek 800 új tankot és 100 harci helikoptert. AMERIKÁBAN CSÖKKENTETTÉK AZ IRÁNI DIPLOMATÁK SZÁMÁT A teherárii követségen vissztartott 50 amerikai túsz fogságának 38. napján, december 12-én végre eszébe jutott a Carter-kormánynak. hogy az iráni diplomaták egy részét legalább kiutasítsa. Agha Ali iráni ügyvivő 5 napot kapott, hogy az Egyesült Államok területén szolgálatot teljesítő iráni diplomaták számát a Carter-kormány követelményeinek megfelelő mértékre csökkentse. Magának a washingtoni kövestégnek 60 beosztottja közül mindössze 15 maradhat viszsza, 45-nek távoznia kell. Az ország 4 városában működő iráni konzulátusok 160 beosztottja közül konzulátusonként 5-5 maradhat, mindössze tehát 20 folytathatja tevékenységét Miért nem vették legalább ezeket túszokként őrizetbe? Hiszen a teheráni 50 amerikai tússzal szemben számuk 185 lenne! A Carter-kormány ezt a lehetőséget azért nem használta ki, mert nem akarta, hogy az országot ugyanolyan nemzetközi jogsértéssel vádolhassák, mint amilyet Irán vele szemben elkövetett. FERENC SOMOGY, . LÉL SOMOGYI: | , j'fi faith pr"; & FATE A SHORT CULTURAL HISTORY OF THE HUNGARIAN PEOPLE THROUGH A MILLENNIUM Most jelent meg ezzel a immel angolta a magyarság rövid művelődéstörténete, ameyet Somogyi Ferenc profeszszor Somogyi Léi közreműködsével írt. A könvA a közi= mert Küldetés: A magyarság 'örténete című mű nyomdokaibap a magyarság • ezeréves tör'netét, • ku Fúróját és • külföldön elrt eredményeit tárja világos rövidséggel az olvtsó elé. A 35 képpel és 11 térképpel, számos mutatóval és áblázattal bővített, 208 oldalas luxus kiadású könyv ára wszonkötésben 7.95 $, kartonkötésben 5.95 $. Megrendehető a Kárpát Publishing Co-nál, amelynek címe: P.O. Eox 5348, Cleveland, OH 44101, U.S.A. MEGRENDELEM: Somogyi & Somogyi: Faith 6 Fate c. kultúrtörténetét □ vászonkötésher (7.95 $) □ kartonkötésben (5.95 $) Megrendelem még Somjgyi “Magyar nyelv és irodalom 1825-ig c. művét □ vászonkötésben (12.00$) C3 kartonkötésben (9.00 $) és “Magyar nyelv és irodalom 1825-től 1925-ig” c. művének “Hagyományok” c. í. részét □ vászonkötésben (12.50 $) Postaköltség kötetenlint 50 cent. Név: ..................................................................................................................................... Házszám és utca:................................................................................................... Város:..............................Állam:.......................Zip Code: • .... HALOTTAINK ÖZVEGY GYURICZA FERENCNÉ Mifnarik Erzsébet. Gyászolja 2 gyermeke, Jakabné Goldie és Ferenc, 3 unokája és 2 dédunokája. KR1STÓFF GYULÁNÉ Kiima Berta. Gyászolja férje, 3 gyermeke, Jeskeyné Borbála, Forléyné Phillis és Allan, 3 unokája és nővére, Copacné Rózsa. > ÖZVEGY MAKÓ JÓZSEFNÉ Gyászolja fia, Bodnár Artúr, menye és 2 unokája. A Hartman Temetkezési Otthon (11410 Buckeye Road) kápolnájában ravatolázták fel és az Első Magyar Református Egyház templomából temették. ' NAGY BÉLA Gyászolja felesége, Olexo Borbála, 4 fia, Jenő, Béla, Lajos os 1 amás, valamint 3 unokája. PÉK ERZSÉBET János özvegye. Gyászolja 2 gyermeke, János és Roczelné Betty, I unokája és 2 dédunokája. ÖZVEGY SZABÓ MIHÁLYNÉ Kiéri Ilona. Gyászolja 5 gyermeke, Kopcsóné Ilona, Dyda és Rita, 3 unokája, 8 dédunokája és nővére, Hefflerné Anna. A Magyarországi Szent Margit római katolikus magyar egyházközség templomából temették. SZABÓ JENNIE Gyászolja testvére, Lajos, elhunyt testvéreinek 3 gyermeke és több unokája. A Szent Erzsébet római katolikus magyar egyházközség templomából temették. MAGYAR ÉS NÉMET KÖNYVEK, HANGLEMEZEK, KÁRTYÁK IKKA • TUZEX • GENEX CSOMAGKÜLDÉS KÉRJEN MAGYAR KÖNYV- ÉS HANGLEMEZ ÁRJEGYZÉKET KOSSUTH BOOKSHOP 14025 Lakota Avenue CLEVELAND, Oh. 44111 Tel.: 941-0654 US KERTÉSZ TEMETÉSRENDEZÖ VÁLLALAT A MEGSZOKOTT UDVARIAS, TAPINTATOS ÉS SZAKSZERŰ MÓDON ÁLL A GYÁSZOLÓK SZÓI GÁLATÁRA 2433 Manchester Rd., Akron, OH. 44314 Telefon: 753-1066 KEGYELETTELJES TEMETÉSRENDEZÉS TELJES FELELŐSSÉG HARTMAN FUNERAL HOME KELETI ÉS NYUGATI KÜLVÁROSOKBAN LAKÓKNAK KÉNYELMES LEHETŐSÉGEKET AJÁNLUNK FEL 11410 Buckeye Road Tel.: 791-8200 MEGJELENT T. Dombrády Dóra: " Ö R K Ö " cimü könyve “Őrkő” Sepsiszentgyörgy, szülővárosom hegye, amely a Debren patak jobb partján emelkedik. Kúpulakú sziklahegy, völgyében gyakorlatoztak időről-időre a katonák és a tetején ilyenkor ott lobogott a zászló, magyar vagy oláh, ahogyan a Nagyhatalmak intézték sorsunkat. Erdély ma kettős járom alatt szenved. Az elbeszélésekben székely sorsok, menekült életünk, emigráns hányattatásunk küzdelmei elevenednek meg előttünk. Nehéz sors az emigrációban a magyar író élete. Fajtájának ír, az elhagyott hazáról, véreinkről. Testvérem! Szeresd a magyar könyvet s benne édes anyanyelvűnket. A magyar könyv otthonod dísze, hovátartozásod mutatója. Áldozz érte, vedd meg szeretettel. A könyv ára vászonkötésben $9.00. T. Dombrády Dóra 1448 Alameda Ave. Lakewood, Ohio 44107. USA. Telefon: (216) 226-3029. MEGRENDELEM T. Dombrády Dóra: Örkő című könyvét. Mellékelem a könyv órát, $9.00-t. Dedikálva kérem t □ igen <—> □ nem. Kérem a következő címre küldeni a könyvet: Név: Utca, házszám:......................................................................................................- • • • Város: ............................................................................................................................................. Állam:.......................................................................Zip Code:...................................... KÖNYVISMERTETÉS Rákosi, a nemzet atyja” gyászos korszakát már sokan elfelejtették, fiataljaink meg nem ismerik. Ezért mementóképp és egyben tanulságul a fiatalabb generációnak BERKES ÉS A SZERZETES című új könyvében a toll nagy aestere és az írás közismert művésze, Fiala Ferenc öt elbr széles keretében feleleveníti a magyarírtó tömeggyilhos garázdálkodásait. A mester visz- j szaforgatja életfogytiglanra szabott fegyházbüntetésének szomorú emlékeit és elénktárja az öt legkegyetlenebb és leg- j aljasabban kitervelt “esetet”, mint szenvedő tanú. A Ledermüller nyomdában előállított 260 oldalas könyv megrendelhető 10.00 dollárért (plusz postaköltség) 66 Saarbrücken, Am Hagen 9 Redaktion, West Germany címen. Virág Mnden Alkalomra j GAYER’S I, w*. ^nPORIUM 4714 Lorain Ave., Cleveland, O. 631-1882 ANGÉLÁT AUTO BODY 6817 Lorain Avenue - Phone: 961-4725 Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar autójavító üzeme. Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ a HA GYÁSZ ÉRI A CSALÁDOT j§ Ü! részletekig kidolgozza a VÉGT1SZTESSÉGADÁS H minden tervét a család jóváhagyásával. SÜ Minden intézkedés úgy történik, hogy a gyászoló =| ÍÜ család zavartalanul adhassa ót magát az utolsó f§| búcsú nagyon nehéz perceinek. ü= Gyász esetén szolgálatra készen állnak: j^í | BODNÁR L LAJOS | TEMETÉSRENDEZÖ - BALZSAMOZÓ M Hl3929 Lorain Avenue Tel.: 631-30751- FIZESSEN ELŐ! -A MAGYAR ÚJSÁG hetenként jelenik meg Előfizetés egy évre $18.00, félévre $10.00 ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT Most készült el nyomdánkban a 16 levelezőlapból álló ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT A képek Erdély nevezetességeit ábrázoljak, valamint négy népviseletet mindegyik kép négy szín nyomásban. Az egyes lap ára 20 cent, a sorozat (16 lap) $3.00 és két sorozat 5 dollár. 10 sorozat 18 dollár, 50 sorozat ára 75.00. Postadíjat 10 sorozat vagy több vételénél nem számítunk, ennél kevesebbnél sorozatonkint 30 cent. Megrendelem az Érdél yi levelezőlap sorozatot: Név:....................................................................................................................................... Utca, házszám: ..................................................................................... Város: ............................................................................................................................................- ITT VÁGJA K! E5 KÜIDJE BE -I Előfizetésem lejár. IQ . . . év .... hó . . . n. Régi előfizető □ Oj előfizető □ Mellékelten küldök .... dollár* a MAGYAR ÚJSÁG előfizető sere Sajtóalapra .... dollárt. Nevem: .............. ........................................................................ Utca. bázszam: ........................................................ ............. Város: ............................................................................................. Állam: .......................................................Zipcode. . . .’.............. • Kériak pontosan és oIvashatóan kitölteni • KÁRPÁT Publishing Co. P.O. Box 5348 Cleveland, Ohio 44101 MEGRENDELEM Somogvi & Somogyi Faith & Fate" című kultúrtörténetéi Kartonkölésben (5.95 $.) .... példányban.................$-ért. Vászonkötésben (7.95 $.) .... példányban.................$-ért. Somogyi: Magyar nyelv és irodalom című művének “Hagyományok c. I. részét, példányonként 12.50 $-ért............ példányban .................. $-ért, összesen .............példányban..................... $-ért Ezt az összeget a mellékelt csekkel (money ordnrrel) küldöm. Megrendelem az alábbi könyveket: • ..................................r ........ .......................................................................................- , A csekket mellékelem. Név: ................................................................................................ Utca: ......................................................................................... Város: ................................................................................. ..................................................... Zip cod«! , , ...... Göre Gábor, Kátsa (8-cadik eresztés) , TOO Kővári Károly S.J.: A turzovkai jelenések _,j 1.25 Magyarország politikai térképe ^ T00 Magyarország hegy- és vízrajzi térképe t ^ T00 Márai Sándor: Erősítő 6.00 Márai Sándor: Föld, föld 8.00 Márai Sándor: Rómában történt valmni (regény) 9.00 Márai Sándor: Napló 12.00 Mindszenty-látogatás emlékalbuma, 16.00 Mindszenty kép (nagy, színes 9xíJ2/ j T00 Pohárnok Jenő: A verhetetlen tizeegy 4.00 Prohászka: Diadalmas Világnézet 10.00 Antoine de Saint-Exupery: A kis ierceg 3.00 Somogyi Ferenc és Somogyi Lél: Rith and Fate fve. 5.95 u.a. kötve 7.95 Somogyi Ferenc dr.: Küldetés, / magyarság története 12.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nelv és irodalom 1825-ig 12.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar yelv és irodalom 1825-től 1925-h I. Hagyományok 12.50 Színes levelezőlapok: Liszt Ferenc, Rákóczi Feenc, Árpádházi Szent Erzsébet, Széchenyi Istvn, Szent István szobra, Mindszenty bíbora Szent Korona, Szent Jobb, Szent Jobb az ereklyetartóban, Deák Ferenc, Mindszenty Jóief (színes fénykép) 0.20 Tormay Cecil: Bujdosó köév 25.00 Tormay Cecil: A csallóközhattyu 10.00 Tormay Cecil: A túlsó paon 12.00 Tormay Cecil: A fehér bcát 15.00 Tóth Tihamér: Hiszem azörökéletet 6.00 Vaszary Gábor: ö 9.00 Vaszcary Gábor.- Nő a pkolban is ur 9.00 Vaszary Gábor: Pók 12.00 Wass Albert: Tavak köyve (meséskönyv) 1.50 William-Kótai: Márián«, Jézus anyjának élete 8.00 Postadíj az első kiét után $ 1.00, a következő kötetek darabonként 50 cent. 1 kötet rendelésnél postadíjat nem számítunk.