Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-04-20 / 15. szám
1978. ÁPRILIS 20. MAGYAR ÜJSAÖ 3. OLDAL Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV (Folytatás) _ Az a katona még mindig lent járkál. — mondotta halkan Zsigmondyné. — Jó szerencse, hogy két utcára n yílilc a ház, majd a másik kapun megyek ki! A Körúton friss, esőmosta szél fütyült. A kocsik mintha eltűntek volna. Csak autók száguldoztak. Fegyveres tengerészek álltak a felhágóikon. Benn szivarozva hosszú hajú. heretvált képű fiatal zsidók ültek. A boltok zárva voltak, vasredőnyeiken vörös plakátok vicsorították a betűiket. “Éljen az oroszokkal szövetséges magyar szovjetköztársaság.” j A söpretlen kövezeten a Károlyi-kormány letépett plakátjainak a foszlányait hempergette a szél. Az elvétett járókelők lehajtott fejjel, sebesen mentek. Tapogatódzó kábultság volt a szemükben. Még mindig nem értették, hogy mi történt. A gyógyszertár nyitva volt. Ezt mégis megengedték. A fejem égett és a mellem fájt a köhögéstől. Benyitottam az ajtón. Sokan várakoztak a receptjükre. Ketten halkan beszéltek egymással. A kormány lemondása csak tüntetésből történt, hogy az entente megijedjen és visszaállítsa a régi demarkációs vonalakat. Egy úr közbeszólt: Dehogy is kérem, elég volt a Károlyi gyáva pacifizmusából. A bolsevisták vissza akarják venni egész Magyarországot. ' A szomszédja, egy sovány fiatal ember lelkesen kézdett hadonászni: Ha így van, hát melléjük kell állnia minden magyar embernek. Az úr bólintott: —< Nemsokára haza megyünk Pozsonyba ... Zavaros ijedtséget éreztem: Hát megint hisznek? Szomorúan mentem odébb. Mikor a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége irodája elé értem, összeszorult a torkom. Ma senki se várakozott reám. Az előszoba üres volt. Milyen nagyot is akartunk mi asszonyok. Feltartóztatni a lejtőnek rohanó szekeret. Világosságot és bízást és erőt vinni az otthonokon át a magyar nemzetbe. Hiába lett volna minden: A szenvedésünk is, a munkánk is? Amint benyitottam az ajtón, hirtelen csend lett az irodában. A titkár felállt a hosszú asztal mellől. Ismerős arcok fordultak felém. Szótlanul, kérdőn néztek rám, mintha vártak volna valamit. Bátor, hű asszonyok! És ebben a pillanatban egészen bizonyosan éreztem, hogy semmi sem volt hiába. Amit mi elvetettünk, azt nem lehet eltaposni, amit mi meggyújtottunk, azt nem lehet eloltani. Egy fiatal leány dugta be a fejét és inteti: — Katonák gyülekeznek a ház előtt. . . Sietni kezdtünk. Kiss Károly a névsorokat kapkodta össze. Gróf Chotek Rudolfné kosárba dobálta felhívásainkat: — Van egy fülke a házban, oda teszem, ott nem akadnak rá. Horváth Gézáné nagy csomó írást kötözgetett. — A férjem eldugja valahol a Nemzeti Múzeumban . .. <—• Ezt Szigyártó szobafestőmesterhez viszem, mondotta a titká r, i—i sok veszedelmes írásunkat eldugta már e télen . .. Mária testvérem jött: Keresztszeghynénél is vannak névsorok. A hosszú asztalnál, amelyen annyit dolgoztam, búcsúlevelet írtam a munkatársaimhoz. Nem szűnünk meg. A Szövetség nem oszlik fel. Folytassa mindenki a munkát, úgy ahogy lehet, amíg újra találkozunk. Ha pedig valahol haj van, valakit üldöznek, mondjátok, hogy mindennek én vagyok az oka. Szende Anna a szekrénynek dőlt és eltakarta az arcát. Két kisleány kosarat cipelt ki az ajtón. Az irodafelszerelésünk volt benne. Fojtott zokogás hallatszott a fal mellett a nagy feszület alatt. Megszorítottuk egymás kezét. Most már senki sem beszélt. És menni engedtek magányosan, de amikor az ajtóból hátrapillantottam, láttam, hogy mozdulatlanul utánam néztek valamennyien. Csendes, szelíd apácák voltak a ház őrzői. A lépcső alján bekopogtattam hozzájuk. A főnökasszonyuk mintha várt volna rám, elém jött. <— Köszönöm, hogy itt lehettünk és bocsássanak meg, ha bajt hoztunk ide. >— Minden csak Isten akaratából történik —< mondotta az apáca és fehér gyolccsal kereteit arcán szenvedő megadás látszott. Közben a katonák elhúzódtak a ház elől. És én, mintegy megszokásban, csak mentem haza felé. Mik or a kis Kőfaragó-utca torkolatához értem, eszméltem rá, hogy mit teszek. Már nem bírtam visszafordulni. Vala mi fájdal másán húzni kezdett oda. Mintha egy fonál lett volna a szívemhez kötve, melyet láthatatlan orsóra hirlel en gombolyítottak fel túl, az utca másik végében, ott, azon a tájon ahová, ha nagyon fáradt voltam, tegnap is, azelőtt is, mindig hazatértem. Ha oda mehetnék, egy percre, annyi időre, míg az ember kinyit egy ajtót, bedugja a fejét és körülnéz és bólint. A fonál pedig egyre jobban húzódott, feszült a megszakadásig. Átvágtam az utca közén. Csak még egyet akartam lépni. Aztán még egyet. Amint előrehajoltam, megtámasztottam a kezemet az idegen ház falán. És ekkor, egy pillanatra láttam a kapunkat és felette ragyogtak az ablakok. Megnéztem mindegyiket külön. Az ötödik a sorban, annyi emlékes alkonyat és este kis szobája. Anyám ablaka. És bólintottam felé, mintha köszönnék neki. Egészen közel mellettem ugyanígy bólintott valaki. Mi volt ez? . . . Csak az árnyékom bólintott velem a napsütötte sárga falon. Látott-e valaki? Milyen nevetséges lehettem. És sebesen, nagyon sebesen mentem vissza hozzájuk, akik menedéket adtak. Aztán olyan órák következtek, amelyek kiestek a fejemből. Jóformán semmire sem emlékezem, ami akkor történt. Délután híreket kaptam a külső, láthatatlan szövevényből. Nem lehet többé eligazodni. A város egyre idegenebb és megfoghatatlanabb lesz. Két kezét beleteszi a béklyóba és közben arról beszél, hogy visszaveszi az országot.. . Károlyi lemondásának a körülményeiről is hiteles hírek érkeznek. Újságírók révén szivárgott ki, mi történt a tegnap esti minisztertanácson. A tanácskozást megelőzőleg Károlyi titkolod zv£, hosszasan tárgyalt Kun fi Zsigmonddal. Kuníi azután a gyűjtőfogházba ment. A szociáldemokrata párt nevében a börtönben megegyezett Kun Bélával és a többi ott levő kommunistával. Az egységet írásba foglalták A régi Országház tanácstermében pedig Pogány-Schwarz József kikiáltotta katonatanácsával Magyarország számára a proletárdiktatúrát. Hamar ment. Pogány a kaszárnyákat, a fegyver- és munícióraktárakat már úgyis átjátszotta a kommunisták kezére. A posta és távirda is hirtelen a hatalmukba került. Kuníi, Gelléri Oszkár újságíró és Kéri Pál, Károlyi bizalmasa és tanácsadója vitte meg ezt a hírt a miniszterelnökségre. Kihívták Károlyit a tanácskozásról és jelentették, hogy Kun Bélát éltetve, forradalmi nép özönlik az utcán. Fegyveres munkásság és katonaság követeli ordítva a diktatúrát. A város ezalatt mit sem sejtett és egészen csendes volt. Károlyi megijedt, Kéri és Kunfi rábeszélésére kijelentette, hogy lemond. Ezután Kéri-Krammer Pál megfogalmazta a lemondást. Károlyi pedig elvetemült cinizmusában aláírta. A kártyás kártyázott megint és még csak meg sem igen nézte a kártyát, amelyet az asztalra dobott. Kéri felkapta a kártyái. Rohant a lemondással az Újvárosházára és diadalban felolvasta a munkástanács éjjeli ülésén. A tanács ezután mondta ki. liogy Magyarország tanácsköztársaság legyen. Közben Kunfi Zsigmond hirtelen egy másik írást toli Ká rolyi elé. útasítlatta vele az államügyészséget, bocsássa haladéktalanul szabadon Kun Bélát és fogvatartott társait. Aztán automobilon elment értük és Kun Béla, Vágó, Szamuelly és a többi kommunista, mint Magyarország teljhatalmú urai hagyták el a börtönt, hogy elfoglalják az alvó várost. Károlyi Mihály és felesége ezalatt együtt ült Berinkey volt miniszterelnökkel a miniszterelnöki palota valamelyik szobájában. A város már nyugtalanul hánykolódott az éjszakai sötétben. Károlyi Mihály karosszékéből takaróba burkoltan dideregve kérdezősködött, mi történik odakinn? Mi-Considering College? Consider WASHTENAW COMMUNITY COLLEGE Whether you’re a high school graduate or high school dropout — a Veteran — a housewife — a senior citizen — we have something for you. Occupational Courses and Programs College Transfer courses and programs Black Studies Women's Studies Personal Enrichment Courses Tuition per Credit Flour: $14.00 - In-district $28.00 - Out-State, Michigan resident SPECIAL COUNSELING CENTERS FOR VETERANS For Further Information, Call 973-3640 Kovács beállít a rendőrségre, és azt mondja az ügyeletesnek : — Kérem, eltűnt a feleségem, itt a fényképe, keressék meg. A rendőrtisztviselő ránéz a fényképre, és megkérdi: —' Miért? MODERN IDŐK ' Rendben van, nagypapa, ha mindenáron szeretnél egy unokát, a kicsike nevelési költségeit neked kell vállalnod . . . ROSSZ SZOKÁS Két barátnő beszélget: — Nem aggódsz az uradért, amikor hivatásában repülő körútra küldik? — Dehogynem! Olyan rossz szokása van, hogy mindig magával viszi a pénztárcáját . .. ÖNÉRZET — Büntetett előéletű? — kérdi a bíró a Páncél Kuki néven ismert betörőtől feleslegesen a tárgyaláson. <— Láthatja a bíró úr. hogy nem gyermekkel áll szemben! kor mondták neki, hogy a proklamációját már felolvasták a munkástanácsban, álmosan kérdezte: ~ Miféle proklamációl? <—« De hát a lemondását! ,—■ Lehetetlenség, hiszen jóformán nem is emlékezem, mi van benne, olyan sietve írtam alá. Meg kell akadályozni, hogy nyilvánosságra jusson. Egyik miniszteri tanácsos mondta meg neki, hogy elkésett. A lapok már szedik a lemondás hírét és holnap reggel közölni fogják. Károlyi dadogott valamit, hogy hiszen ő nem akarja visszavonni, csak a fogalmazáson akarna változtatni. De a kommunistáknak volt rá gondjuk, hogy a lemondást ekkorra már telefonon tovább adják Bécsbe. A távíró széthordta a hírt és Károlyi lemondásának a gyalázata, Kéri-Krammer Pál szövegezésében egy irtózó jövő számára ezentúl változatlanul megmarad. És ez nem mese... nem a képzelet találta ki, hogy vért fagyasszon és riogasson vele. Károlyi Mihály március 21-én éjjel félrebillent szűk koponyájával, horpadt mellével ott állt Tisza István egykori szobájában és mielőtt a kakas harmadszor kiáltott. . . Három képet fessetek róla gonosz mesék és pszichózisok illusztrátorai. Az első homályos kép anyagát a győztes hatalmak ágensei szolgáltatják majd valamikor, akikkel Károlyi 1914-ben Párizsban és három évvel később Svájcban megegyezett. A második kép már világosabb. Károlyi szabadkőműves barátai között egy belgrádi, villa szobájában felesleges fegyverszünetet kér Franchet d Esperay francia tábornoktól. Aztán kinyitja a határokat. A harmadik kép a tegnapi éjjel. Károlyi álmosan aláírja lemondását és elrendeli, hozzák ki Kun Bélát a börtönből, eresszék szabadjára a kommunizmust, hogy elönlse, ami Magyarországból még megmaradt. Három kép ... Ne felejtsük el soha! Most harmadszor árulta el hazáját és faját. És mellette ott állt az asszony. A képbe ő is beletartozik. Ma délelőtt látta őket valaki a dunaparti korzón. Károlyi kabátja gomblyukában nagy vörös szegfűt viselt, a felesége pedig frigiai sapkaszerű vörös kalapot és vérvörös köpenyeggallért viselt. Jó kedvük volt. Nevetgéltek. — Ügy örülök, — mondotta Károlyi Mihályné egy barátnőjének — Magyarország még sohasem lehetett ilyen boldog, mint most. A miniszterelnökségen, búcsúbeszédében hasonlóan szólt a férje is. Nem kell feledni, —- jelentette ki Károlyi Mihály, >—> ha egy-két exisztencia vagy vagyon tönkre is megy, ha az új rend kialakulásánál egyesekkel talán méltatlanság is történik, ezt az ország érdekében el kell viselni .. . Öntsünk olajat az új kormányzat kerekeire és kövessünk el mindent, hogy vállalkozása sikerüljön, mert ez a magyar faj érdeke. így beszélnek ők. És tüntető vörös virággal, vörös kalapban *—- hóhérszínekben sétált a korzón a két emberi teremtés, amelyik elvégezte szörnyű munkáját. Lélektanukról bizalmasuk, egy kommunista munkatárs mondotta: Károlyi Mihálynak és a feleségének azért kellett a forradalom, hogy köztársasági elnökök lehessenek. És azért kellett a bolsevizmus, hogy majd utána a reakcióban autokrata uralkodók lehessenek. A bizalmas barát nevetett. . . Ez lenne a két ember megfejtése? Nem tudom. Azok mondják, akik a boszorkánykonyhán együtt főztek velük. Egyszerre Kun Béla arca meredt elém. Ügy láttam magam előtt, mint Szilveszter napján a Mária Terézia-laktanya alatt. Lázítani ment a kaszárnyába. Károlyi engedte. Pogány-Schwarz segítette. Most együtt ülnek mind. Szamuelly; is ott van és Kunfi, Landler, Böhm. Még nem tértek magukhoz. Szerencséjük túlszárnyalta a képzeletüket. Ezt mégsem álmodták volna. Limanovánál és a Doberdón olyan halálmegvető kemény hősök voltak a magyarok, ki hitte volna, “hogy ilyen könnyen hajtsák járomba a fejüket . . . Már hurcolkodnak a teljhatalmú népbiztosok. A Visegrádi-utcábán összecsődül a nép, a Vörös Újság szerkesztősége előtt. Szamuelly holmiját hordják ki a kocsira. Kun Béla is kifelé készülődik a két szobából, amelybe orosz pénzzel, dr. Sebestyén név alatt költözött. Hová mennek? A királyi várba? A miniszterelnöki palotába, vagy máshová? Válogathatnak. Minden az övék. Valaki az ajtómon kopogtatott. Cavallier József jött, azután Kiss Károly. Híreket hoztak. Az országba kommunista agitátorok tömegeit küldi szét Kun Béla. Vörös zászlós autókon nyargalnak át Já falvakon és kiabálják: Proletárdiktátura van! Verjétek agyon az urakat! Rendelet jelent meg. Tilos a fegyverviselés. Be kell szolgáltatni még a revolvereket is. Csak a megbízhatóak , a vörös katonák, a gyári őrségek és a munkásgárdák viselhetnek fegyvert. A boltok zárva maradnak. Közvagyonnak minősítették az árukat. A la pokat kommunizálni fogják vagy betiltják. A Budapesti Hírlapot elfoglalta a Vörös Újság szerkesztősége. Fegyveres emberek telepedtek az íróasztalok elé. A házra kitűzték a vörös zászlót. Kiss Károly Kállay Erzsébettől hozott üzenetet. Flolnap reggel falura mennek, hívnak, menjek velük. Megráztam a fejemet: ,—■ Holnap visszamegyek anyámhoz. Kérésemre Kiss Károly gróf Batthyány Lajosnénál is járt, de a Teréz-körúti Batthyány-palota ablakából már vöröskatonák és tengerészek néztek ki. Sokan elmennek. Vasúton aki tud, kocsin, gyalog szökdösnek az emberek. Nyomuk vész . .. nincsenek többé. A politikai pártok egymásután mondják ki megszűnésüket. A magasrangú tisztek, a politikusok eltűntek. Senki sem kísérli meg, hogy gátat emeljen, pedig tegnap éjjel még egy zsilip is elég lett volna. Október 31-e . . . Mint borzasztó kísértet visszafordul és újra itt van az a nap. Ugyanaz történik. Akkor "független Magyarország -nak nevezték el a csapdát, ma területi integritásnak Olyan az egész, mint mikor egy rémálom közben átdereng az ember agyán, nem először álmodja ezt. Hol vannak azok, akik mindig készen álltak, ha a királyoknak tanácsot kellett adni Schönbrunnban vagy a bécsi Burg termeiben? Miért nem adnak most tanácsot boldogtalan nemzetünknek? És hol vannak azok, akik a háború alatt ezreknek fuvattak halálrohamot, ha egyetlen lövészárok veszendőbe került? Hol van egész nagyszerű fajom, mely gőgösen, nótásan ment el meghalni idegen mezőkre? Miért áll tágranyitott szemmel, mozdulatlanul az itthoni mezőn? Négy és lél hónap múlt el Károlyi árulása óta. És ez az új merénylet megint vezér nélkül, szervezetlenül talál. Futó alakok menekülnek. Árnyékok mennek elfele, melyek egykor nagyságoknak látszottak Magyarországon. Akik pedig itt maradtak, hivatalos szobákban, szegény tiszti szállásokon az éhes, rongyos, szürke kis árnyékok, ők lehorgaszlják a fejüket. Ahol a bolsevizmus vörös keze az uralom után kapott, rávertek az első órában mindenütt. Lázadó, forró embervértől piroslottak ki Moszkva, Pétervár, Helsingfors, Berlin és Altona kövei — csak Budapest adta meg magát kábult zsibbadásban. Itt lenne legerősebb a szörnyű bűvölet? Itt, ahol Károlyi forradalma idején mindössze kétszázhatvanezer szervezett munkás és még tegnap csak ötezer kommunista volt. Más történt! Túlsók rohamot fújtak az osztrák trombiták a magyaroknak a háborúban. Meghaltak azok, akik ma megmenthetnének. És egyszerre a cselekvés kétségbeesett vágyát éreztem. 1 enni valamit, ha bele is hal az ember, tenni valamit, ami feloldja a tétlenségbe bűvölt energiákat, megtöri á gyalázatos varázslatot. Ökölbe szorult a két kezem. Dühömben őrülten ráztam a fejemet: Nem maradhat így. Holnap . »•„ Holnap haza megyek ... És lehúnytam a fáradtságtól a szememet. Megint végtelen hosszúak lettek az órák. Esteledett. Lámpát gyújtottak a szomszéd szobában. Odalenn bezárták a házkaput. Mi ez? Olyan volt a dörgése, mintha fedelet vertek volna egy nagy ládára. És mi benn ültünk a ládában és tehetetlenül vártuk, hogy kívülről eldöntsék a sorsunkat. Amíg a kapuk nyitva voltak, a házak utcahosszat fogták egymás kezét és egy kis rándítás, egy mozdulat elég lett volna, hogy jelt adjon a többinek, amelyik bajba kerül. Most már vége. A kaput becsukták, a házak eleresztették egymás kezét és fuldokolva, beszegezve mindegyik egyedül maradt a maga szerencsétlenségével. Kinn a sötét, fenyegető utcákban pedig szüntelenül süvítetlek a rablott autók. Alattomos szándékokat, ellenséges parancsokat vittek szanaszét. És a kapukon belül senki sem tudta, nem nyúlnak-e hozzá azok a szándékok és parancsok az ő sorsához. Éjfél előtt volt, mikor becsengettek az előszobán. Egy pillanatra fennakadt még a lélegzet is. Zsigmondy kiment ajtót nyitni. Nincs baj. Béla testvérem üzente, ki ne mozdu íjak h olnap, amíg vele nem beszéltem. Aztán álmatlanul mentünk aludni. A gyerekszobában lámpa égett az éjjeliszekrényen. Az ágyam vetve volt. Soká üldögéltem a szélén. Egyszerre észrevettem, hogy a fejemet előrelógatom és a két kezemet laposan mozdulatlanul tartom a térdemen, mint az orvosok várószobájában a betegek. Nyomdafesték szaga érzett a homályból. Eszembe jutott valami. Ha az ember ilyenkor olvasni bírna. Egy újság feküdt az asztalon. Nem, csak azt he. Undorodtam tőle. Menekülni szeretettem volna a jelentől. Rossz óráimban hányszor vigasztalt meg a nagy barát <—> a könyv. De hát van-e olyan könyv a világon, amely el tudná dajkálni a gondot, amely kínozott? Émlékszem. egyszer nagy viharban a tengeren Faustot olvastam, amíg rám virradt. A háború alatt egy gonosz éjszakán Toldi estéjét olvastuk anyámmal. Vajon el tudna-e ma vinni magával a csuhás lovag, amint nyargalva megy Budára mégegyszer vívni a magyar becsületért, amint haldokolva, nagy hűségben megcsókolja Lajos király kezét? Megráztam a fejemet. Talán valami más . . . Nagy látásoktól őrült szemmel, feketén jött és tűnt el Hamlet képe, nem tartóztattam. És Niels I ^yne és az Idióta és Don Quijote rozsdásan, páncélosán. És Madách örök Ádámja és Éva, az Éden kertjének egy késő sugára .. . Lenn őrjárat haladt el az ablakok alatt. Valamelyik katona végighúzta a rohamkését egy leeresztett vasredőnyön, mintha valakire fente volna. Röhögés hangzott fel. Odébb mentek. Csend lett. Az óriási bűnhődő város visszafojtott lélegzete volt ez a csend. Meddig tart még? De hát mért nem tudok valami másra gondolni. Fia most otthon lennék, hogy múlnék az idő, megszámlálnám a könyveimet. Egy kettő, három... A gondolatom egy öreg könyvet emelt le a polcról. Kant: Kritik der reinen Vernunft . Mire való ez?.. . A könyvtáram másik végén van egy másik könyv. Pergament kötése olyan síma és hűvös, mint az elefántcsont: az Iliás. Eszembe jutott, ezt a könyvet Sienában vettem, valamikor régen. Derűs, nagy hősök, homérosi dalok, semmit sem mondanának ma nekem. És Dante . .. Nem kell . .. Nem tud az ő Infernója arról, amit mi éreziink. — folytatjuk TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra terveztük a megjelentetését. A januárban történt 'lábtörés azonban ezt a tervet késlelteti és kb. május második felére készül el a második köleF kötése. Elnézést kérünk a senkitől sem óhajtott akadály* miatt! A múltban felajánlott előfizetési kedvezmény lehát^ módosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz.* Aki május 31-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10, dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a * rendes áron kaphatja, 12.50-ért. >* Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét. * Mellék elem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt. Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:.................................................................................................... Utca, házszám: .................................................................................’ Város: ................................................................................................... Állam:........................................................Zip Code ......