Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-08-03 / 28. szám
1978. AUGUSZTUS 3. MAGYAR ÚJSÁG -5. OLD AC Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV (Ffolytatás) Kajánul gonosz idióták ezek az emberek, akik nek vezére írónak vallja magát, de megöli Magyarországon az irodalmat. Lukács-Löwinger György, a nagyfejű kis zsidó filozófus, milliomos bankár fia, feleségének, a bolsevista Gontscharoff-Goldberger Helénnek befolyása alatt, proletár apostol lett. Mint a tanácsköztársaság helyettes közoktatási népbiztosa becsukatta a könyvüzleteket, a zeneműkereskedéseket és miután megállított minden lüktetést és életet, a nagy elhallgatás közben lombikjában megfőzte a homunkuluszt, amely sem járni, sem dalolni nem fog tudni Soha. Megkomponálta az Írói Catastertí Kitalálta, bogy a tehetséget osztályozni kell; külörikülön fiókokba kell zárni, mint a fűszerkereskedésekben a Frank-kávét, a borsot és a kását. Elrendelte, hogy az írókat bárom kategóriába osszák. Hogy ki melyik kategóriába kerül, afelett kirendelt direktórium dönt. Az írók osztályozásuk szerint havi fizetést kapnak. Ennek fejében írniok kell. Különben semmi keresetük nincs, de a kiszabott összeget megkapják, bármit termeljenek is, ami a proletárdiktatúra és az osztályharc érdekeit szolgálja. A kommunizmus költői természetesen az első osztályba tartoznak. Egy lengyel zsidót, Kabana Mózest, az elismerésnek olyan babérjával koszorúzza a diktatúra, amilyennel egykor Arany Jánost tisztelte a magyar nemzet. És a költők első kategóriájának élén ott áll a "Ma” című folyóirat szerkesztője, Kassák elvtárs is, aki szintén havi fizetés mellett írta ezt a versét, amelyet eddig még nem bírtam elfelejteni : Füttyögött a mező Kuruttyoltak a békák Tavaszi szerelem 1 ' Rytbmusü!: =“ És ez a .szellemi termék a proletárdiktatúra Szellemi Termelő Osztályának a jóváhagyásával jelent meg. A kertben még mindig dalolt a fülemile. Szabadon, mindenbatóan énekelt, valószínűleg mert nem tudta, hogy annak, aki itt énekelni akar, szakszervezetbe kell tartoznia. Szegény hazám, tört hegedűknek, elfojtott nótáknak végtelen rónája. MájllS 1. f Hűvös és kék az árnyék. A nap is hűvösen süt a harmatra és a kora reggelen át cigányzene hangzik a falusi utcán. Álmomba jöttek bele a, hangok... messziről... égyre közelebb. Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát. És nemzetközivé lesz holnapra a világ . . . Az internacionále . . . Így eszméltem rá, hogy eljött a .májusi nap. Szigorú parancs. Vörössel kellett díszíteni a falutj Vörös zászló lengett a községházán. Vörös pántlikák fityegtek a kis parasztházak ablakában. A cigány már a terrasszon játszott, a katonák énekeltek. Beniczky Mihálynéval a kert végében húztuk meg magunkat. Minden a vöröseké lett. A konyhán pecsenyét sütöttek maguknak, egy vederben temérdek tojást és cukrot kevertek össze. Este bál lesz. — Két bál, <— mondotta a szobaleány ,—■ mert mi proleárlányok nem táncolunk együtt földmíveslányokkal . . . Valamikor az ifjúság napja volt május elseje, kirándüló kis varrólányok, diákok, mesterlegények, gyerekek ünnepe. Aztán tüntetés lett az ünnep, aztán fenyegetés. A világ újrateremtői ezt a mai napot beteljesülésnek Ígérték. És a véres földgolyón, vértől csatakos, vértől részeg tömegek h ömpölyögnek a végső harc elérhetetlen diadala felé. Vérviharban kibomló vad vörös zászlók lobognak a tűzfényes vörös ég alatt. A kommunizmus a világforradalom születésnapjának szánta május elsejét. Lenin üzent mindenhová. Moszkva elküldte lázító aranyát. A proletárok diktátorai pedig vért szagoltattak rabszolgáikkal, hogy ez a május csakugyan az ő diadaluk, *— a mi elömlő vérünk májusa legyen. Budapesten hetek óta készültek erre az ünnepre. Szállítani akarták hozzá a vörös fegyverek győzelmét is. De diadal helyett szemfényvesztés lett az ünnep. Mentői inkább hátrált a vörös hadsereg a l isza mentén, annál jobban hirdették a vörös májust. | Panem et circenses! Kenyér nincs, a főváros éhezve támolyog, cirkuszt hát a /lépnek. Leszakadt a ruha az elszegényedett százezrekről, talpig vörösbe kell hát öltöztetni a várost. Egész házakat vontak be, hídfőket, homlokzatokat, falakat. Vérvörösre mázolták még a villamoskocsikat is. És a forradalmi kormányzótanács Bécsnek, az éhező Budapest díszleteiért, bőkezűen harmincrpillió értékű vágómarhát adqtt... Az ünnep programmja oly nagy, hogy a vörös hadsereg tiszántúli futásának nem marad hely az újságokban. Gyülekezés, menetek, felvonulások . . . Rendelet: Mindenki tartozik a menetben résztvenni; mindenki tartozik házát feldíszíteni, mert különben.. . május, tavasz, szép szabadság ünnepe, aki mer érted nem lelkesedni . . . forradalmi törvényszék elé kerül. Gondolatomban vörösre változik a főváros. A vörös háttéren gigantikus gipszszobrok fehérlenek kísértetiesen. A Vérmező közepére két emelet magas, negyven méter hosszú vörössel bevont koporsót ácsoltak, Martinovics, Dózsa György, Liebknecht Károly és Luxemburg Róza emlékéül. A budai hegy alatt vörös az Alagút torka és mellőle puskatussal gipsz szovjetkatonák suhintanak iszonyú arccal a földön járó szegény ember felé. Az utcák torkolatánál kalapáccsal suhint a Népszava óriás mezítelen vörös embere: Halál a burzsujokra! A millenniumi emléket is elborítja a vörös. Árpád vezér bedeszkázott bronza felett a gipsz Marx emelkedik. A parlament előtt, mint egy óriás véres hólyag, egy vörös földgolyó. Andrássy lovasszobrára pedig vörös görög templom épült. És megint Marx, Lenin, Liebknecht, En gels, Luxemburg Róza kilenc méter magas gipszfeje. Gipsz, gipsz, vörös papírszövet, vörös oszlopok, vörös póznák és zászlók, girlandok, ötágú vörös szovjetcsillagok. Fullasztó vörös maskara a magyar főváros halálra vált arca felett. A vörös keszkenő vérvágyat kelt a megvadított bikában . . . Mit akarnak ott a Duna partján? Mi ez? Egy szörnyű téboly, vagy az Apocalipsis félelmes jövendölésének a beteljesülése? Az öreg Biblia a könyvespolcon fekszik. Ezredéves szavak jönnek ki a lapjai közül és szemébe néznek a történéseknek. És láttam más vadállatot feljönni a földből ... És megtévesztette a földön lakókat a jelekkel . . . mondván a földön lakóknak, emeljenek bálványképet a vadállatnak .... hogy akik nem imádják a vadállat képét, megölessenek. És megteszi.... hogy senki ne vehessen vagy adhasson, hanem csak. aki a vadállat bélyegét vagy nevét, vagy nevének számát viseli.” ". . . És láttam egy asszonyt ülni vörösszínű vadállaton ... Es az asszony fel vala öltözve bíborba ... és homlokára e név vala írva: I itok ... és láttam az asszonyt meg részegedve a szentek vérétől és Jézus vértanúinak vérétől . .. És sírnak és jajgatnak fölötte a löld királyai, akik vele paráználkodtak . . .” Skarlátba öltözött város, mely bálványképet emeltél a vadállatnak ... hárfások és zenészek és fuvolások szava és a harsona nem hallatszik benned és semmiféle művészeteknek mestere nem lesz többé benned található; és a malom zörgése nem hallatszik többé benned .és a vőlegény és menyasszony szava nem lesz hallható ezentúl benned . . . Ijesztően mered össze a jóslat és a valóság. De a Bibliában, néhány lappal odébb eljön a jóslatban febér lován az, aki fehér gyolcsba öltözött. És a fehér legyőzi a vörös diadalát. Május 2. Hír jött. A vörös csapatok. Kisújszállásnál visszavonultak az oláhok elől és a Tiszántúlt kiürítették Tiszafüred felett. A szerbek megszállták Hódmezővásárhelyt. A csehek bevonultak Miskolcra. Sátoraljaújhelynél és a Hernád völgyén támadásba mentek át. A lakosság segíti őket és senki sem áll ellent : a vörösek futnak. Őrület kúszálja a gondolatokat Irtózunk a megszállóktól és várjuk őket. Orgyikosoktól várjuk, hogy megmentsenek hóhérainktól. És míg a tehetetlen kíntól véresre harapjuk a szánkat, az emberiség nyugalmát nem zavarja szenvedésünk. Csak azt látja, hogy a külföldi alattvalóknak a tanácsköztársaság védelmet ad. Elrendeli, hogy közegei a lehető legnagyobb előzékenységgel viseltessenek az idegenekkel és: Külföldieket védő hivatalt állít fel. E megóvott idegenek közül vajon jut-e eszébe egynek is, hogy odahaza segítséget kérjen a számunkra, akik a háború alatt sem internáltuk őket és ma üldözöttek vagy rabok vagyunk a tulajdon hazánkban? A történeti századok alatt idefutott az oláh, a szerb védelmet kérni zsarnokai elő! és idejött a bolygó zsidó. Ma összefognak mind, hogy eltörüljenek a föld színéről. Pedig mindenből adtunk, mindenből vettek, ami a miénk volt. Mondják, a zsidóságnak csak megtévelyedett töredéke az, mely ma Magyarországot halálra marcangolja. Legyen! De hát akkor azok a zsidók, akik Londonban, New-Yorkban és most a párizsi békekonferencia előtt a zsidóság egyetemességét képviselik, miért nem bélyegzik meg magyarországi zsarnok fajrokonaikat? Miért nem tagadják meg velük a közösséget, miért nem tiltakoznak a merénylet ellen, amelyet fajukból való emberek elkövetnek? Odakint növekszik a vihar. Az ablak előtt tántorog a kert. A vén fenyők ágai, mint hínáros tó vizén a békanyálas evezők, emelkednek és szállnak a gyep felett. A szomorú nyárfák lombját félrecsapja a szél, mintha viharnak szegeződő arcokból fújná ki a lobogó hajat. Hir télén odanézek. Milyen arcuk van a fáknak? De ahol keresem, eltűnt a fák arca. A fűzfa lehajlik, mintha hullott virágot szedne a fű között. Őrhalom felől bőgnek az ágyúk. A szél elnyújtja a hangjukat, dühös óriás kutyák ugatják a lenyugvó napot. A katonák azt mondják, ma éjjel támadnak a csehek. Május 3. Boszorkányos, kusza éjszaka. Forró lett a gyűrött párna, a gyertya tövig leégett. A fülemile ma éjjel nem dalolt, csak az ágyúk bömböltek. A' robbanó gránátok még mindig toronyban állnak a szobám fala mellett, kinn a terraszon. Ha a sötétben ide csapna egy löveg .. . zsindelyszeg se maradna a faluból. De az ember most úgy szenved, hogy az ilyesmivel már megalkudott. A támadás megint elmaradt. A kert pedig egész éjjel tördelte sok zöld kezét a szélben. Kora reggel izgatott beszéd hangjai ébresztettek fej. Mindenki arról beszélt, hogy a proletárhadsereg helyzete reménytelen! Az oláhok elfoglalták a szolnoki hídfőt! Mennek Budapest felé. Kun Béla megbukott.. . A hírek szétfutottak a falvakban. A .kis direktóriumok bekényszerített paraszt tagjai halálsápadtan mondogatták: — De hát nekem nem lehet bajom, csak rámparancsoltak. Nem lehet bajom, sohasem akartam . . . A szügyi kommunisták ma reggelre hirtelen udvariasak lettek. A vörös katonák köszöntek. Tessék már mondani, mi lesz? Valaki az udvaron ittas hangon kiabálta: >-> Le a proletárdiktatúrával! ,—■ Senki sem bántotta érte. A politikai frontmegbizottak elszivárogtak. Bomlott állati fegyelmezetlenség lepte meg az embereket. Gross Izidor tűzmester hiába lármázott a falusi utcán. Nem törődtek vele. Az egyik katona ráordított: ' Fogja be a száját! Az elvtárs is otthagyta az üteget, mikor a csehek lőttek. Eszembe jutott Gross Izidor esete. Elment a menyasszonyához. Távozási engedélyt írt magának és ráhamisította a parancsnok nevét. Mikor megint előkerült, parancsnoka a katonai törvényszék elé utasította. A 32-es nehéz vörös tüzérezred összemorgott, Gross Izidor pedig panaszra egyenesen Kun Bélához szaladt. A vörös hadsereg fegyelme mindenütt így inog és nem áll ellent sehol. És ezalatt Böhm elvtárs hadsereg-parancs nők hivatalosan megállapítja, hogy a proletár-öntudat mindenütt győzedelmeskedik. Az ajtó nyílt és Beniczky Mihályné körülnézett, aztán nagyon halkan beszélt: <— Balassagyarmaton kitört az ellenforradalom. Az emberek az utcán kiabálják: Sob se voltunk kommunisták!” A mieink egy táviratot fogtak el. A tanácskormány feltárta benne helyzetét a direktóriumnak. Megbuktak Lépések közeledtek a teraszon. Riadtan néztünk oda. Fluszár Aladárné volt. Mi történt Gyarmaton? És a férje? Szomorú mozdulatot tett. Mondta, hogy értem jött. A csehek támadnak. Készültség van Balassagyarmaton. Csak a vasútvonalat akarják. Szügy kimarad a megszállásból és akkor... Megint csak benn maradnék a tanácsköztársaságban. Sietni kell. — De hát nem buktak meg? És az ellenforradalom? Hirtelen mesélte; nagy gyűlés volt a vármegyebáztéren. Bajatz százados, aki a télen kiverte a cseheket Gyarmatról, a városház erkélyéről kijelentette a népnek, hogy a helyzet reménytelen! A város katonailag tarthatatlan. Egy tiszt elkiáltotta magát: “Le a proletárdiktatúrával! Az erkélyen ekkor Singer elvtárs, politikai megbízott előretörtetett. A polgárság és a tisztek ellen lazította a népet: Ki kell irtani őket, ne kíméljétek még az asszonyaikat, a gyermekeiket se! Ők hozták a nyakunkra a cseheket! A hallgatóság hangulata hirtelen átcsapott. Öklök emelkedtek, rohamkések döftek a burzsujok felé. Az utca kövezete véres lett. Bajatz százados elmenekült. Kóvár felé látták nyargalni. Mikor a hídhoz ért, sortüzet irányítottak rá a vörösek. Ezt adta neki Balassagyarmat hálából, amiért egyszer megmentette. Sarkantyúba kapta a lovát és két tiszttársával átvágtatott a lövöldöző csebekhez. — Azóta az Ipoly túlpartján mozgalom látszik. A gyarmati utcákban pedig halált ordítanak ránk a proletárok és kiabálják, leölik a túszokat, ha bejönnek a csehek... A város izgalomban van. A sorompókat őrzik. Menjünk!... Mikor már indultunk volna, egy pillanatra hátramaradtam. Szomorú voltam. Beniczkyné arcán is szomorúság látszott. Nem szólt, bizonyosan arra gondolt, miért megyek vissza éppen most, ha azért jöttem hozzá, mert féltem a csehek ágyúzásától. Valami magyarázattal tartozom . . . Nem az ágyúzás miatt jöttem ide. ,—' Tudtam én, Erzsébet, bogy nem félelemből jöttél. De nem kérdeztelek, csak örültem, hogy itt vagy. Ebben a pillanatban elviselhetetlenné lett az idegen név.- Jolánta néni, nem az vagyok, akinek tart. Hirtelen visszalépett és megütközve nézett rám. Hát akkor ki vagy? Felragyogott a szeme, mikor megmondtam. De hiszen akkor, *-< magához ölelt és az arcán látszott, hogy olyasfélét érez, mint aki valami nagyot tett. —i Aztán visszagyere, ha úgy fordul. És kikísért a kapuig és utánam nézett, nézett, amíg csak látott. A katonák legtöbbje levette a piros pántlikát a sapkájáról és fehér virágot tűzött a helyére. Csapatosan húzódtak elfele az alkonyaiban. Egy görbelábú, kócos zsidó legény igyekezett szinte futva Mohora felé. r— Ez a Kun Béla katonája! — kiáltozták a vörösek. Nevettek és az egyik a porba köpött. Mentői közelebb érkeztünk a városhoz, annál kihaltabb lett a táj. Csak Kóvár irányából hallatszott puskaropogás. Az ipolymenti topolyák oldalt dűltek, mintha az ólmos ég súlya nyomta volna a fákat. Szél fújt. Minden hajlott, repült, por nyargalt, virágszirmok rajzottak a gyümölcsfák körül. Már az utcánkban jártunk. Halálsápadtan két katona futott. Rémült szemmel, kémkedve nézelődtek. A köpenyegük felfúvódott a szélben. Utánuk többen jöttek. Puskával, hátizsákkal futottak. Izgatottan kiáltottak ránk: —- Be a házakba! Senki se maradjon az utcán. Megint jött futva egy csapat. Szőke, riadtképű kis hadnagyot sodort magával. Fogták a kezét, rángatták, húzták, hogy el ne meneküljön. Még kérlelték is őt, akit a tisztekre uszított legénység sokszor megbántott. Szükségük volt rá. Szemben a kerítésnél, hirtelen lesüllyedtek a hátizsákok. A guggoló emberek, mintha közelebb kerültek volna a földhöz. A felemelt puskák agya odaszorull a halálsápadt arcokhoz. <—< A csehek . . . Ideát vannak. Becsaptuk magunk mögött a kaput. A házban voltunk. Gépfegyverek kattogtak. Egy ágyú dördült. Megrezzentette az ablakot. Szemben, a kerítés alatt földig görnyedve, mint szürke rögök, görögtek a katonák a városvégi barakkok felé. ~ Itt az erdőnél! Átjöttek az Ipolyon! Ember nem látszott többé sehol. Csak a gépfegyverek kattogása futkosott a levegőben, mintha nagy táviratokat kopogtattak volna. Az ágyúk siettek. Sok láthatatlan targonca kereke gurult végig az égboltozaton, keresztül-kasul jártak a fejünk fölött a lövedékek. Aztán a földre értek a targoncák és tüzes terhüket kifordították a szőlőhegyen is, Szügy határán is. Felhő csapott ki, ahol a földet érték. <— Kőváron elmállott a templomtornya! Nincs ott többé . .. Szemközt ügetve jöttek az országútján a tehenek. A gulyás gubája ide-oda lódult, ahogy futott. Búvóhely felé mozgott minden. Az utca egyre sötétebb és csendesebb lett. Csak a puskaropogás beszélt az éjszakában. A villany ís kialudt. Órák múltak. Nehéz öklök dörömböltek valahol egy házkapun. Fegyverzörgés haladt el az ablak alatt a fegyház irányába . . . A sikertelen ellenforradalom kiszolgáltatta a jókat. A túl só utcában újra dongott egy kapu. 1 úszókat szedtek itt is. És ma így dongnék Magyarországon mindenütt a kapuk .. . Balassagyarmat, május 4. Mé g járjuk vérszínű kálváriahegyünket, majd később külön-külön is kirajzolódnak rajta a stációk, Ott, annál az úthajlásnál tették a vállunkra a keresztéi, amott ütöttek arcul, ott köptek a szemünk közé, ott roskadtunk össze a kereszt alatt, de nem jött senki, aki vinni segített volna. És fel kellett állnunk és hurcolnunk kellett a keresztet tovább. Tegnap azt hittük, megmenekültünk. Tegnap híre jött: a tanácskormány megbukott, a vörös hadsereg mindenütt szalad. Végük van! Mára áthárították fegyvereik balsikerét és a nép haragját a polgárságra. Megismétlődik a Károlyiforradalom játéka. Pogrom helyett legyen kereszténymészárlás! A piacon beszélték: Jön Szamuelly rendet csinálni! Meg kell bosszúim az elesett vörös katonák életét! Mozgósítás . . . Az újság csupa felkiáltójel. A gyári munkászászlóaljakhoz! Rendelet! Felhívás! Parancs! Pogány elvtárs riadót írt: Rossz hírek jönnek a front* ról. A fronton való vereségünk a burzsoázia diktatúrájának visszatérését, a fronton való győzelmünk a proletárság diktatúrájának megmaradását jelenti. A szervezett munkásságon áll minden. Ma az a helyzet, hogy Budapest forradalmi proletársága nem bízhat többé a frontban, hanem éppen ellenkezőleg. Budapest proletárságának kell forradalmi lendületével megmentenie a frontot. A diktatúra válságához értünk... Csak ez után a vallomás után hömpölyög ki az újságból Budapest piros május ünnepének a késő leírása: Bíborszínben a főváros. Százezrek az utcán. Népvándorlás a Városliget felé. Kivilágítás, tűzijáték . . . És az emberek, akik azt várták, hogy az ünnepen majd enni adnak nekik, éhezve, a vörös színtől beteg szemmel, mint az őrültek tántorogtak, a nagy bizonytalanságban. A vörös téboly tobzódó színe még ott lógott a házak falán, mikor 2-án délután, az Új-Városháza nagytermében remegve összebújt a kormányzótanács. Közben megeredt a zápor. A harmincmilliós vörös papírszövet ázott mindenfelé az esőben. A vörös festék végigfolyt a házak falán, a gipsz-szobrokon, az aszfalton. Minden vörös lett. Pesten a?:t mondják: óriás, véres mészárszék a város. És utcáin elterjedt a hír, hogy megbukott a diktatúra .. . A májusi nap háta mögött elrejtve közlik az újságok a munkástanács riadt ülésének a részleteit. Kun Béla belekiáltotta a terembe, hogy az imperializmus felvonuló csapatai elől a vörös hadsereg szaladó tömegei ménekülnek. Nekem >—< mondotta emelt hangon amikor ebben a Tanácsmagyarországban most a legutóbbi napokban körülnéztem, Gorkij egy novellája jutott eszembe. Gorkij Párizsba ment, keresni a forradalom szellemét, hogy segítséget nyújtson az oroszországi proletáriátus vívódó forradalmának . .. Kereste a régi jó frígiai sapkás forradalmat, kereste, kutatta és elvezették valami hotelbe, ahol egy kurtizánt, egy féligmeddig utcai sorba süllyedt nőt talált, akit arra kért, hogy ne adja el magát a cárnak, segítse a forradalmat. És a nő, a kurtizánná vedlett forradalom mégis megadta magát a cárnak, mire Gorkij így végzi: Szerettem volna véres, gennyes nyálamat a szemébe köpni. És ez jut eszébe Kun Bélának, mikor “ebben a Tanácsmagyarországban körülnéz és arcába meri ezt mondani annak a nemzetnek, amelynek egykor Kossuth Lajos azt mondta: Leborulok a nemzet nagysága előtt. Ő leborult, Kun Béla pedig köpni akarna. Egy darab ideig csak a szemem szedte a betűt. . . Senki se akadt, hogy beléfojtsa a szót... Kun Béla rettentő gettó nyelvén tovább beszélt: . . . nem a románok, hanem saját csapataink veszélyeztetnék Budapestet. A csapategységeket, melyek a Tisza északi részéről jönnek vissza Budapest leié, le kellett fegyvereznünk, hogy legalább a fegyvereket megmentsük a proletariátus számára. A többsége a csapatoknak olyan, bogy védtelenül van kiszolgáltatva Budapest a román támadásnak. Arról van szó, elvtársaim, hogy odaadjuk-e Budapestet, vagy pedig kiizdjünk Budapestért. Én elvtársaim azt mondtam mindig: nem ismerek erkölcsöst és erkölcstelent. Én csak egyet ismerek, azt, ami használ a proletáriátusnak és azt, ami árt a proletáriátusnak. Én azt mondom, hogy becstelenség a burzsoáziának igazat mondani, hogyha ez az igazság árt a proletáriátusnak. De én, elvtársaim, a proletáriátusnak nem fogok hazudni. Azt is elmondom önöknek, hogy a munkászászlóaljakban nincs meg az a barckészség, hogy Budapest megmentésére gondolhassunk . . . így beszél saját jelleméről az az ember, aki korlátlan hatalmáról megvallja, hogy: “Mi kis csoport, a munkásmozgalom többsége ellenére kezdtük el a harcot a diktatúráért.. . És megvallja sikerének rettentő titkát: Károlyi Mihály hazaárulását. “Valami érzés van bennem, hogyha most elpusztul a diktatúra, csak azért pusztul el, mert kevés vérébe került a proletáriánusnak. Igen olcsó volt, ingyen adták néki. . . ’ folytatjuk TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ELKÉSZÜLT A II. KÖTET A Bujdosó könyv második kötetét átadtuk a könyvkötőnek és az hamarosan bekötve leszállítja. A megrendelt és kifizetett példányokat azonnal postázzuk, amint megkapjuk. Köszönjük eddigi megértésüket és türelmüket. MEGRENDELÉS Megrendelem a Tormay Cecil: Bujdosó könyvét. Mellékelem a két kötet árát: $25.00-t és a postaköltséget (84 centet). Mellékelem az első kötet árát: $12.50-t és a postaköltséget (66 centet). Mellékelem a második kötqt árát: $12.50-t és a postaköltséget (66 centet). Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:................................................................................................................................. Utca, házszám: ................................................................................. Város: ........................................................................................«... Állam:...........................................Zip. Cede
